A legtöbb műtárgybarát döbbenten kapta fel a fejét tavaly március 11-én, amikor először szerepelt egy nagy nemzetközi művészeti aukciósház, nevezetesen a Christie’s árverésén egy NFT, azaz nem helyettesíthető token (hogy mi is ez, arról itt írtunk részletesebben), egy Beeple művésznéven alkotó amerikai digitális művész Az első ötezer nap című műve, ami hihetetlennek tűnő áron, 69 millió dollárért kelt el. Az NFT-k ezután rendszeresen megjelentek a műkereskedelemben – találkozhattunk már velük itthon is –; olyannyira, hogy az artprice éves globális műpiaci összefoglalójában a festmények, szobrok, rajzok, sokszorosított grafikák és fotók mellett már önálló kategóriaként szerepelnek; a 279, aukción eladott NFT 232 millió dolláros forgalmat produkált – nagyobbat, mint a teljes fotópiac a maga 22 ezer tételével! Persze, hogy meddig tart a lelkesedés, ma még nem lehet tudni, annál is kevésbé, mert egyelőre még kicsi az átfedés a „hagyományos” műtárgyakat és az NFT-ket gyűjtők között; utóbbiak között még az IT-technológia, a kriptovaluták világának lelkes hívei, esetenként megszállottjai vannak döntő többségben.
Napjaink egyik legismertebb és leggazdagabb képzőművésze, a múlt század 80-as éveinek végén formálódott Young British Artists soraiból kinőtt Damien Hirst elhatározta, hogy megnézi, hol tartunk, azaz hol áll az NFT-k népszerűsége a hagyományos, fizikai formájukban birtokolható műtárgyakhoz képest. A most 57 éves művész persze nem olyan vizsgálatban gondolkodott, ami pénzbe kerül, hanem épp ellenkezőleg: olyanban, ami rengeteg pénzt hoz a konyhájára. Utóbbiban, azaz a pénzcsinálásban Hirst az elmúlt évtizedekben legalább akkora tehetséget mutatott, mint a művészi alkotómunkában és nagyon ért ahhoz is, hogyan irányítsa újra és újra magára a közfigyelmet – főleg olyan időszakokban, amikor lankadni látszik a munkássága iránti érdeklődés. Most egyik leghíresebb festménysorozatát, az ún. pettyes képeket használta fel a kísérlethez, amelyekből a The Currency projekt keretében – még 2016-ban – tízezer darabot készített. Az „elkészítés” persze ez esetben azt jelenti, hogy övé a koncepció és ő irányította azt a komoly létszámú munkatársi gárdát, amely szorgos munkával felhordta a merített papírlapokra a számtalan kis színes pettyet, gondosan ügyelve arra, hogy két elkészült mű még véletlenül se legyen teljesen azonos. Ezeknek a műveknek az NFT-ihez lehetett egy évvel ezelőtt – sorsolásos rendszerben – hozzájutni 2 ezer dolláros darabáron. A megszerzett NFT-kkel tulajdonosaik szabadon kereskedhettek, azzal, hogy az aktuális tulajdonosoknak legkésőbb egy év elteltével, azaz július végén el kellett dönteniük, hogy megtartják-e a tokent, vagy pedig becserélik azt a hozzá kapcsolódó eredeti műre. Hirst bejelentette azt is, hogy azokat a műveket, melyeket nem váltanak ki a token-tulajdonosok, előre meghirdetett időpontban megsemmisíti, azaz a jövőben mindegyik munka csak egy változatban – vagy fizikai mivoltában, vagy digitális, a tokennel azonosított formában – létezhet. A vásárlóknak ezzel lényegében arra a kérdésre kellett válaszolniuk, melyik változat esetében bíznak a nagyobb értéknövekedésben.
A Hirst-féle NFT-k a piacra kerülésük utáni első hónapban még igen nagy forgalmat generáltak; tavaly augusztusban 2.036 eladást regisztráltak, igen jelentős 47 millió dolláros összforgalmat realizálva, aztán a lelkesedés fokozatosan lohadt és idén júniusban már csak 170 adásvételre került sor, 1,4 milliós összértékben. Ennek persze az is lehet az oka, hogy a döntés közeledtével mind többen jutottak arra az elhatározásra, hogy „becserélik” a tokent, mert az eredeti műveknek megítélésük szerint jobb ára lesz a piacon. Ebben a hitükben az is megerősíthette őket, hogy egy januári Phillips árverésen egy „valódi” pettyes kép a sorozatból 18.900 fontért kelt el; igaz, egy másik példány ugyanennél a háznál júliusban már „csak” 8.820 fontért. Az NFT-k teljes forgalma végül 89 millió dollárt tett ki, áruk a másodlagos piacon mostanára 7.500 dollár körül stabilizálódott.
A július végi határidő lejártakor Hirst ’”kasszát csinált”: eszerint 5.149 tokent cseréltek be fizikai példányra, míg 4.851-et megtartottak, azaz Hirstnek ígérete szerint 4.851 példányt kell megsemmisítenie. Erre a londoni Newport Street Galleryben szeptember 9-én nyíló egyéni tárlatának keretében fog sor kerülni, napokig tartó ceremónia keretében. Hirst végül elárulta, hogy ezer NFT-t magának tartott meg, amivel azt akarta demonstrálni, hogy – szemben a vásárlók NFT-ket becserélő többségével – ő „100 százalékosan bízik az NFT-k világában és támogatja azt”.
Hogy végül a fizikai példányok vagy az NFT-k tulajdonosai járnak-e befektetési szempontból jobban, nehéz megjósolni, az azonban biztos, hogy a legjobban maga Hirst járt, nemcsak a pettyképek értékesítéséből befolyt jelentős összeg miatt; ha lehet, ennél is többet ér számára az a tény, hogy projektje egy teljes éven át beszédtéma volt a gyűjtők körében és a nemzetközi művészeti sajtóban.
Borítókép: Győrffy László: A hét főbűn: Hozzátok el Damien Hirst fejét (Irigység), (részlet), 2009, olaj, fatábla, 70 x 50 cm, a művész és a Várfok Galéria jóvoltából
