A német főváros irigylésre méltóan gazdag nagy múzeumi projektekben. Csak néhány példa: a 2020 decemberében átadott Humboldt Forum több múzeumnak, köztük az Etnológiai Múzeumnak is új otthont ad; a Múzeumszigeten egy nagyszabású, legalább 2025-ig tartó program keretében szinte valamennyi múzeumot felújítanak; az Új Nemzeti Galéria ikonikus, Mies van der Rohe tervezte épületét egy szintúgy nagyszabású felújítás után tavaly augusztusban adták át újra rendeltetésének, mialatt a közelében javában épül és a tervek szerint 2026-ra elkészül egy teljesen új múzeum, a 20. század múzeuma a svájci Herzog & de Meuron építésziroda tervei alapján és lassan a végéhez közeledik a Bauhaus Archivum eredetileg Walter Gropius által tervezett épületének felújítása és bővítése is.
De Berlin nem szenved nagyzási hóbortban, nyílnak kisebb, sőt – legalábbis ottani mércével – egészen kicsi múzeumok is, melyek sora májusban egy újabbal, a játékos nevében is méretére utaló Das kleine Grosz Museummal bővült. A névből persze nemcsak a múzeum mérete derül ki, hanem az is, hogy figyelmének középpontjában egyetlen művész, George Grosz (1893-1959) élete és munkássága áll. Groszt a lexikonok német-amerikai művészként írják le, tekintve, hogy 16 évig, 1933-tól egészen a halála előtti utolsó hetekig az USÁ-ban élt és 1938-ban megkapta az amerikai állampolgárságot is. A művészettörténet elsősorban a Neue Sachlichkeit, azaz az Új tárgyilagosság egyik legfontosabb képviselőjeként tartja számon, akinek munkáiban a kor függvényében expresszionista, dadaista és futurista hatás is érzékelhető. Számos műfajban alkotott; festett, rajzolt, karikatúrákat készített és jelentős volt színházi díszlettervezői munkássága is. Helyét Németországban éppúgy nehezen találta, mint később az USÁ-ban. A társadalmi, politikai kérdésekre rendkívül érzékenyen reagált, gyakran és szenvedélyesen bírálta műveiben a kapitalista gazdaság vadhajtásait, a politikai élet vezető szereplőit, a klérust és harcos antimilitarista nézeteket vallott. Egy időben a kommunista eszmékkel is szimpatizált.
Ifjúkorának meghatározó élménye volt az I. világháború, melynek első évében katonai szolgálatot teljesített, mígnem alkalmatlannak nyilvánították. A háború számára „borzalmat, rombolást, megsemmisítést” jelentett; ekkor szerzett tapasztalatai egész életére meghatározták a Németországhoz való viszonyát. Ennek jele volt az is, hogy eredeti, német hangzású nevét – Georg Groß – 1916-ban az „angolosabb” George Grosz-ra változtatta, s a világ már ezen a néven ismerte meg. S miközben kritikus, gyakran szándékosan provokatív műveivel egyre ismertebbé vált hazájában, mind gyakrabban került összeütközésbe a hatóságokkal; hol a hadsereg kigúnyolásáért, hol istenkáromlásért, hol a közerkölcs rombolásáért vagy a köznyugalom megzavarásáért jelentették fel. Az eljárások rendszerint pénzbüntetéssel vagy felmentéssel zárultak. Bírálta saját művésztársait is, akiket sokszor a fennálló rend támogatásával vádolt és rossz véleménye volt a művészeket szerinte kizsákmányoló műkereskedelemről is. A Németországhoz való általános viszonya, a náci ideológia térnyerése és romló anyagi helyzete megérlelték benne az elhatározást, hogy az USÁ-ba emigrál; erre végül 1933. január 12-én – alig néhány héttel a Reichstag felgyújtása előtt – került sor. Még épp időben, mert munkássága vörös posztó volt a nácik szemében, akik hatalomátvételük után azonnal lerombolták műtermét – feltehetően őt magát is keresték ott – megfosztották állampolgárságától, műveit pedig az „elfajzott művek” hírhedt kategóriájába sorolva elkobozták és megsemmisítették vagy – jobb esetben – olcsón eladták külföldre. S bár akkor eltűnt művei időnként ma is felbukkannak, berlini korszaka számos alkotásának holléte jelenleg is ismeretlen. Grosz Amerikában is komoly sikereket ért el és amerikai festők egész nemzedékeire, többek között James Rosenquistre és Jackson Pollockra is nagy hatással volt, megbékélni új hazájával sem tudott. Miután a háború után a nyugat-berlini művészeti akadémia tagjai sorába választotta, előbb egy rövid időre látogatott vissza Berlinbe, majd 1959-ben hazatelepült. Ekkor azonban már csak néhány hét adatott meg neki; júliusban egy lépcsőről lezuhanva lelte halálát.
Berlin gondosan őrzi neves festőjének emlékét – így 1986-ban a híres Kurfürstendamm egyik, akkor meglehetősen lepusztult, de azóta szépen felújított terét nevezték el róla, s a járdába egy szignóját őrző mozaikot is beépítettek –, a legfontosabb lépést e téren azonban a Das kleine Grosz Museum megnyitása jelentette. Nem is akárhol, hanem a Bülowstrassén, a német főváros Schöneberg negyedében – azaz azon a helyen, amihez Grosz berlini élete a legszorosabban kötődött és aminek motívumai munkáin is gyakran feltűnnek. Pezsgő és tarka, szélsőségektől sem mentes élet zajlott itt a Weimari Köztársaság éveiben, miközben érződött már a közelgő diktatúra előszele. A közeli téren működött a Theater am Nollendorfplatz (mai nevén Metropol), amelynek darabjait többek között a világhírű rendező, Erwin Piscator állította színpadra és ahol díszletek és programfüzetek tervezőjeként Grosz is jelentős szerepet játszott. Az ellene indított egyik – végül felmentéssel zárult – eljárás éppen egy itteni bemutatóhoz, a Svejk, a derék katonához készült színpadi rajzaihoz kapcsolódott. Istenkáromlásért fogták perbe, többek között a Krisztust gázálarcban ábrázoló rajza miatt. Innen nem messze volt a Berliner Sportpalast, ahol Goebbels 1943-ban meghirdette a totális háborút, de nincs messze innen a ma számos galériának otthont adó Potsdamer Strasse, amelynek végén, a most épülő 20. század múzeumában lesz majd látható Grosz egyik főműve, az 1926-ban született A társadalom támaszai.
A Bülowstrassét övező többemeletes házak sorát a 18-as házszám alatt egy két méter magas fehér fal szakítja meg; emögött rejtőzik most a frissen megnyílt Grosz-múzeum. A helyszín azonban nem ettől különleges, hanem attól, hogy az épületegyüttes magját egy egykori Shell benzinkút alkotja. Hasonló kutak sok helyütt voltak az országban, hiszen ez volt a cég 1956-os tervezésű szabványkútja, a háború utáni évek „hétköznapi építészetének” egyik ikonikus műve. Juerg Judin svájci galerista és műgyűjtő erre a kútra alapozva, architektúrájának fő elemeit megtartva és zárt épületrészekkel kiegészítve századunk első évtizedének végén egy lakó-és műteremházat alakított itt ki; a ház gyorsan ismertté vált, 2009-ben nemzetközi díjat is nyert. Judin hosszú éveken keresztül kiállításokat és egyéb képzőművészeti eseményeket szervezett itt, majd 2021-ben használatra átadta az épületet a 2015-ben alapított George Grosz in Berlin egyesületnek. A szervezet célja, hogy komplex formában mutassa be azt a szerepet, amit az egyik „legberlinibb” művész a város (kultúr)történetében játszott; egyben segítse annak megértését, milyen volt az a város, ami az emberiség eddigi története legfatálisabb krízisének kiinduló pontjává vált.
Az egyesület, mely saját forrásaiból és magánadományokból, közpénzekből kapott támogatás nélkül működik, még 2021-ben átépítette a házat, hogy az megfeleljen egy kiállítóhellyel szembeni követelményeknek és idén májusban megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Az egyesület elnöke a 87 éves ismert művészettörténész, Ralph Jentsch, aki Grosz munkásságának talán legavatottabb szakértője, hagyatékának kezelője, első oeuvre-katalógusának kiadója.
Az új múzeum előcsarnoka a korábbi műhelyben kapott helyett, míg az ehhez kapcsolódó egykori eladótérben egy kis kávézó nyílt. Maga a múzeum egy kétemeletes új épületben rendezkedett be, mely formájában egymásra pakolt konténerekre emlékeztet. Ennek földszintje ad helyet a multimediális állandó kiállításnak, ami eredeti fotók és dokumentumok, egy digitális adat- és műtár, illetve itt letétbe helyezett eredeti alkotások segítségével ad betekintést Grosz életébe és életművébe. (A múzeum nem rendelkezik saját gyűjteménnyel; az állandó és az időszaki kiállításokon szereplő munkák letétben vagy kölcsönként vannak itt. A múzeum úgy tekint saját létére, mint egyfajta felhívásra a közintézmények és az elkötelezett magánszemélyek, gyűjtők és adományozók felé, hogy segítsék Grosz munkásságának hangsúlyosabb jelenlétét életének és működésének legfontosabb városában.)
Az emelet az időszaki kiállításoké; az első, a múzeumnyitással egyidejűleg megnyílt és október 17-ig látogatható, katalógussal kísért tárlat Kérem, írjon inkább Groszt Gross helyett címmel Grosz munkásságának legelső szakaszára összpontosít, a gyermekkori rajzoktól kezdve főiskolai tanulmányainak időszakán át a Kleine Gross Mappe 1917-es megjelenéséig. (Feltételezhető, hogy a mappa címe adta az ötletet a múzeum nevéhez is.) Grosz – sok művésszel ellentétben, akik „ifjúkori zsengéiket” nem tekintik pályájuk szerves részének – ez idő tájt született munkáit életműve fontos első fejezeteként kezelte. És valóban, ifjúkori munkái meglepő érettségről tesznek tanúbizonyságot; a fiatal művész stiláris értelemben valósággal kitombolta magát és munkáiban megjelentek már azok a témák, motívumok – a nagyvárosi, a társadalom legszélesebb rétegeire kiterjedő benyomások, az erkölcsök és az erkölcstelenség, a szerelem és az erőszak –, melyeknek később meghatározó szerep jutott.
Hasonlóképp a művész pályájának egy kevésbé kutatott epizódjába enged majd bepillantást a második, november 23-án nyiló időszaki kiállítás is, melynek tartalmát címe pontosan leírja: 1922: George Grosz Szovjet-Oroszországba utazik. Ennek a Moszkvát és Szentpétervárt érintő, négy hónapig tartó utazásnak az okairól, élményeiről, az ottani találkozásokról sem a művész önéletrajzából, sem egyéb forrásokból nem állnak rendelkezésre részletes információk, és szinte egyetlen olyan mű sem ismert, ami ekkor született volna, noha az egyébként is igen termékeny Grosz mindig magánál tartotta vázlatfüzetét és szinte folyamatosan rajzolt. Tapasztalataira leginkább abból lehetett következtetni, hogy nem sokkal hazatérte után elfordult a kommunizmustól, melynek eszméivel korábban rokonszenvezett. A köz- és magángyűjteményekből, illetve a művész hagyatékából származó műveket is felvonultató kiállítás különböző archívumokban és gyűjteményekben végzett hosszú kutatás eredményeit bemutatva igyekszik fényt deríteni a moszkvai utazás hátterére, motivációira és eredményeire.
A Das kleine Grosz Museum a múzeumok szokásos nyitvatartási idejében látogatható, de, jelenleg legalábbis, kizárólag előre megváltott belépőjegyekkel.
Borítókép: George Grosz: Járókelők, 1926, © Estate of George Grosz, Princeton/VG Bild-Kunst, Bonn 2022
