„Kifinomult és mégis erőteljes, visszafogott és mégis elegáns – Chipperfield egy termékeny, visszafogottságában is radikális építész, aki a történelem és a kultúra iránti tiszteletét demonstrálja, amikor e meglévő épített és természetes környezetből kiindulva gondolja újra az általa tervezett, renovált vagy restaurált épületek funkcióit, megközelítését és bejárhatóságát. Időtlen, modern design-ja figyelembe veszi az ökológiai kihívásokat, átalakítja a társadalmi kapcsolatokat, új életet lehel a városokba” – hangzik a 100 ezer dollárral járó Pritzker-díjat odaítélő zsűri indoklásában. Alejandro Aravena, az idei zsűri elnöke – 2016-ban maga is a díj kitüntetettje – ehhez még hozzátette, hogy Chipperfield „minden projekthez sajátos, gondos odafigyeléssel kiválasztott eszközökkel közelít. Vannak projektjei, melyek nagy és monumentális gesztusokat igényelnek és vannak olyanok, melyek mögött az építész szinte eltűnik. De épületei mindig kiállják az idő próbáját, mert működése mindig magasabb rendű célok szolgálatában áll. A divatok elkerülése lehetővé teszi számára, hogy állandó maradjon”. A laudációban elhangzott továbbá, hogy „Chipperfield építészeti nyelvét egyidejűleg jellemzi a következetesség az alapvető design-elvek alkalmazásában és a nyitottság a helyi kultúrák felé. (…) Munkássága egyesíti az európai klasszicizmust, a komplex brit természetet, sőt még Japán finomságát is; maga a kulturális diverzitás megtestesülése”.
Sokat elárul az építészről az is, ahogyan ő maga kommentálta az elismerést: „Erre a díjra úgy tekintek, mint bátorításra, hogy figyelmemet továbbra se csak az építészet fő tartalmára fordítsam, hanem arra a hozzájárulásra, amivel mi, építészek segíthetjük az olyan egzisztenciális kihívások kezelését, mint az éghajlatváltozás és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tudjuk, hogy építészként hangsúlyosabb és aktívabb szerepet játszhatunk nemcsak egy szebb, hanem egy igazságosabb és fenntarthatóbb világ létrehozásában. Fel kell nőnünk ehhez a kihíváshoz, és ösztönöznünk kell a következő nemzedéket, hogy legyenek vízióik és legyen bennük kurázsi átvenni majd ezt a felelősséget.” Az építészetről vallott felfogását jól illusztrálják a következő, a The New York Times-ban közel két évtizede megjelent interjújában elhangzottak is: „Nagyon érdekelt vagyok olyan épületek létrehozásában, melyeket szeretnek az emberek, de minden projektemmel igyekszem tágítani a határokat is, valami olyat csinálni, ami egyszerre ismerős, de más is, mint a korábbiak. Abban viszont nem annyira vagyok érdekelt, hogy meggyőzzem az építész közösséget, mekkora zseni vagyok”.
A londoni születésű Chipperfield (69) az Architectural Association építészeti iskolájában szerzett diplomát, majd 1978-ban olyan neves építészek irodájában kezdte szakmai pályafutását, mint Douglas Stephen, Richard Rogers és Norman Foster. Alig múlt 30 éves, amikor 1984-ben David Chipperfield Architects néven megalapította saját stúdióját, mely először egy japán divattervező, Issey Miyake üzletének terveivel keltett komoly figyelmet – és hozott számára később számos megrendelést az ázsiai szigetországból. A stúdió ma már London mellett Milánóban, Berlinben, Sanghájban és Santagio de Compostelában tart fenn irodát és több száz munkatársat foglalkoztat. Napjainkra a nevével fémjelzett, realizált projektek száma jóval meghaladja a százat. E projektek több kontinenst gazdagítanak és természetesen különböző dimenziójúak, kezdve a családi házaktól az egész városrészeket érintő rehabilitációs programokig. Meglepő módon hazájában viszonylag kevés projektje valósult meg, sokat dolgozott viszont Japánban, ami nemzetközi karrierjének első nagyobb állomása volt, majd később többek között Németországban. Nevéhez teljes egészében új épületek mellett nagyon sok rekonstrukció, épületfelújítás és -bővítés fűződik. Számos pályatársával szemben, akik inkább kerülik az utóbbi kategóriákba tartozó, az építész számára sokkal több korlátot jelentő munkákat, Chipperfieldnek épp ezek váltak a specialitásává; számára különös vonzerőt jelent, hogy ezek lehetővé teszik a múlt iránti tiszteletének kifejezését, a korábban létrehozott értékek megóvását, új kontextusba helyezését. Az ilyen típusú munkákhoz jó hátteret jelent alapvetően minimalista stílusa – bár munkásságát nem lehet egyetlen irányzathoz tartozóként leírni – és pragmatizmusa. Utóbbi komoly előnyt is jelenthet a pályázatok elbírálásánál, mivel aki az ő pályázata mellett dönt, biztos lehet benne, hogy olyan terveket kap, melyek maximálisan segítik majd az épület jövőbeli funkcióinak gyakorlását; nem áldozzák fel a hasznosságot a szépség oltárán.
Chipperfield különböző funkciójú épületeket tervez, közismert munkái között azonban egyértelműen a múzeumok vannak túlsúlyban. Többnyire e téren is külföldi pályázatokon szerepelt sikerrel, de néhány projektje hazájában is megvalósult, így többek között az 1989-1997 között Henley-on-Thamesben épült River and Rowing Museum és a 2006-2011 között épült margate-i Turner Contemporary tervei készültek az ő irodájában. Egyedüli brit építészként bejutott ugyan a Tate Modernre 1994-ben kiírt nemzetközi pályázat döntőjébe is, de az egykori erőműépület múzeumi célú átalakítására végül a svájci Herzog & de Meuron építésziroda kapott megbízást. Annál sikeresebben pályázott Chipperfield Németországban. Nevéhez fűződik többek között a Marbach am Neckar-i Modern Irodalmi Múzeum (2002-2006) és az esseni Museum Folkwang új szárnyának (2010) tervezése, de három legismertebb németországi munkája egyaránt Berlinhez köti. Időben az első közülük a Neues Museum újjáépítése volt; az erre kiírt pályázatot 1997-ben nyerte meg. A XIX. század közepén született épület a második világháborúban súlyos károkat szenvedett, újjáépítése során Chipperfield a jól bevált hármas alapelvét – megőrzés, rekonstruálás, hozzáadás – követte. A fő cél az épület külsejét tekintve nagyobbrészt az eredeti állapot helyreállítása volt, belül olyan modern elemekkel, amelyek reflektálnak az egykori enteriőrre, anélkül, hogy másolni, utánozni akarnák azt. Ez az épület számos szakmai elismerést hozott számára; megkapta többek között az Europa Nostra-díjat és az Európai Unió legkomolyabb építészeti kitüntetését, a Mies van der Rohe-díjat is. Ludwig Mies van der Rohe neve egy másik nagy berlini projektje kapcsán is felbukkan, ugyanis a német származású amerikai sztárépítész tervezte a Neue Nationalgalerie mára már ikonikussá vált épületét, amit a közelmúltban Chipperfield tervei alapján újítottak fel. A 60-as években épült, megemelt talapzaton álló üvegdobozt a brit sztárépítész anélkül varázsolta 21. századivá, hogy belenyúlt volna eredeti építésze időtállónak bizonyult koncepciójába. 2019-ben adták át a Chipperfield tervei alapján épült James-Simon-Galerie-t, ami lényegében a Múzeumsziget látogatóközpontja. Új épületről lévén szó, a tervező keze itt valamivel kevésbe volt megkötve, mint a fentebb említett újjáépítési, felújítási projekteknél, de dolga így sem volt egyszerű, mivel egyrészt nagyon szűkös tér állt rendelkezésére, másrészt a modern, 21. századi építészet eszközeivel a Múzeumsziget nagyon markáns, világszerte jól ismert épületegyüttesére kellett reflektálnia. (James Simon, a galéria névadója a berlini múzeumok egyik legnagyobb mecénása volt, aki gyűjteményét, benne Nefertiti büsztjével a múzeumoknak ajándékozta.) Az általános elismeréssel fogadott galériának jó esélye van arra, hogy idővel Berlin egyik szimbólumává váljon.
A brit építész más országokban megvalósult ismert projektjei közül megemlítjük a sangháji Rockbund revitalizációs tervét, az Atlanti-óceánt átszelő vitorlásverseny, az America’s Cup központi épületét a spanyolországi Valenciában, a múzeumok közül a Museo Jumexet Mexico Cityben, továbbá a St. Louis Art Museum, illetve a zürichi Kunsthaus új épületét.
Chipperfield munkássága több ponton is kapcsolódik Velencéhez. 2000-ben a Velencei Építészeti Biennálé brit pavilonjának egyik kiállítója volt, 2012-ben pedig már a biennálé kurátoraként tért vissza. Az olasz városban valósult meg egyik friss projektje, a 16. századi Procuratie Vecchie tavaly befejeződött rekonstrukciója is a Szent Márk téren.
Jelenleg futó legnagyobb projektjeinek egyike újra Németországhoz köti az építészt, még ha nem is földrajzi értelemben. A korábbi Goethe-ház ugyanis, amelyet egy 20 millió eurós projekt keretében a német külügyminisztérium megbízásából kell felébresztenie Csipkerózsika-álmából, egy reprezentatív palota Manhattan-ben, szemben a Metropolitan Múzeummal. A német sajtó által csak a „Németország legdrágább kísértetkastélyaként” emlegetett, a Goethe Intézet kiköltözése óta javarészt funkciótlan épületnek a Chipperfield által tervezett felújítás és átalakítás után a transzatlanti kapcsolatok központjaként kell majd működnie. Az átadást 2025-re tervezik. Az építész számára valószínűleg egyfajta elégtételt is jelent New Yorkban ez a nyertes pályázat, az amerikai nagyvárosban ugyanis a közelmúltban egy furcsa meglepetés és komoly csalódás érte: miután 2015-ben megnyerte a Metropolitan Múzeum új, a modern és kortárs gyűjteménynek otthont adó szárnyának építésére kiírt pályázatot, a komoly anyagi gondokkal szembenézni kénytelen múzeum évekig jegelte a projektet, majd, amikor újra elővette, Frida Escobedo mexikói építészt bízta meg az újratervezéssel. Chipperfield erről, állítása szerint, maga is csak a sajtóból szerzett tudomást. Most mégis dolgozhat a Fifth Avenue-n, igaz, a sugárút másik oldalán….
Egy másik, egészen friss projekt is okoz némi fejtörést az építész számára: az elmúlt hetekben hirdették ki irodáját győztesnek az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum felújítására kiírt pályázaton. Chipperfield terve a 19. század középső harmadában neoklasszicista stílusban épült múzeumot jelentősen kibővíti, föld alatti szinttel és tetőkerttel is gazdagítja, ami nem nyerte el a zsűrizésből való kihagyását nehezményező görög építész-szövetség tetszését. Főleg az új bejárati csarnok verte ki a biztosítékot, amely több szakértő szerint „agyonnyomja” az eredeti épületet. Chipperfield azzal a megjegyzéssel reagált a bírálatokra, hogy minden változásnak megvan a maga ára, és különben is, „ahhoz, hogy omlettet csinálj, fel kell törnöd a tojást.”
Borítókép: A berlini Neue Nationalgalerie Chipperfield tervei alapján felújított épülete, fotó: A. Savin, forrás: Wikimedia Commons
