Deréky Pál: Avantgárd a semmiben? Szempontok a történeti magyar avantgárd bécsi mikrostruktúrájának feltérképezéséhez

2009. március 20-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban Kassák-konferenciát rendeztek, melynek előadásaiból most Deréky Pál gondolatait közöljük. Az írás teljes terjedelme a Források szekcióban olvasható.
Számtalanszor megfogalmazódott már az a kérdés, hogy volt-e, s ha igen, milyen szerepe volt a bécsi környezetnek Kassák látványos versnyelv-váltásában, képarchitektúra-elméletének és a MA arculatának kialakításában, a 2 x 2 létrehozásában és sok más, addigi tevékenységből nem következő, és nem magyarázható fejlemény létrejöttében.
A józan ész azt diktálja, hogy nagy szerepe kellett legyen, magam mégis sokáig arra hajlottam, hogy ezt kétségbe vonjam. Tény, hogy sokkal könnyebben, gyorsabban jutott nemzetközi anyagokhoz, nemcsak a megbízható posta, hanem olyan – ma úgy mondanánk, alternatív – könyvkereskedések jóvoltából is, melyek tulajdonosai megengedték, hogy az éhenkórász újművészek órákat töltsenek a boltban a friss termés, a legújabb nemzetközi folyóiratirodalom tanulmányozásával. Tény, hogy Budapesten nem kapott annyi kitűnő fordítót (pl. Gáspár Endrét, Németh Andort), mint Bécsben, ráadásul ingyen vagy majdnem ingyen, és tény az is, hogy a nemzetközi avantgárd mozgalom áramába kerülve már szinte önműkövővé vált a csere. Innen kezdődően viszont ellentmondások sora következik. Bár a bécsi MA felelős szerkesztői végig osztrákok voltak,  közülük egyedül Hans Suschny közölt a lapban, és csak a MÁ-ban publikált, máshol nem. Neve az osztrák életrajzi lexikonokban nem található, utoljára Déry Tibor találkozott vele a 30-as évek elején Mallorcán, ahol egy lóversenypályán dolgozott totalizatörként, ő regisztrálta a téteket a pálya fogadóirodájában. Kassák lapján kívüli irodalmi, képzőművészeti munkássága nem ismert. Hermann Suskéról sem lehet tudni semmit. A másik két szerkesztő neve és munkássága már ismertebb. Fritz Brügel (1897 Bécs – 1955 London) szociáldemokrata költő, esszéista. A bécsi Munkáskamara Társadalomtudományi Könyvtárának vezetője volt, az 1934-es osztrák polgárháborúban való részvétele miatt bujkálnia kellett, majd emigrációba kényszerült; Londonban halt meg. Kassákékkal való ismeretsége idején bohém egyetemi hallgató volt, szolidaritásból vállalta a pro forma felelős szerkesztői tisztet, valamint azért, mert érdeklődött a – korabeli kifejezéssel – európai újköltészet iránt. Tanulmányai befejeztével a szintén egyetemista, akkor 24 éves, galiciai születésű Josef Kalmer (1898 Nehrybka/Galicia, – 1959 Bécs) váltotta ebben a tisztségben; költő, fordító, számtalan korabeli bécsi expresszionista folyóirat munkatársa. Kortárs európai líra (1900-1925) címmel műfordításakötetet adott ki Bécsben 1927-ben,  kultúraközvetítő-szerepe ismert és elismert.  Ez a kötet jó alkalom a probléma megközelítésére. Kassák a könyv megjelenésének idején már Budapesten, Barta Sándor már rég Moszkvában volt, és akkor Kalmer, a bécsi MA legkísérletezőbb korának felelős szerkesztője, egyetlenegy olyan szöveget nem válogat be ebbe az antológiába tőlük, amely az ő idején jelent meg a folyóiratban. Mindketten szerepelnek persze, de Kassák is, Barta is tíz évvel azelőtti ún. aktivista költeményeikkel, amelyeket még a budapest MA közölt. Csaknem biztosan arról van – vagy lehetett – szó, hogy a bécsiek számára az expresszionizmuson, esetleg némi dadaizmussal megvadított expresszionizmuson túl nem terjedt az általuk befogadható tartomány. Ott volt a határa, nagyon szépen és világosan kijelölve, átléphetetlenül. Hiába keletkezett az elmúlt húszegynéhány évben jó néhány tanulmány a MA-kör bécsi kapcsolatairól, a pontszerű, a véletlenszerű találkozás tényének regisztrálásánál egyik sem tudott továbbjutni. Ilyen például Kassák látogatása a konstruktivizmushoz nagyon sok tekintetben közel álló Kunstgewerbeschule, a mai Bécsi Iparművészeti Egyetem elődje Čižek-osztályában,  1920 végén, 1921 elején, az időpontra csak a környező vendégkönyv-beírások alapján lehet következtetni. Čižek hagyatékában megtalálható a bécsi MA jó néhány száma, valamint az Új művészek könyve. Ennyi, nincs tovább. Čižek legtehetségesebb tanítványa, Erika Giovanna Klien egyik levelében megvallja, hogy Uitz Béla hatására lett konstruktivista. Itt sincs semmi folytatás. Ebben a főiskolai osztályban megfordult az 1924-es nagy bécsi Színháztechnika-kiállítás alkalmával minden jeles avantgárd, aki a városban élt vagy oda látogatott, Marinetti és Prampolini, Theo van Doesburg és Friedrich Kiesler, továbbá a már akkor híres zeneszerző Ernst Krenek, és a mozgásművész Isadora Duncan nővére, Elizabeth Duncan – a Salzburg melletti klessheimi kastélyba költöző iskolájuk tanára volt az 1925/26-os évben Erika Giovanna Klien, mielőtt kivándorolt volna Amerikába. Marinetti, Prampolini és Doesburg már akkor világhírű volt, Kiesler a második világháború alatt lett azzá, miután megtervezte és kivitelezte a New Yorkba menekült Peggy Guggenheim új galériáját, akkor a  város és a háború nem dúlta világ legmenőbb helyét. 1924-ben még csak arról tudott, aki tudott Bécsben, hogy beperelte őt a bukaresti születésű orvos és pszichiáter Jakob Levy, aki 1945 után szintén az Egyesült államokban vált világhírűvé Jakob Moreno Levy néven, miután elfogadtatta a pszichodráma és szociodráma világszerte elterjedt csoportpszichoterápiás módszereit. Kieslerrel úgy jött össze, hogy nem tudta és akarta a rögtönző, csoportdinamikus foglalkozásokat a hagyományos dobozalakú színtérben elképzelni. Ezért kettesben kidolgozták az ún. térszínpad (Raumbühne) tervét, amelynek oldalán, csigavonalban emelkedő rámpán lehetett a szabadon álló előadótérre feljutni. Kiesler, a konstruktivista, 1924-ben saját találmányaként mutatta be a térszínpadot, ebből lett a pereskedés. Kit közölt kettejük közül Kassák? Morenot, a rögtönző színpadról szóló írásával. Miért? Csak találgatni lehet, mi baja volt Kieslerrel, miért veszett össze vele, ha összeveszett, nyoma eddig nem került elő.
Folytatás:

https://artportal.hu/forrasok/cikkek/muveszeti_irasok_az_artportalon/dereky_pal_avantgard_a_semmiben_szempontok_a_toerten