“A fiú — neme nem volt kétséges, bár korának divatja ezt némiképp elrejtette”
Virginia Woolf: Orlando (Ford. Gyergyai Albert és Szávai Nándor), Budapest: Révai Kiadó, 1945. 21.o
A fenti sor Virginia Woolf 1928-ban megjelent kultikus regénye, az Orlando: A Biography nyitómondata. Talán nem nagy titok, hogy ez később kiemelt jelentőséggel bír a történetben. A feminista alapműként kanonizált könyv az arisztokrata, költői ambíciókkal fűtött Orlando évszázadokon átívelő útját kíséri végig, aminek a kellős közepén a főszereplő nemes egyszerűséggel nemet vált. Woolf főszereplője révén négy évszázad művelődéstörténetét sűríti egyetlen összetett, megkérdőjelezhetetlenül autentikus, kifinomult iróniával átszőtt költeménnyé. És, ahogy az Orlando történetének motívumai, úgy a költészet műfajának relevanciája sem kérdéses. A poézis elavulhatatlan módon kardinális része kell, hogy legyen az életünknek, különösen jelenkorunk ideológiai töltetű parázsvitái közepette. Ezt fedezte fel Paul B. Preciado is, aki filmjével, az Orlando, my political biography-val idén debütált a Berlinálén és elnyerte az Encounters zsűridíját is.
“Az első forradalmi átalakulás a költészet, azaz annak a lehetősége, hogy bárminek megváltoztathatjuk a nevét. A második, legmélyebbre ható átalakulás a szerelem.”[1] – jelenti ki Preciado a filmben. Woolf regénye számos feldolgozást élt meg, Robert Wilson színpadi produkciójától, Sally Porter játékfilmjén át, Ulrike Ottinger Freak Orlando-jáig. Paul B. Preciado 2023-ban a nemesi származású költő életét saját önéletrajzának alapjaként dolgozza fel, amelynek központi eleme az átalakulás, vagyis a tranzíció, amely természetesen nem véletlenül olyan lényeges.
Paul B. Preciado spanyol származású, Franciaországban élő transznemű író, filozófus, kurátor, a gender studies és a testpolitikák egyik kiemelkedő, sokszor megosztó alakja. A nemzetközi képzőművészeti életben könyvei és írásai évtizedek óta szolgálnak referenciaként és gazdag inspirációs forrásként kurátorok, teoretikusok, művészek számára, azonban a magyar kulturális közegben feltűnően ritkán hivatkozott személy. Míg a környező országokban már több lefordított kötete olvasható, provokatív elméletei itthon újdonságként hathatnak.
Orlandóval ellentétben Preciado közel sem egy brit arisztokrata családból származik. 1970-ben született Burgosban, Észak-Spanyolországban a Franco-rezsim korszaka alatt, öt évvel a diktátor halála előtt. Burgos – “tele papokkal és a hadsereg tagjaival”[2] – a fasiszta Spanyolország szimbolikus fővárosának volt kiszemelve. Egyetemi tanulmányait a New York-i The New School-ban végezte, ahol Jacques Derrida mellett Heller Ágnes is meghatározó mentora volt. 1999-ben Derrida meghívására Párizsban tartott szemináriumot, majd a Princeton Egyetemen doktorált. Ezt követően Preciado a test politikai történetének, a gender elméletnek és a performansz történetének professzora volt az Université Paris VIII-on. Majd a barcelonai Kortárs Művészeti Múzeum (MACBA) független tanulmányi programjának igazgatójaként, valamint a kasseli és athéni documenta 14 nyilvános programjainak kurátoraként dolgozott. Jelen cikknek nem szándéka, hogy Preciado munkásságát mélységeiben, kritikai szempontól tekintse át. Ehelyett inkább néhány meghatározó fogalma és elmélete bemutatásán keresztül kíván bevezetőként szolgálni eddigi életművének hazai megismeréséhez.
Az ellenszexuális manifesztó
A Countersexual Manifesto című, hamar kultikussá vált könyvét francia nyelvű megjelenésekor, 2000-ben még Beatriz Preciadoként jegyezte, az Éditions Balland kiadásában. Ugyan transzneműek születési neveit általában nem ildomos használni (deadnaming[3]), Preciadot olvasóközönsége elsőnek Beatrizként ismerhette meg, majd rendkívül nyilvános módon esett át a tranzíciós folyamaton. A nevében mai napig megtalálható B. betűvel is ennek állít emléket. A Countersexual Manifesto-t Jack Halberstam amerikai queer-teoretikus a test és a hatalom legjelentősebb elméleteként üdvözölte Judith Butler 1990-ben megjelent Gender Trouble című alapműve óta. A könyvben Preciado felelősségre vonja a legnépszerűbb konstruktivista teoretikusokat, például Butlert, Foucault, Derridat és Harawayt, amiért közel sem mentek elég messzire a normatív identitások és viselkedések dekonstruálására tett kísérleteikben. A bombasztikus, mégis következetes hangvételű könyv a transz-elmélet alapműve, nyomatékos felhívás a kollektív cselekvésre. Preciado egy olyan ellenszexuális forradalom alapelveit vázolja fel, amely a nemi szerveket technológiai tárgyaknak tekinti, és lépésről lépésre illusztrált útmutatást kínál a heterocentrikus társadalmi szerződés lebontásához. Központi állítása, miszerint a szexuális segédeszközök, például a dildó olyan elemei a szexualitásnak, melyek pusztán élvezetet okoznak. Ezzel kiemeli a szexualitást a termékenység haszonelvű paradigmájából és a tiszta szexualitást állítja szemben a célirányult reprodukcióval. A dildó ebben az összefüggésben a szexuális élvezet és önrendelkezés szimbóluma. Olyan eszköz, amelyet bárki használhat, függetlenül a hozzárendelt vagy vélt nemétől, hogy felfedezze és kifejezze vágyait és örömeit. Ezzel a tézissel Preciado megszakítja azt a hagyományos hierarchiát, amely a férfit, a fallikus péniszt a szexuális hatalom és élvezet elsődleges szimbólumává teszi. Igyekszik megdönteni minden olyan attitűdöt, amely a test haszonelvű elgondolására alapoz. Állításai szélsőségesek lehetnek azok számára, akik kevésbé jártasak a konstruktivista kritikai elméletekben, de a filozófia, akadémiai elméletek, valamint a populáris kultúra aprólékos olvasásával támasztja alá őket.
A kötet nem kiált forradalomért, hanem azt ismeri fel, hogy Preciado és a heteronormatív rendbe nem besorolható közösségek életmódja már önmagában forradalom. A manifesztó megpróbál kilépni az esszencializmus és a konstruktivizmus[4] dichotóm ellentétjének dilemmájából, amely a szerző meglátása szerint nemcsak a filozófiát, hanem a gender elméleteket, az antropológiai diskurzusokat is megbénította a huszadik században. Továbbá a heteroszexualitáson, kapitalizmuson és kolonializáción alapuló globális kultúra (melyet ő hetero-capitalcolonialism-ként határoz meg) három modern narratíváját kritizálja: a marxizmust, a pszichoanalízist és a darwinizmust. Ezek később mind visszatérő témák lesznek Preciado munkásságában.
„Az én feladatom abból áll, hogy megpróbáljak kitörni a hamis esszencializmus-konstruktivizmus vitából azáltal, hogy mind a queer elmélet, mind a posztstrukturalista filozófia elemzési eszközeit (beleértve Derrida dekonstrukcióját, Foucault hatalom genealógiáját, Deleuze és Guattari skizoanalízisét, valamint Butler gender performativitását) szembeállítom bizonyos nem megfelelő létezőkkel, nem megfelelő testekkel, szervekkel és tárgyakkal, amelyekre sem a feminizmus, sem a queer elmélet nem akart vagy nem tudott reagálni.”[5]
Farmakopornografikus társadalom
A nem-normatív létezés még queer és gender-elméletekben jártas szereplők számára is radikális módon történő tematizálása Preciado teljes életművét áthatja. Második kötete, a Testo Junkie: Sex, Drugs, and Biopolitics in the Pharmacopornographic Era, amely 2008-ban jelent meg spanyolul, azt a szokatlan és sok transz-aktivista által rossz szemmel figyelt folyamatot meséli el, ahogy a filozófus önkényesen, saját magának adminisztrálva esett át a tranzícióhoz elengedhetetlen hormonterápián. A naplószerű beszámoló vagy “test-esszé” tekinthető Foucault A szexualitás történetének folytatásaként is. A bejegyzéseket egy szerelmi szál futja végig VD monogramjával, amely Virgine Despentes francia írót és rendezőt rejti, akivel Preciado hét évig volt kapcsolatban. A könyv mélyreható elemzése bemutatja, hogy a hormonok szintézise az 1950-es évek óta hogyan változtatta meg alapvetően a nemek és a szexuális identitás meghatározását, és hogy a gyógyszeripar és a pornóipar hogyan piacosítja a vágyak megteremtését és egyben termel újakat.
Preciado ebben a kötetben vezeti be a pharmacopornographic fogalmát, amely azon az elképzelésén alapul, hogy a gyógyszeripar, a pornóipar és a kései kapitalizmus mind egységesen fognak össze a testek szabályozásának céljáért, a reproduktív és társadalmi irányítás ciklusain keresztül. A Testo Junkie a reproduktív technológiák politikatörténete, melynek részei a fogamzásgátló tabletták, a viagra, a doppingszerek, illetve a klinikai tesztoszteron- és ösztrogénhasználat.
Uránusz, a ferdehajlamú
“Hadd mondjam el, hogy a homoszexualitás és a heteroszexualitás nem létezik egy dualista, hierarchikus episztemológián kívül, amelynek célja a pater familias uralmának megőrzése az élet reprodukciója felett. A homoszexualitás és a heteroszexualitás, az interszexualitás és a transzszexualitás nem léteznek azon a gyarmatosító, kapitalista episztemológián kívül, amely a reprodukció szexuális gyakorlatát a népesség és a munkaerő reprodukciójának irányítási stratégiájaként, valamint a fogyasztók népességének reprodukciójaként privilegizálja. A tőke, nem pedig az élet reprodukálódik. Ezek a kategóriák a hatalom által előírt térképet jelölik ki, nem pedig az élet területét. De ha a homoszexualitás és a heteroszexualitás, az interszexualitás és a transzszexualitás nem létezik, akkor kik vagyunk mi? Hogyan szeretünk? Képzeljük csak el.”[6]
A fenti idézet már Preciado 2018-ban megjelent An Apartment on Uranus Chronicles of the Crossing című eszképista kötetéből származik, amely több mint hatvan esszét gyűjt össze, melyeket a filozófus többnyire a progresszív Libération folyóiratnak írt 2013 és 2018 eleje között. “Elhozom nektek a horizont egy darabját” – jelenti ki Preciado a kötetben, amely az Uránuszt, mint távoli mentsvárat festi fel. A fagyos óriásbolygó kultúrtörténetileg többször szolgált a másság metaforájaként, nem véletlenül. A bolygó valóban “ferdehajlamú”, majd 90°-os tengelyferdeségéről és a különös magnetoszférájáról ismert. Az égitest ihlette a uranism (uranizmus) fogalmát is, amelyet Karl Heinrich Ulrich író, jogász, melegjogi aktivista alkotott meg 1864-ben, hogy – a korszellemhez hűen kizárólag a férfiszerelemre fókuszálva – meghatározza a „harmadik nemet” és a „másként szeretők” jogait. Ulrich nyomán Preciado egy olyan lakásról álmodik az Uránuszon, ahol azokon a hatalmi, nemi és faji korlátokon kívül élhetne, amelyeket a modernitás alkotott meg. „Az én transz állapotom az uranizmus új formája” – írja. „Nem vagyok férfi. Nem vagyok nő. Nem vagyok heteroszexuális. Nem vagyok homoszexuális. Nem vagyok biszexuális. A gender és a biológiai nemek bináris rendszerének disszidense vagyok. Én vagyok a kozmosz sokfélesége, amely egy bináris politikai és ismeretelméleti rendszerben rekedt, és itt kiabál előttetek. Egy uranista vagyok, aki a technotudományos kapitalizmus korlátai közé van bezárva.”[7]
Egy szörnyszülött szól hozzátok
2019-ben Preciado meghívást kapott, hogy 3500 pszichoanalitikus előtt szólaljon fel az École de la Cause Freudienne éves konferenciáján Párizsban. Előadásához Kafka Jelentés az Akadémiának című művéből merített ihletet, amelyben egy majom arról értekezik tudósok gyülekezete előtt, hogy az emberi szubjektivitás olyan, mint egy fémrudakból készült ketrec. A pikírt hangvételű beszéd eredeti, francia címe Je suis un monstre qui vous parle azaz Egy szörny vagyok, aki önökhöz szól. Preciado sok éves kutatását prezentálta, aminek révén arra a következtetésre jutott, hogy az emberi pszichével foglalkozó pszichoanalízis bináris gondolkodása a nemek, a gender és a szexuális különbség ideológiájával kapcsolatban egészen a gyarmatosításig nyúlik vissza. Előadásában azt tematizálta, hogy analitikusokból álló közönsége számára ő nem több, mint vizsgálati alany, „nemi diszfóriában” szenvedő „mentális beteg”. Az előadást nem sikerült befejeznie, mivel az általa erősen provokált közönsége végül kifütyülte őt. Nem meglepő módon, az interneten okostelefonokkal felvett részletek jelentek meg töredékekben, különböző blogokon lefordították és a pontosságra való tekintet nélkül közzétették azokat. A teljes szöveg másfél évvel később jelent meg a Fitzcarraldo Editions-nél, az angol címe Can the monster speak?, amely Gayatri Chakravorty Spivak 2010-ben kiadott Can the Subaltern Speak? című könyvére utal. Spivak a kolonializmust a kortárs marxizmus lencséjén keresztül analizálta és dekonstruálta. Azokat a történelmi és ideológiai tényezőket vette górcső alá, amelyek akadályozzák a periférián élők meghallgatásának lehetőségét.
A borítón a szerző rajzával
Dysphoria mundi
“Mivel a hetero-patriarchális bináris társadalom normatív előírásain kívüli élet iránti vágyamat klinikai patológiának tekintik, amelyet a „nemi diszfória” kifejezéssel jellemeznek, úgy gondoltam, érdekes lenne a jelenlegi planetáris helyzetet általános diszfóriának tekinteni.”[8] – mondta Preciado a 2022 októberében franciául megjelent Dysphoria mundi: La révolution qui vient (Dysphoria mundi: a közelgő forradalom) című, Judith Butler által monumentális műnek aposztrofált könyvének címéről. A kötet egy mutáns szöveg, amely a filozófia, az opera, a költészet és az autofikció hibriditásából áll össze. Állítása szerint a XIX. századot a hisztéria, a XX. századot a skizofrénia, a mi korunkat pedig a diszfória érzete hatja át, azaz általánosított szorongás, poszt-traumatikus problémák, függőségek és az ökoszisztéma legális pusztítása. A diszfória fogalmának visszahódítása (reclaiming) nem meglepő fordulat, hasonló módon lett a queer fogalma is újradefiniálva pár évtizeddel korábban. Preciado gyakran hívja fel a figyelmet arra, hogy, ahogy manapság a transzneműség, úgy nem is olyan régen a homoszexualitás is patologizált jelenségként volt számontartva. A diszfória fogalmának kollektív visszahódítása persze nem egyszerű célkitűzés, Preciado újra tíz lépéssel a többségi társadalom folyamatai előtt kíván haladni, de a kollektív cselekvésre való invitálás kétségtelenül áthatja munkásságát.
Ugyan Preciado a transzneműségét központi témaként kezeli írásaiban és azok radikalizmusához nagyban hozzájárulnak az ehhez kapcsolódó személyes tapasztalatai, munkásságának értelmezése nem csak a “transz nézőponton” keresztül válhat érthetővé.[9] Preciado nem individualista, privatizált kisebbségi szegregátumot teremt, amelyet egzotikus területként látogathatunk meg, hogy aztán bűntudatot keltsen bennünk, hanem interszekcionális módon, az osztályharc, a rasszizmus és a kortárs politikai folyamatok által erősen áthatott diskurzust kezdeményez. Habár radikális nyelvezete sokszor nehezen hozzáférhetővé teszi gondolatait, az általa előirányzott forradalomhoz elengedhetetlen a szövegeiben alkalmazott felforgató nyelv. Ezzel írásaiban a tartalom és a forma elválaszthatatlanul összefonódik, sőt, maga a nyelvezet is performatív célt szolgál, színre viszi a változást magát. Preciado sokszor utópisztikus írásai felkavaróak és nem arra születtek, hogy konformista hangot üssön meg általuk, de az igazság iránti vágy mélyen áthatja őket.
S most teljesen egyedül vagyunk az alvó Orlandóval s a trombitásokkal. A trombitások egy sorba állnak s dagadó képpel ezt fújják:
IGAZSÁGOT!
E zajra Orlando felébredt.
Kinyújtózkodott. Aztán fölkelt. Teljességgel meztelen volt; s a trombiták zűrzavarában, melyek egyre ezt recsegték: Igazságot! Igazságot! Igazságot! meg kell vallanunk — hogy nő volt!
Virginia Woolf: Orlando (Ford. Gyergyai Albert és Szávai Nándor), Budapest: Révai Kiadó, 1945. 147.o
A cikk megírása során nyújtott szakmai lektori segítségért köszönet illeti Kiss Katát.
[1] https://www.youtube.com/watch?v=5J9-CIP64Gk “The first revolutionary metamorphosis is poetry, the possibility of changing the names of all things. The second and most profound metamorphosis is love.”
[2] Preciado, Paul B. Testo junkie: Sex, drugs, and biopolitics in the pharmacopornographic era. The Feminist Press at CUNY, 2013. p. 23
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Deadnaming
[4] Míg az esszencialista elméletek szerint valaminek születünk és ez eredendően megváltoztathatatlan, lényegi adottságunk, addig a konstruktivizmus elmélete azt állítja, hogy a társas környezetünk ad jelentést tulajdonságainknak és ez tesz minket valamilyenné.
[5] “My task consists of an attempt to escape the false essentialism constructivism debate by bringing both queer theory’s and poststructural philosophies’ analytical tools (including Derrida’s deconstruction, Foucault’s genealogy of power, Deleuze and Guattari’s schizoanalysis, and Butler’s gender performativity) face to face with certain unfitting becomings, with improper bodies, organs, and objects to which neither feminism nor queer theory has wanted to or been able to respond.” Preciado, Paul B. Countersexual manifesto. Columbia University Press, 2018. p. 77
[6] Preciado, Paul B. An apartment on Uranus: chronicles of the crossing. MIT Press, 2020. p. 37
[7] Preciado, Paul B. An apartment on Uranus: chronicles of the crossing. MIT Press, 2020. p. 37
[8] https://www.grasset.fr/livres/dysphoria-mundi-9782246830641
[9] https://ujegyenloseg.hu/kilepes-a-vampirkastelybol-ii-resz/
