Egyszerre jellemzi tudományos, vagy inkább mondjuk így: faktuális, valamint művészi és mitologikus gondolkodás Gosztola Kitti újabb munkáit, az utóbbi időben követett praxisát. A Kisteremben a nemrég Székesfehérváron megvalósult, Ruminatio című kiállításának gondolatiságát viszi tovább valamiképp. Ott a világ problémái, a véges energiaforrások, a kizsákmányolt föld, a kizsákmányoló és egyben kizsákmányolt ember valamiféle történeti-mitologikus metafora-rendszerben jelent meg, miközben nagyon is kézzelfogható, „ábrázoló” művek születtek. Itt a Ruminatio folytatása? Igen és nem. Leletegyüttes, ironikus és elgondolkodtató létértelmezés, és reflexió a pusztuló bolygó állapotára. Ahogy a kiállítás kísérőszövege írja, egy felvilágosodás kori gondolkodó, Giambattista Vico elmélete került elő: „Noé leszármazottai az özönvíz után szétszóródtak és a végtelen erdőkben bolyongó zabolátlan óriásokká váltak. Emberi természetükre akkor ébredtek rá újra, amikor mennydörgést hallva felnéztek az égre és a villámlásnak behódolva megalkották saját istenképüket.” Önmagukat viszont a végtelen, időtlen, sötét erdő rovására fogalmazták meg: meglakották városaikat, és megalkották saját időfogalmukat is. Tehát a cselekvő, teremtő ember a természet pusztítása révén lett az, ami. Jól nézünk ki.
Ki? Gosztola Kitti
Hol? Kisterem galéria, 1053 Budapest, Képíró u.5.
Mikor? március 5-ig
A jó hír viszont az, hogy a múlt és a jövő egy ponton összeérhet: például egy kiállítás terében. Ennek a kiállításnak az az alpfelvetése, hogy a fotográfiában olyan időket élünk, mint a 19. században, amikor a kísérletezésnek szinte semmi nem szabott határt: „Közel két évszázaddal ezelőtt az új médium egyszerre volt az amatőr műkedvelők, a csillagászok, matematikusok, orvosok és vegyészek játékszere, akik az alkimistákhoz hasonlóan munkálkodtak: feltérképezték a világot, rögzítették a fényt, az időt és nyomokat hagytak.” Az jó, hogyha egy művészeti médium úgy tud magára gondolni, mint egy hatalmas, nyitott és pozitív lehetőségre. Az viszont kérdéses, hogy amit talán a 19. században hihettek, tehát, hogy a kísérletek, művésziek és tudományosak, a világ jobbításához vezetnek, abban ma mennyire lehet hinni. Lehet, hogy nem lehet. Viszont kell. Kísérletezés, hibrid műfajok, interdiszciplinaritás, gyerünk!
Kik? Sylvia Ballhause (DE), Karl Blossfeldt (DE), Bownik (PL), Matthew Brandt (US), Sam Falls (US), Gothard Jenő (HU), Spiros Hadjidjanos (GR), Thomas Hauser (FR), Nicolai Howalt (DK), Adam Jeppesen (DK), Thomas Mailaender (FR), Taiyo Onorato & Nico Krebs (CH), Johan Österholm (SE), Jaya Pelupessy & Felix van Dam (NL), Pribék Antal (HU), Stephen Thompson (GB), Simon van Til (NL), Veress Ferenc (HU), illetve további ismeretlen művészek.
Hol? Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, 1065 Budapest, Nagymező u.20.
Mikor? március 17-ig
Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek… – vágná rá arra a szóra, azaz címre, hogy Ajándék, egy egész nemzedék. De ne ironizáljunk. Vagy ha igen, csak annyira, mint a művek egy része. Az ajándék nagyon is komoly dolog. A régi görögök óta. Egész mostanáig, amikor indusztriális méretű gazdasági vertikum épül rá. De itt visszakanyarodunk valamiféle eredeti jelentéshez, ami a személyeset helyezi előtérbe: én, neked. És a személyes itt kikerül a kiállítótérbe, ezek a tárgyak a privát színterekről kerülnek a közönség elé. Ahogy a kiállítás megnyitószövege javasolja, gondolkodjunk el, vajon a mai világban mennyire állunk még mágikus alapon. Egy ajándék, egy emléktárgy, valami, ami valakivel összeköt, mennyire és hogyan tölti be mágikus szerepét.
Kik? Antal Balázs, Chilf Mari, Csató József, Cseh Lili, Eperjesi Ágnes, Fischer Judit, Jagicza Patrícia, Kovách Gergely, Martin Henrik, Mátrai Erik, Pacsika Rudolf, Süveges Rita, Szabics Ágnes, Robotto – Szabó Ottó, Szalay Péter, Szász György, Szemző Zsófi, Várnagy Tibor, Várnai Gyula
Hol? Budapest Galéria, 1036 Budapest, Lajos u. 158.
Mikor? márc. 10-ig
