Kételyeket és szélsőséges gondolatokat ébreszthet a Knoll Galériában kiállított Women and Pigs rajzsorozat, melynek alkotói a bécsi művészi élet „Bonnie és Clyde”-jaként aposztrofált Barbara Schurz és Alexander Brener. Ha egy kis zöld földön-kívüli besétálna a Knoll Galéria kiállítótermébe, és a falon függő képek figuráit nem értelmezve, csak a színeik, és stílusuk alapján nézegetné a rajzokat, rendkívül kellemes érzéssel távozna a kiállítás megtekintése után. Az alkotások színvilága és kivitelezésük ugyanis kellemesen naiv. Marslakónk csak akkor sokkolódna, ha egy földlakó elmesélné neki, miről is szólnak ezek a képek. Alexander Brener és Barbara Schurz közös munkáiban ilyen kettősséget fedeztem fel első ránézésre. Szókimondó anti-propaganda, naiv vonalak mögött. A képek témája egyértelműnek tűnik: pornográfia. De milyen pornográfia? Hiszen itt általában csak nőket látunk, leszámítva persze a körülöttük ugrándozó, aprótermetű zavarodott kismalacokat (melyek mellesleg az osztrák szerencsejáték rt. lottómalacaival feltűnő rokonságot mutatnak). Szemmel láthatóan ezek a malackák élősködnek a nagy meztelen női testeken, melyek néha még erotikusan kényeztetik is a sertéseket. Az értelmezésben segít, ha rátalálunk a rajzok alján és tetején végigfutó feliratokra. Ezek a rajzok, karikatúra-szerűségüket is figyelembe véve, akár politikai röplapok is lehetnének, vagyis inkább, azoknak napjainkban elterjedtebb változatai, flyerek („little pictures vs. art order” – olvashatjuk az egyik kép alatt). Vajon nem csak apropó-e a pornográfia, hogy valamire felhívják a figyelmünket ezek a keretezett flyerek? Talán arra jók, hogy lerántsák a leplet a poszt-kapitalista rendszerek által uralt nyugati társadalom valódi képéről? Erre utalhatnak a képeken említett nyugati metropoliszok nevei, melyeket a feliratok nem illetnek éppenséggel pozitív jelzőkkel („made in Vienna a fucking shitty place”). Nos, ha mögé kukkantunk a színfalaknak, vagyis ha utánanézünk az alkotók kilétének, rájövünk, hogy nem alaptalanok a fenti hasonlatok és feltételezések. Schurz és Brener, nem nagyon szívlelik a poszt-kapitalista nyugati világ „csillogását”, sőt írásaikban gyakran adnak receptet arra hogy, hogyan lehet ez ellen, a zsarnoki „rendszer” ellen egyénileg fellépni. Véleményük szerint dekonstrukcióra van szükség, vagyis a „rendszer” által létrehozott jelenségek, intézmények és fogalmak leépítésére, és olyan művekre, melyek nem épülnek téglaként a társadalom testébe. A múzeumokon és galériákon keresztül, a „rendszer” elitje által fenntartott és megrontott MŰVÉSZET fogalma és jelensége elvetendő az alkotók szerint. Akkor viszont mit keresnek ezek a rajzok pont egy galériában? Valóban röplapok lehetnek, becsempészve a „rendszerbe”. „A művészet eszköz” írja a szerzőpáros Anti-technologies of resistence című írásában. Művészetükkel megpróbálnak felszólítani bennünket, hogy szabadítsuk fel magunkat az elnyomás alól. A rajzok alapján úgy látom, nem csak lelkünket veszélyeztetik „elnyomóink”, de a testet is alaposan kizsákmányolják -„A test nem egyenlő a géppel”, legfőképpen pedig nem szabad, hogy azonosuljon a „vágy gépezetével” – olvashatjuk anarchista teoretikusaink sorait a fent említett kiáltványban. Nekem személy szerint, mint a „rendszer kiszolgálójának” nehéz azonosulnom ezekkel a gondolatokkal és nem is igazán ott látom a megoldást, ahol azt Barbara Schurz és Alexander Brener feltételezi, mégis szívesen töltöttem el egy kis időt a képek előtt. Azt hiszem, képeiknek nem is az a lényege, hogy feltétlenül kövessük az ő általuk kijelölt irányt, inkább, hogy újraértékeljük magunkban a problémákat, amelyekre felhívják a figyelmet, mert valóban körbevesz minket az a világ, amelynek sötét oldalát felvillantotta előttünk a tagadás szellemének e két, nem is tehetségtelen képviselője.
Döme Gábor: Szex-Hatalom-Művészet?
Kételyeket és szélsőséges gondolatokat ébreszthet a Knoll Galériában kiállított Women and Pigs rajzsorozat, melynek alkotói a bécsi művészi élet "Bonnie és Clyde"-jaként...