Amikor a nemzetközi aukciós piaccal foglalkozunk, rendszerint az összforgalom több mint 85%-át kitevő négy nagy piac, az amerikai, a brit, a kínai és a francia, illetve a forgalomból hasonló részesedést magukénak tudó giga-aukciósházak számait és trendjeit vizsgáljuk, hiszen ezekből joggal vonhatók le következtetések a piac egészére. Ezek a piacok azonban a hazaitól mind hatósugarukat, mint forgalmuk nagyságrendjét tekintve fényévnyi távolságra vannak, kevés összehasonlításra adnak lehetőséget. Ezért mostani írásunkban a mutatókat tekintve, de földrajzi értelemben is hozzánk közelebbi piacokon, a német nyelvű – vagy részben német nyelvű – országokban nézünk körül. Persze ezek forgalma is lényegesen nagyobb a hazainál, de azért látótávolságon belül vannak.
Az említett három ország aukciósházai a hazaiakhoz hasonlóan elsősorban belföldön működnek, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ügyfélkörükben – úgy a beadók, mint a vásárlók között – ne lenne jelentős, esetenként akár meghatározó is, a külföldiek aránya, akik között mindhárom országban találunk magyarokat is. De maguk a házak többnyire csak székhelyükön árvereznek és legfeljebb egy-két szomszédos országban működik képviseletük.
Mindhárom országban, de különösen Németországban az aukciók részesedése a műkereskedelem egészéből eltér a magyarországi arányoktól, aminek fő oka az, hogy ezekben az országokban galériák és műkereskedések hosszú évtizedek alatt kialakult, tekintélyes hálózata működik; számos galéria a vezető nemzetközi vásárok állandó résztvevői közé tartozik. Ráadásul ehhez gyakran még csak nem is kell külföldre utazniuk, hiszen az Art Basel a világ legfontosabb modern és kortárs vására, az Art Cologne is a jelentős európai mustrák közé tartozik és a kisebb galériák is számos „B-kategóriás” vásáron gyűjthetnek odahaza is nemzetközi tapasztalatokat.
Noha a vizsgált piacok – különösen a német – a brit és a francia mögött a nagyobbak közé tartoznak Európában, a két vezető nemzetközi aukciósház közülük csak Svájcban tart árveréseket, a másik két országban csak képviseleteik működnek. Svájcban a Sotheby’s és a Christie’s Zürichben képzőművészeti, míg Genfben ékszeraukciókat tart, igaz, nem nagy számban, többnyire évi 1-2 alkalommal. Ékszerárveréseik abszolút piacvezetők, de a képzőművészetben nincs meghatározó szerepük; s erre nem is aspirálnak, tekintve, hogy Zürichben mindkét ház kizárólag svájci mesterek munkáit aukcionálja. A fentiek azt is jelentik, hogy a három országban a piac alapvetően helyi – és helyi tulajdonú – aukciósházak kezében van.
A magyarországihoz leginkább az ausztriai helyzet hasonlítható: a piac zömmel itt is csak a fővárost jelenti és Bécsben is két ház – a Dorotheum és az Im Kinsky tartja kézben a képzőművészeti piac javát. Ez persze hazánkhoz hasonlóan nem jelenti azt, hogy kisebb házaknál nem születhetnek kiugró eredmények. Az ugyancsak bécsi Hassfurther Auktionen-nél például tavaly egy 1933-as Alfons Walde-festmény 300 ezer euróért cserélt gazdát – azaz többért, mint a tavalyi itthoni aukciós rekord. A németországi és a svájci piac – utóbbi az ország kis méretei ellenére is – jóval decentralizáltabb és a forgalom lényegesen több ház között oszlik meg. Németországban a nagyobb házak többsége Münchenben, Kölnben és Berlinben, Svájcban pedig Zürichben, Bázelben és Bernben működik. A legdrágább tételeket értékesítők közé tavaly Németországban hat, Svájcban három, Ausztriában pedig két ház tudott bekerülni.
Ami az egyes művészettörténeti korszakoknak a forgalomban betöltött szerepét illeti, a régi mesterek részesedése mindhárom országban nagyobb, mint idehaza; a XIX. század főként Ausztriában és Svájcban játszik hasonló szerepet, mint nálunk. A modernek mindenütt a piac legnagyobb szeletét jelentik, a kortársak forgalma pedig ezekben az országokban is dinamikusan fejlődik.
Bár mindhárom ország számos „blue chip” művészt tud felmutatni – a németek Albrecht Dürertől Gerhard Richterig minden művészettörténeti korszakból, a svájciak és az osztrákok főként a XIX-XX. század fordulójáról és a múlt század első feléből –, és mindháromban, főleg Németországban és Svájcban számos olyan gyűjtő él, akiknek nevét megtaláljuk a gyűjtők évente publikált TOP 200-as listáján, az itteni aukciósházak nem tudják felvenni a versenyt a nagy nemzetközi házakkal és azok „szívóhatásával”. Ez azt jelenti, hogy ezen országok gyűjtői nem otthon, hanem New Yorkban vagy Londonban vadásznak legnevesebb művész honfitársaik csúcsműveire. Svájcban némileg más a helyzet, mert ott a legmagasabb ársávban mozgó művészeknek csak egy része, pl. Alberto Giacometti vagy Paul Klee örvend nagyon komoly nemzetközi keresettségnek, míg mások, így Ferdinand Hodler vagy Albert Anker inkább csak saját hazájukban rendkívül népszerűek. Összességében az látható, hogy ami várhatóan 10 millió – vagy inkább már 5 millió – euró feletti áron kelhet el, az alapvetően a Christie’s és a Sotheby’s vadászterületéhez tartozik.
A német aukciós piac részesedése a művészeti árverések globális piacából az elmúlt években általában 1,5-2% között, a svájcié és az osztráké valamivel 1% alatt mozgott, ami a piacok rangsorában a leghitelesebb forrásként elfogadott artprice statisztikáiban 2019-ben az 5., 8. és 9. helyet jelentette. Összehasonlításként: az USA részesedése 35%, Kínáé 31% volt. A közép-kelet-európai régióból Lengyelország és Csehország szerepel a rangsorban a 11. és a 12. helyen.
Abszolút számokkal: a német aukciós forgalom 246 millió, a svájci 96 millió, az osztrák 91 millió, a lengyel 63 millió, a cseh pedig 53 millió eurót tett ki. Megjegyzendő, hogy ezek a számok nem feltétlenül vannak teljes összhangban a valósággal, mivel egyes országokból nem minden aukciósház juttatja el a forgalmi számokat az artprice-hoz.
Még nem állnak rendelkezésre 2020-as összesítő adatok, de annyi bizonyos, hogy a három ország aukciósházainak forgalma, ha egyáltalán visszaesett, akkor a globális piac egészénél lényegesen kisebb mértékben. Mivel magyarázható ez, amikor tudjuk, hogy a legnagyobb házak 20%-os, vagy afölötti csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni? Több okkal is: egyfelől, az online-ra, mint fő csatornára való kényszerű áttérést elsősorban a legmagasabb árfekvésű művek sínylették meg, márpedig, mint láttuk, a vizsgált három országban aukcionált művek nem tartoznak ebbe a kategóriába. A – relatíve – olcsóbb művek kínálatát kevésbé fogta vissza az az aggodalom, hogy a nehéz helyzetben vajon mutatkozik-e élénk kereslet ezen művek iránt. Másfelől, a nemzeti, vagy regionális szintű működésnek köszönhetően a házak és ügyfeleik közötti fizikai távolság jóval kisebb és ez a lockdown körülményei között is lehetővé tette az eladásra szánt művekkel kapcsolatos személyes ügyintézést, illetve a megvásárolni szándékozott alkotások „élőben” történő megtekintését.
Különösen jól sikerült a 2020-as év a német aukciósházaknak; a legnagyobb ház, a müncheni Ketterer tavalyi forgalmához képest csak 3%-ot vesztett és majdnem ismét elérte a 60 millió eurót; a berlini Grisebach 40 millió euróhoz közeli 2019-es eredménye 38 millióra módosult. Különösen jól ment a kölni árverőházaknak: a Lempertz 56,2 millióval, a Van Ham pedig 40 millióval eddigi legjobb eredményét érte el a pandémia évében; az utóbbi ház esetében ez 10%-os növekedést jelent. 20 millió eurós összforgalmával házi rekordot döntött a müncheni Karl & Faber is.
A 97 évesen is aktív svájci Eberhard W. Kornfeld aukciósháza, a berni Galerie Kornfeld általában csak egy aukciót tart évente, de ezt mindig az Art Baselhez időzítve teszi, hogy nagy gyűjtői személyesen is jelen lehessenek. Az Art Basel tavaly elmaradt, de a ház forgalma így is csak alig 5%-al esett vissza és elérte a 34 millió frankot – igaz, ehhez 350 ezer frankkal a ház első kisebb online árverése is hozzájárult.
Ugyan végleges 2020-as számokat még nem láthattunk, mégis nagyon sokat elárul az egyes országok aukciós piacáról a legmagasabb áron értékesített műtárgyak listája. Vegyük ezért szemügyre a TOP 10-es listákat, amik Németország és Svájc esetében a 10. helyen kialakult holtverseny miatt 12-12 tételt tartalmaznak. A német lista árai 600 ezer és 3,6 millió, az osztráké 380 ezer és 1,5 millió euró, míg a svájcié 570 ezer és 3,5 millió frank között mozognak; ezek a sávok nagyon hasonlóak az egy évvel korábbihoz. Hogy az árak magasnak mondhatók-e, az természetesen összehasonlítás kérdése – még a tavalyi „regionális rekordot” jelentő 3,6 millió eurós leütés is nagyon távol van attól, hogy felkerülhessen 2020 legdrágább tételeinek globális listájára; másfelől ugyanakkor például a tavalyi magyar 95 millió forintos, átszámítva mintegy 265 ezer eurós rekord nem lenne elég arra, hogy felférjen a három ország bármelyikének toplistájára. Két listán, a németen és a svájcin a hazai alkotók vannak túlsúlyban 8, illetve 10 tétellel – és ebben hasonlítanak a magyar listára, amin egyáltalán nem szerepel külföldi alkotó munkája. Az osztrák lista viszont meglehetősen diverzifikált földrajzi értelemben, itt mindössze három osztrák munkát találunk, a további hét mű szerzői hat országot képviselnek. A művészettörténeti korok szerinti megosztásban közös, hogy a modern mesterek vannak többségben – ha nem is olyan abszolút túlsúlyban, mint idehaza. A listákon szereplő művek keletkezésének „idősávja” Németországban 1646-tól 1985-ig, Svájcban 1874-től 1975-ig, Ausztriában 1490-től 1968-ig terjed, azaz kortárs munka csak a német listán szerepel. Itt viszont rögtön három is – szerzőik közül Gerhard Richter és Arnulf Rainer ma is él, míg Sigmar Polke pályája 2010-ben lezárult. Richter páros portréja, az 1968-as Christiane és Kerstin 2,1 millió euróval ráadásul a tavalyi év második legdrágább festménye volt Németországban – miközben életművi jelentőségű képeit továbbra is a legnagyobb globális aukciósházak értékesítik. Tavaly például Absztrakt kép (649-2) című munkája 27,6 millió dollárért kelt el a Sotheby’s hongkongi árverésén – a legmagasabb összegért, amit ázsiai aukción nyugati kortárs művész munkájáért valaha is adtak. Ami Rainert illeti, az ő 1955-ös festményéért a müncheni Ketterer árverésén kifizetett 600 ezer euró új rekordot jelent a 91 éves osztrák mester számára, jelezve az 1945 utáni osztrák avantgárd napjainkban tapasztalható rendkívül gyors felértékelődését. Rainernek ez a rekordja mindössze három nappal követte az előzőt, amit egy 1959-es munkájával a berlini Grisebachnál állított fel 320 ezer euróval. Rajta kívül az osztrák avantgárd olyan további meghatározó mesterei értek el tavaly új életműrekordot, mint Hermann Nitsch, Adolf Frohner vagy Martha Jungwirth. Nitsch Rainerhez hasonlóan Németországban döntött rekordot; egy cím nélküli, 1961-es munkája 480 ezer euróért kelt el a Ketterernél, ami az év 17. legdrágább leütése volt Németországban. Magában Ausztriában viszont a mindenhol domináns modernek mellett a régi mesterek érték el a legjobb árak többségét: Pieter Coecke van Aelst 1523 körüli és egy, a délnémet iskolához sorolt mester még korábbi, 1490 körüli vallási témájú festményeiért 950, illetve 670 ezer eurót adtak, míg egy Peter Paul Rubens műhelyében készült, ugyancsak vallási témájú, 1620 körül született festmény 720 ezer euróért cserélt gazdát. Osztrák művészek azért nemcsak Németországban, hanem „hazai pályán” is értek el új csúcsárakat; így a Wiener Secession egyik alapítója, Koloman Moser erős Ferdinand Hodler-hatást tükröző festményéért 750 ezer eurót adtak.
Ha már Hodler: tőle nehéz elvenni az első helyet a legdrágább művek svájci listáján. Tavaly ehhez az ország legnagyobb aukciósháza, a zürichi Koller 3,5 millió frankos leütése is elég volt, ami Hodler kedvelt alpesi tájképei között nem is számít kiugróan magas árnak; korábban adtak már ilyen művéért 10 millió frank feletti árat is. A 2008-ban a budapesti Szépművészeti Múzeumban is egyéni tárlaton bemutatott mester dominálja a svájci listát, a TOP 10-be három további festménye is bekerült.
Míg Hodler első helye a svájci listán borítékolható volt, a másik két országban olyan művészek kerültek az élre, akiknek ott még sosem keltek el munkái ilyen árakon és nem is valószínű, hogy hasonló kvalitású műveik a közeljövőben felbukkannak ott. Németországban a XVII. századi francia festő, Georges de la Tour egyik utolsó, magánkézben lévő jelentős alkotása kelt el a számára életmű-rekordot jelentő 3,6 millió euróért – ennyit régi mester munkájáért még sosem fizettek ebben az országban. A festmény Hinrich Bischoff, a Germania légitársaság alapítója hagyatékából került az árverésre; a műgyűjtőként is ismert üzletember a képet 1975-ben 17.850 fontért vásárolta Londonban a Christie’s-nél. Az osztrák TOP-listát Chaim Soutine Hölgy pirosban, kék háttérrel című 1928-as vászna vezeti, aminek igen mozgalmas a múltja: számos tulajdonosa volt, sokszor szerepelt kiállításokon és felbukkant már aukción is. Most a német nyelvű térség legnagyobb aukciósházánál, a bécsi Dorotheumnál került kalapács alá és kelt el becsértékének alsó határán, 1,5 millió euróért.
A női alkotókat ezúttal is csak egyetlen festőnő képviseli a listákon, de ő sem olyan kiugró eredménnyel, mint egy évvel korábban Artemisia Gentileschi, akinek Lukréciája a Dorotheumnál igen magas áron, 1,9 millió euróért kelt el. A 2020-as szereplő is az osztrák listán bukkan fel és maga is osztrák: az 1844-1926 között élt, nálunk kevéssé ismert impresszionista festőnő, Olga Wisinger-Florian grafeneggi hortenziakertje 450 ezer euróért cserélt tulajdonost az Im Kinskynél.
Megjegyzések:
– a TOP-listás helyezések megállapításánál csak a képzőművészeti alkotásokat vettük figyelembe, az összefoglalóban szereplő aukciósházak egyéb árverésein szereplő tételeket – pl. ékszereket, érméket, stb. – nem
– az egyes tételeknél megadott árak leütési árak, azaz az árverőházak jutalékát nem tartalmazzák
