A napokban nyílt és 2014 szeptemberéig látható tárlat célja, hogy az angol kultúra meghatározó figurája, a világon az elsők között nemátalakító műtéten átesett April Ashley portréján keresztül bepillanthassunk az ellentétes nem testébe született emberek küzdelmeibe, dilemmáiba, életébe. Az Egy hölgy portréja című kiállítás jól kapcsolódik a múzeum egyik legfőbb törekvéseihez, hogy liverpooli kötődésű emberi történeteken keresztül mutasson be fontos társadalmi jelenségeket.
A brit kikötővárosban 1935-ben fiúnak született Ashley – sorstársaihoz hasonlóan – mindig is férfi testbe zárt nőként élte meg életét. Lelki küzdelmei miatt fiatalkorában öngyilkosságot kísérelt meg, majd az 1950-es években Párizsba költözött. Itt a Carrousel mulatóban kereste meg a pénzt, az akkoriban még ismeretlennek számító nemátalakító műtétjéhez, amit a világon hetedikként, Casablancában végzett el rajta egy orvos. A szülőhazájába már nőként visszatért Ashley azután rövid, de sikeres modell- és filmkarriert futott be, majd miután kiderült, hogy férfinak született, botrányok kereszttüzébe került. Ugyan az 1980-as években megházasodott, csak 2004-ben, az általa is kiharcolt, a transzszexuálisok jogait is elismerő törvény életbelépése után válhatott legálisan feleséggé. Az egyenjogúságért tett küzdelmeiért 2012-ben a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki.
Az életén keresztül a társadalmi kérdésre, és annak az elmúlt jó nyolc évtizedben történt attitűdváltásaira, a társadalmi elfogadás, az egyenjogúság fontosságára koncentráló színes, élményközpontú kiállítás középpontjában a Carrousel mulató áll. „Azt akartuk, hogy a néző elmerüljön April világában egészen a Carrousel csillogásától azokig az akadályokig, amiket életében le kellett küldenie ahhoz, hogy elfogadják” – mondta Gray Everett, a kiállítás kurátora, a társszervező Homotopia Fesztivál igazgatója. Janet Dugdale, a múzeum igazgatója hozzátette: „Számunkra, mint elsősorban társadalomtörténettel foglalkozó múzeum számára, elmondhatatlanul fontos bemutatnunk April történetét, tapasztalatait és társadalmi, politikai, jogi hatását az egész világ transzszexuális társadalma számára.” Maga April Ashley izgalommal várta a kiállítást: „Jó 60 éve, amikor elhagytam Liverpoolt, el sem tudtam volna képzelni, hogy a Múzeumban az életemről rendezett kiállításon tárhetek majd ide vissza” – nyilatkozta a megnyitó körül.
Fotó: Wikipedia