A Műcsarnok BBS 50. kiállítás, vetítés- és rendezvénysorozat keretében 2010. február 2-7.
Háy Ágnes kiállítása
Bizánci motívum-rajzok (a Celebration of Failure videóhoz)
Grafikonok (Szöveg és Zene viszonyáról)
Kurátor: Szűcs Petra
Háy Ágnes 1952-ben született Budapesten. Édesapja Háy Károly László
festőművész, édesanyja Havas Lujza művészettörténész. Bátyja pilóta,
húga matematikus. Nagybátyja Háy Gyula író. Több mint egy évtizeden át
Krassó György élettársa volt, lányuk, Blanka 1987-ben született. Sokat
tanult Perneczky Gézától, Bíró Dánieltől, Erdély Miklóstól, Gémes
Jánostól (Dixi). Munkái: önálló grafikák, mesekönyv-illusztrációk,
animációs filmek, színházi díszlet- és jelmez-tervek, budapesti
folklórgyűjtés és a vonal természetével kapcsolatos tanulmányok.
Animációs filmjei a műfaj valódi értelmében vett képzőművészeti
alkotások a film eszközeivel megfogalmazva. 1985 óta Londonban él.
1968-69 óta publikál. Rendszeresen tart rövidebb animációs kurzusokat
Londonban. Évről évre kiállít és vetítéseket tart Budapesten és
Londonban, a Toriano Meeting House-ban.
Vetítések: nyitvatartási időben, folyamatosan vetítve
Meditatív Természetfilm – Wild Life of Russell Squaere, 60”, 2009
The Celebration of Failure, 30”, videó, 2009 – Alkotótárs: Steve Moyes, zenész
Stone Dancer, 6”, videó, 2010
Experimentális videók az idő, a zene és a szöveg viszonyáról, 24”, 2009
Összeállítás régi filmekből, 40”, videó
Újabb videók workshopokról és együttműködési projektekről, 22”
A Műcsarnok workshop alatt készült/készülő videók vetítése
Február 2. és 6. között, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 13h-17h
Animációs workshop – korhatár nélkül
Csoportos animációs improvizáció – tárgy- és ember-animáció
A workshopon előzetes bejelentkezés nélkül bárki részt vehet!
Február 7., vasárnap 13h-17h
Részecske Kaszinó – animációs workshop korhatár nélkül
A szubatomi részecskék viselkedésének modellezése ember-animációval az elemirész-fizikusok által is használt Monte Carlo módszer alapján, Vértesi Róbert fizikus közreműködésével.
A Monte Carlo (MC) módszert Neumann János dolgozta ki 1945-ben. Ez a matematikai eszköz alkalmas arra, hogy véletlen események sorozatával oldjunk meg determinisztikus problémákat.
Az animációs workshop keretében a résztvevők stop trükk segítségével utánozzák az elemi részecskék mindennapokban nehezen elképzelhető viselkedését. Amikor a részecskék ütköznek, akkor visszapattannak, átmennek egymáson, az egyik elnyeli a másikat, vagy minden látható ok nélkül „felrobbannak”, és új részecskék jönnek létre, amelyek akár nagyobbak is lehetnek az eredetinél. Ezek az események szigorúan a természeti törvények szerint, de mégis véletlenszerűen következnek be, így a Monte Carlo módszerrel szimulálhatóak – innen a címben szereplő „kaszinó” megnevezés.
A workshop elején közösen megbeszéljük azokat az egyszerű mozgásokat, amelyeket a résztvevőknek elő kell adniuk, illetve azt, hogy ezek miként módosulnak valószínűségszámításra épülő (sztochasztikus) döntések során, a videófelvételkor. Az ezt követő 3 órában készítjük el a felvételeket. A résztvevők ez alkalommal nem csak az animációról szereznek tapasztalatot, hanem az atomrészecskék természetrajzába is bepillantást kapnak Vértesi Róbert fizikus segítségével
A workshopon való részvétel előzetes bejelentkezés alapján történik. Jelentkezni Szűcs Petránál lehet a következő e-mail címen: petrocsek@gmail.com