A 2008-as, svájci-osztrák rendezésű futball Európa Bajnokság egyik helyszíne, a 32 ezer férőhelyes klagenfurti stadion több mint egy hónapra erdővé alakul. FOR FOREST –The Unending Attraction of Nature, ez a projekt címe, az alcímet pedig, amelyet magyarra úgy fordíthatnánk, hogy „A természet véget nem érő vonzása”, Klaus Littmann egy osztrák művésztől, Max Peintnertől kölcsönözte. Peitner 1970-71-ben készült műve volt ugyanis az egész, most megvalósuló művészi intervenció előképe.

Háromszáz fát telepítenek a Wörthersee stadion küzdőterére, és a fák között többtonnásak is lesznek majd. A stadion nézőterén helyet foglalók pedig gyakorlatilag egy erdőben gyönyörködhetnek szeptember 9. és október 27. között. A zárást követően a fákat gondosan új helyre telepítik, és a stadionbeli erdő méretével megegyező területen, „erdő szoborként” élnek majd tovább a közelben.
Ez a monumentális projekt, az urbánus beton- és acéltengerben megvalósuló időszakos erdő egészen közvetlen módon szólítja meg a természethez való viszonyunk problémáját. Miként tekintünk a fákra, a természetre? Mennyi maradt belőle az épített környezetben, mi és hogyan szorult ki a városainkból, és melyik „győz”, a mesterséges vagy a természetes környezet? Egyáltalán: létezik-e még olyan, hogy természetes? Emellett persze a jövő felé irányuló kérdések tucatjain is eltöprenghetnek majd azok, akik a szeptemberi nyitástól kezdve, naponta reggel 10.00 és este 10.00 között ellátogatnak a stadionba, hogy (ingyenesen) megtekintsék az erdőt, illetve részt vegyenek az erdőbe szervezett kulturális események valamelyikén.
A FOR FOREST meglehetősen látványosnak ígérkezik, a reggeli fény, az alkonyat vagy a sötétség az erdő egész más arcait mutatja majd meg.

Az 1951-es születésű Klaus Littmann a svájci Baselben él és dolgozik. Művészeti tanulmányait Düsseldorfban végezte, mások mellett Joseph Beuys-szal. Művészetközvetítőként határozta meg magát leginkább, és sok évi múzeumi, galériabeli tevékenység után fordult érdeklődése a köztér, a közterekben létrehozható események, művek felé. Előszeretettel ütközteti a kortárs képzőművészet gondolkodásmódjait és praxisait az urbánus terek közegével, lehetőségeivel. Közel nyolcvan projekt fűződik a nevéhez, mások kiállításai, illetve saját koncepciói.

A FOR FOREST koncepcióját adó képet, a The Unending Attraction of Nature-t az 1937-es születésű festő és grafikus, Max Peintner alkotta, aki Bécsben él és dolgozik. A projekt Enzo Enea svájci tájépítész és műhelye, az Enea Landscape Architecture segítségével valósul majd meg. Az eredeti Wörthersee stadiont 1960-ban építették és 2005-ig állt. Nevét a közeli tóról kapta. Az első stadion helyén 66,5 millió euróért épült föl a jelenleg is működő aréna, amely az Austria Klagenfurt futballklub otthona.