Albert Renger-Patzsch: Les Choses (Dolgok), Jeu de Paume, Párizs, 2018. január 21-ig
A művészetben az idő előrehaladtával szinte folyamatosan új irányzatok jelennek meg, hogy aztán átadják a helyüket még újabbaknak. Mindez jelentősen felgyorsult a XX. század elején, amikor nemcsak a képzőművészetet, de a zenét és az irodalmat is a különböző „izmusok” állandó változása jellemezte. Az azonban, hogy a művészetek egyik legfiatalabb ága, a fotóművészet is „leképezte” ezeket a stílusváltásokat, már kevésbé ismert. Az 1900-as évek elején még a festészethez nagyon közelálló látásmód, a piktorializmus uralta a fényképezést, azonban ezt az irányzatot a 20-as évek elejétől több, esztétikai elméletekkel is alátámasztott, párhuzamos, de egymástól gyökeresen különböző irányzat szorította fokozatosan háttérbe. A szürrealizmus, a Bauhaus, az absztrakció a fotóművészetben is karakterisztikusan elkülönült egymástól, és még inkább állt ez a főként német művészek által képviselt Új tárgyilagosságra (Neue Sachlichkeit).
Az 1897-ben született Albert Renger-Patzsch mérnöknek tanult. Innen, valamint német családjából és a porosz oktatásból is hozta magával a rend és a pontosság prioritását. Már a 20-as évek elején készült korai fotóit is technikai perfekcionizmus, az akkori német gondolkodásnak megfelelő tökéletes elrendezettség, a forma és a struktúra mindenhatósága, ugyanakkor azonban az egyéni, szubjektív gondolatok szinte teljes hiánya jellemezte. Renger-Patzsch – és az Új tárgyilagosság irányzatának két másik nagyon jelentős német képviselője, Karl Blossfeldt és August Sander – művein a témát és a beállítást nem a fényképész kreálja, hanem a természet, például egy növény, vagy akár egy ember alkotta tárgy adja. A fotós szerepe az, hogy meglássa és a lehető legtökéletesebb minőségben megörökítse az ezekben a tárgyakban – egy virág kelyhében, egy hüllő bőrének redőiben, egy alkatrész fogaskerekeinek pontosságában – a szépséget, a rendet.
Nem véletlen, hogy korai időszakában Renger-Patzsch – akárcsak Blossfeldt – szinte kizárólag a természetből merítette képeinek témáját. 1928-ban, három korábbi albuma után, egy 100 felvételt tartalmazó kötetbe rendezte addig készült fotóinak legjavát, aminek a „Dolgok” címet kívánta adni, arra az elméletére utalva, hogy a struktúrák tökéletes formája, a szépség, a rend az apróbb, lényegtelennek tűnő dolgokban is jelen van. A tervezett címet a kiadó túlságosan jellegtelennek tartotta, így a könyv végül címlapján A Világ szép (Die Welt ist Schön) felirattal jelent meg – a „Dolgok” most, csaknem 90 évvel később e kiállítás címeként tér vissza. A hatalmas szakmai és közönségsikert aratott album hosszabb időszakra érvényes irányt adott a fotóművészetnek, és egyben Renger-Patzsch-ot számtalan fontos megrendeléshez, és az esseni Folkwang Egyetem katedrájához is juttatta.
Koncepciója ugyanakkor a fényképezés esztétikájával, szerepével és céljával foglalkozó műkritikusok között hatalmas vitát váltott ki. Azzal támadták, hogy szenvtelen, érzelemmentes, szinte klinikai sterilitással – egyébként valóban tökéletes minőségben – készített képei nem tartalmaznak semmilyen érzelmet, nem késztetik gondolkodásra a nézőket, így inkább tudományos dokumentumok, mintsem művészi alkotások. Walter Benjamin a fényképezésről írt kiváló művében (A fotográfia rövid története, 1931) azt kifogásolta, hogy Renger-Patzsch képeinek nincsen semmilyen aktualitása, ily módon azok – készítőjének szándéka ellenére – nem modernek, hanem éppenséggel kortalanul „antimodernek”. Egy híres üveggyár termékeiről készített sorozata miatt Bertold Brecht pedig azt rótta fel neki, hogy képei mentesek minden társadalomkritikától, és pusztán esztétikai szépségük elfedi például a gyárak és a munkások kibékíthetetlen ellentétét. (Bertold Brecht: Esszék, Harmadik kötet, 1932)
A fotós az őt ért kritikákat ugyanolyan szenvtelenül fogadta mint amivel látásmódját vádolták, és néhány évvel később, 1937-ben, így erősítette meg fotóművészeti credoját: „A látás szubjektív; csak a lényegesre koncentrál, de tökéletesen figyelmen kívül hagyja a feleslegest. A fényképezőgép arra hivatott, hogy a kép egészét reprodukálja, a maga tökéletességében és teljes formájában. Nem tesz különbséget a lényeges és a kiegészítő részletek között.”
Bár Renger-Patzsch háború előtt készült képeinek jelentős része 1944-ben a bombázások során elpusztult, a Jeu de Paume mostani kiállításán száznál is több tökéletes minőségű képet láthatunk a művész közel négy évtizedet átfogó életművéből. És ha nem is fogadjuk el a korabeli túlzó kritikákat, a számonkért társadalombírálatot, azt a következtetést azért levonhatjuk, hogy bármilyen szép is a természet vagy az élővilág, bármennyire harmonikus látványt is nyújt egy sorozatgyártásban elkészített alkatrész, egy gyár épülete, vagy egy emberek által megépített országút, az embert és az emberi érzelmeket nem pótolhatják maradéktalanul.
Nyitókép: Albert Renger-Patzsch. Self-Portrait. Reproduced in “Eine neue Künstler-Gilde: Der Fotograf erobert Neuland” (A new artist guild: The photographer conquers new territory). UHU 6, no. 1 (October 1929). Courtesy Ann und Jürgen Wilde. © 2014 / Artists Rights Society (ARS), New York / VG Bild-Kunst, Germany
Abbaspour, Mitra, Lee Ann Daffner, and Maria Morris Hambourg. Object:Photo. Modern Photographs: The Thomas Walther Collection 1909–1949 at The Museum of Modern Art. December 8, 2014. / moma.org/objectphoto