ArtPortal: Friss intézmény élén állsz, hiszen a KEMKI csak tavaly jött létre a Szépművészeti Múzeum három szervezeti egységének bázisán. Mi indokolta, hogy ezek közös tető alá kerüljenek?
Fehér Dávid: A KEMKI három osztályból áll: az Archívum és Dokumentációs Központból (ADK), az Artpool Művészetkutató Központból és a Kutatási Osztályból; két nagy múltú, sajátos profillal rendelkező, jelentős archívumi gyűjteményeket őrző szervezeti egységből, és egy újonnan alapított, gyűjteménnyel nem rendelkező, elsősorban kutatási projekteket kezdeményező osztályból. A Szépművészeti Múzeum archívumi jellegű gyűjteményeket őrző osztályainak egy intézménnyé szervezésével és az új osztály létrehozásával Baán László főigazgató úr egy új stratégiai célt kívánt bevenni a Szépművészeti feladatai közé:
jöjjön létre egy nemzetközileg is jelentős kutatóintézet, amelynek komplex gyűjteményi állományára határokon túlívelő együttműködést is bevonó, hosszú távú kutatások építhetők.
Az Intézet legrégebbi egysége az elődeivel együtt immár több mint száz éves múltra visszatekintő, az egykori Adattári és Dokumentációs Főosztály alapjain álló ADK, mely magában foglalja a Magyar Nemzeti Galéria Adattárát, Fotótárát és az egykori Képző- és Iparművészeti Lektorátus archívumát. Ebben a gyűjteményben ma két folyókilométernyi polcon majdnem 3 és fél millió egyedi dokumentum található. Őrzésüket a KEMKI épületében nagyon jó körülmények között tudjuk biztosítani. Fontos hangsúlyozni, hogy az Adattár nemcsak a Nemzeti Galéria intézményi anyagait őrzi, hanem a gyűjtőkörébe tartozó művészekhez kapcsolódó dokumentumokat, iratokat, sok esetben még relikviákat is. Többek között olyan kiemelkedő alkotók munkásságáról is igen gazdag anyaggal rendelkezik például, mint Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Moholy-Nagy László vagy Farkas István. A Fotótár három, különböző jellegű anyagcsoportot őriz. Az egyiket a Galéria saját fotósai által készített dokumentumfelvételek alkotják, a másik főként az Adattárba művészhagyatékokból bekerült fotókra épül, a harmadik pedig most kezdett el jelentősen gyarapodni, amikor Korniss Péter archívuma a KEMKI-be került. A továbbiakban szeretnénk intenzívebben foglalkozni fotográfusok archívumaival; elsősorban nem a műtárgy-, hanem a dokumentum-jellegű fotók tartoznak a gyűjtőkörünkbe. Ilyen fényképek találhatók a Korniss Péter-archívumban is, amely a közelmúltban a művész ajándékaként került hozzánk és több részletben gyarapodva immár több mint 60.000 felvételt tartalmaz. Egy ilyen komplex gyűjtemény a KEMKI különböző osztályai számára is érdekes lehet, felmerülhetnek együttműködések is az osztályok között. Hamarosan az archívumi jellegű fotográfiák körét fogja gyarapítani Zaránd Gyula Párizsból hazatérő hagyatéka is.
Az 1979-ben underground művészarchívumként, nemzetközi szinten is egyedülálló művészprojektként létrejött, Galántai György és Klaniczay Júlia által alapított Artpool 2015 óta része a Szépművészeti Múzeumnak, míg a Kutatási Osztály a KEMKI indulásával egyidejűleg alakult. A három egységből olyan intézmény jött létre, amely a hazai és a nemzetközi tudományos színtérnek egyaránt fontos szereplője lehet, céljaink közé tartozik lokális és regionális fókuszú, jelentős nemzetközi együttműködéseken alapuló kutatási projektek elindítása. A megalakulásunk óta eltelt időszakban párhuzamosan zajlottak az intézményalapítás feladatai – így a szervezeti struktúra és a szakmai stáb kialakítása, vagy a honlapunk elindítása és arculatunk megtervezése – és az első tudományos projektek elindítása, amelyek mostanra már a hazai és a nemzetközi szakmai nyilvánosságban is láthatók. A szakmai program megalkotása különösen nagy kihívást jelent, hiszen úgy szeretnénk a KEMKI összehangolt működését kialakítani, hogy közben megőrizzük az intézetet alkotó három szervezeti egység különbözőségét. A KEMKI egyes osztályai különböző karakterű gyűjteményeket őriznek, kezelnek, melyek ugyanakkor sok szempontból ki is egészítik egymást. Szeretnénk építeni az ADK és az Artpool történetére, hagyományaira és korábbi eredményeire. A gyűjteményi osztályokon kiemelt feladatot jelent a gyűjtemények feldolgozása, közzététele és gyarapítása, a szakmai munkának is fontos kiindulópontja a gyűjtemény. Harmadik szervezeti egységünk, a Kutatási Osztály ugyan nem rendelkezik gyűjteménnyel, de annak feladatait is igyekszünk a gyűjteményi struktúra figyelembevételével kialakítani. A programalkotás természetesen csapatmunka, amiben munkatársaink is aktívan rész vesznek és külön is szeretném kiemelni két helyettesem, a Kutatási Osztályt vezető Kürti Emese és az ADK-t vezető Tóth Károly, illetve az ő helyetteseik, László Zsuzsa és Békefi Eszter hozzájárulását. Működésünk adminisztratív, infrastrukturális és persze költségvetési hátterét a Szépművészeti Múzeum adja, a KEMKI a múzeum főosztályi szintű szervezeti egysége.
AP: Igen érdekesnek tűnik az a hely is, ahová beköltözhettetek…
FD: Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) nemrég átadott Szabolcs utcai kampuszának egyik – úgy az értékőrzés, mint a funkcionalitás szempontjából kiválóan felújított – épületében működünk, de a rendezvényeinkhez, konferenciáinkhoz a szomszédos épületet is igénybe tudjuk venni. Kutatásainkban is elkezdtünk intenzíven foglalkozni ezekkel a XIX. század végén átadott épületekkel. A KEMKI épületében eredetileg a Pesti Izraelita Hitközség Közkórházának Bródy Adél Gyermekkórháza működött. A szomszédos épületben 1932-ben egy zsidó imaházat is létesítettek. Ez utóbbi tér a berlini Neues Museum Chipperfield-féle helyreállítási koncepciójához hasonló módon, a történetében egymásra rakódó időrétegekre reflektálva került felújításra: most rendezvényeket tartunk itt; a legelső egy szabadegyetemi előadás-sorozat volt, amelynek a biopolitika és az emlékezet volt a fő tematikája; az első előadást Toronyi Zsuzsanna tartotta, és részletesen kitért benne a tér történetére. Tervezzük, hogy a jövőben is foglalkozunk azzal a téri kontextussal, melyben működünk.
AP: Milyen időszak áll figyelmetek középpontjában és mennyire tekintetek ki a határokon túlra is?
FD: A gyűjteményi profilunknak megfelelően elsősorban a XX. századi és kortárs művészettel foglalkozunk, de az ADK jellegéből adódóan visszanyúlunk a XIX. századig is. Ennél régebbi korok művészetével nem tervezünk foglalkozni.
A legtöbbször a magyarországi művészetből, a hazai emlékanyagból indulunk ki, de fontosnak tartjuk a regionális fókusz erősítését is.
Az Artpool anyaga ab ovo nemzetközi – nem is csak regionális, hanem globális – és természetesen a Kutatási Osztály munkájának is szeretnénk nemzetközi, elsősorban közép-európai dimenziót adni.
AP: Mennyire, milyen formában hozzáférhető kutatási célból a nálatok őrzött hatalmas mennyiségű dokumentumanyag?
FD: A dokumentumok jelenleg kutatási célból, előzetes kutatási engedéllyel hozzáférhetők. Fontos célunk a gyűjtemények egységes digitális adatbázisának közzététele, ennek előkészítése már folyamatban van és a tervek szerint jövőre válhat online hozzáférhetővé és kereshetővé. Az adatbázis korrigálása és bővítése persze folyamatos feladat marad.
AP: Milyen projekteken dolgoznak jelenleg az egyes részlegek és milyen formákban válnak hozzáférhetővé, elérhetővé a munka eredményei?
FD: Az Adattár egyik legfontosabb feladata hosszabb távon a forráskiadás lesz. Ilyen projektek természetesen korábban is voltak, gondoljunk például Ország Lili, Mednyászky László vagy Ferenczy Károly levelezésének kiadására. Egyik legnagyobb adósságunk egy régóta futó projekt folytatása és kiteljesítése, Rippl-Rónai József megközelítőleg ezer tételt magában foglaló levelezésének kiadása, amin kiváló szakemberek – a KEMKI részéről Békefi Eszter, Gosztonyi Ferenc és Pálinkás Réka – dolgoznak. Ez a munka komoly nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat, hiszen Rippl-Rónai olyan művészekkel is levelezett, mint Maurice Denis, Pierre Bonnard vagy Aristide Maillol. Ennek a levelezésnek kb. 40%-át a KEMKI ADK saját gyűjteményében őrizzük. De nem csak egy kötetet, hanem egy egész, egységes módszertani alapokon nyugvó sorozatot tervezünk, melyben Rippl-Rónai után Egry József következhet. A forráskiadás módszertanáról egyébként első rendezvényeink között idén márciusban műhelykonferenciát is szerveztünk.
A forráskiadvány-sorozat mellett indítunk egy tanulmánykötet sorozatot is, amelynek egy Konecsni György művészetét új szempontok szerint bemutató, Bakos Katalin és a KEMKI részéről Szőnyeg-Szegvári Eszter és Tóth Károly által szerkesztett kötet lesz az első darabja. Ebben az esetben is egy régebb óta zajló, még az MNG-ben elindított projektről van szó, mint ahogy általában is igaz, hogy előbb a már korábban elindított kutatásokat szeretnénk befejezni és ezt követően jelentkezünk újakkal.
Ugyancsak fontos, intézményünk különböző részlegeit érintő feladat lesz Tót Endre – magyarországi életéhez kapcsolódó – archívumának feldolgozása, amely a művész ajándékaként került a KEMKI ADK gyűjteményébe és nagyjából 3 ezer dokumentumot – leveleket, mail-art műveket, fényképeket, kéziratokat, műtárgylistákat, katalógusokat, művészkönyveket, dokumentációkat, stb. – tartalmaz a 60-as-70-es évekből.
A Korniss Péter-archívumot már említettem, ennek is zajlik a feldolgozása. Az ilyen típusú munka további akvizíciókhoz is vezethet, hiszen ha láthatóvá válik, hogy ezek az archívumok jó kezekben vannak és szisztematikus munka zajlik velük kapcsolatban, akkor elképzelhető, hogy mások is nálunk helyezik el összegyűjtött dokumentumaikat. Legutolsó, szeptember végén tartott, Tóth Balázs Zoltán által szervezett konferenciánk egyébként éppen Korniss életművével, annak fotó-, sajtó- és művészettörténeti, műkereskedelmi, valamint művészetelméleti sajátosságaival foglalkozott a munkásságát legjobban ismerő szakemberek közreműködésével. Ennek a konferenciának az előadásait is tervezzük publikálni egy kötet formájában.
AP: Az Artpool lényegében maga is egy projektként indult…
FD: Igen, az Artpool tulajdonképpen művészprojektként, underground, alternatív intézményi modellként létrehozott archívum, így teljesen más, mint az ADK, de a kettő nagyon izgalmasan egészíti ki egymást, hiszen míg az ADK a hivatalos művészeti színtér kulcsdokumentumait vonultatja fel, az Artpoolban az underground legfontosabb – nemzetközi szinten is kiemelkedő érdeklődésre számot tartó – dokumentumai találhatók meg, az Artpool gyűjteményeinek jelentőségét és kvalitását nehéz túlhangsúlyozni, az Artpool hosszú ideje megkerülhetetlen a mail-art, a fluxus, a konceptuális, illetve performatív művészeti tendenciák, a művészbélyeg, a hangművészet, a vizuális költészet és megannyi más kísérletező művészeti irányzat és műforma nemzetközi kutatásai szempontjából. Az Artpool a maga nemében világviszonylatban is a legjelentősebb experimentális művészeti archívumok közé tartozik, amelynek értékeit és hagyományait rendkívül fontos megőriznünk és tovább vinnünk. Az egyik ilyen érték az „aktív archívum” Galántai Györgytől származó gondolata, és a fogalomhoz kötődő szellemiség. Ennek lényege, hogy
az aktív archívum nem egyszerűen a múltat dokumentálja, hanem tevékenysége által „előhívja” a dokumentálandó, archiválandó anyagokat, így maga is hozzájárul e dokumentumok létrejöttéhez és aktív diskurzust generál: ekként nem pusztán a múlt és a jelen, hanem a jövő archívuma is.
Az Artpoolnak van egy házon belüli kis kiállítótere, ahol a rendezvényeinkhez, az Artpool aktuális tevékenységéhez és új szerzeményeihez kapcsolódó kamaratárlatok láthatók. A kiállításaink bárki által látogathatóak, de az elsődleges közönségüket a hozzánk érkező kutatók jelentik. Mindemellett van egy olyan hosszabb távú tervünk, hogy a belvárosban legyen a KEMKI-nek egy project space formájában működő, a szélesebb közönség számára is jobban hozzáférhető kiállítótere is.
Az Artpool továbbra is dinamikusan gyarapodik (a jelentős új szerzemények közé tartoznak a közelmúltból a mail-art fontos alkotója, Peter Küstermann ajándékai és küldeményei) és számos projektet szervez. Galántai György minden évben emlékezetes kiállítást rendez Kapolcson az Artpool alternatív jelenléteként. Kiemelném az Artpoolban 2015 óta folyó mail-art kutatást is (Kotun Viktor kutatása Galántai Györggyel és Klaniczay Júliával együttműködve), amelynek eredményei egy jelentős nemzetközi érdeklődést kiváltó, folyamatosan bővülő mail-art kronológia (Mail Art Chro-No-Logy) formájában ismerhetők meg. Jövőre lesz ötven éve, hogy betiltották az Artpool közvetlen előzményeinek tekinthető, legendás balatonboglári kápolnatárlatokat – az évforduló alkalmából jelentős kiállítás készült a balatonfüredi Vaszary Galériában (kurátor: Mélyi József), illetve performatív projektek valósulnak meg magában a balatonboglári kápolnában (kurátorok: Schuller Gabriella és Százados László) is a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében.
AP: Projekt-ügyben azért, gondolom, a Kutatási Osztály is rendkívül aktív…
FD: Az Artpool korábbi és a Kutatási Osztály jelenlegi munkatársaihoz, elsősorban Kürti Emeséhez és László Zsuzsához köthető a KEMKI eddigi talán legambiciózusabb projektjének, a Resonances-nak a szakmai koordinálása. Ez egy regionális együttműködésen alapuló nemzetközi projekt, amely a Visegrádi Alap támogatásával valósul meg: a támogatás főpályázóiként mi koordináljuk a szlovák, cseh, lengyel partnereinkkel közös kutatást. A projekt keretében 2022-23-ban egy négy fejezetből álló utazó konferenciára kerül sor Pozsonyban, Budapesten, Prágában és Poznanban, amit reményeink szerint zárásként később egy utazó kiállítás és egy katalógus követ. A KEMKI idén májusban rendezte meg a sorozat második, A barátságon innen és túl. Régiós kulturális transzferek a 70-es évek művészetében című konferenciáját, amely az első nagyobb szabású nemzetközi rendezvényünk volt. A kutatás fókuszában a régió művészei, művészettörténészei és értelmisége közötti interakciókból eredő kulturális transzferek állnak azzal a szándékkal, hogy megalkossák a kelet-közép-európai neoavantgárd új, transznacionális párbeszédekre épített narratíváját.
Az osztály kiemelt fontosságú projektje az 1980-as évek kutatása. Az utóbbi időben nagyon sok szó esett az 1960-as és 1970-es évekről, és úgy gondolom,
rendkívül időszerűvé vált az, hogy immár nagyobb időtávlatból visszatekintve behatóan foglalkozzunk az 1980-as évek művészettörténetével.
A projektet – alig egy héttel a Resonances konferencia után – egy Huth Júliusz és Nagy Kristóf által szervezett magyar nyelvű konferenciával indítottuk, lényegében annak felmérésére, kik és milyen szempontok szerint foglalkoznak itthon ezzel a témával. Hosszabb távon ezt a kutatást is szeretnénk – közép-európai fókusszal, intézményközi együttműködéssel – nemzetközivé tenni. Formálódik egy kritikai szöveggyűjtemény terve is, amely az 1980-as évek művészete és intézményrendszere körüli diskurzusokat mutatja fel és elemzi.
Az 1970-es évekre fókuszáló Resonances és az 1980-as éveket vizsgáló kutatásunk mellett a harmadik fő csapásirányt az osztály projektjei között a történeti avantgárd-kutatás jelenti. Ezt a Kassák Múzeummal együttműködve tervezzük megvalósítani. A teljes kutatási program kidolgozása még előttünk álló feladat; annyi bizonyos, hogy ebben az esetben is komplex, nemzetközi együttműködéseken alapuló programban gondolkodunk, és fontos céljaink közé tartozik egy jelentős kiállítás létrehozása is, kihasználva azt az egyedülálló körülményt, hogy egy kiemelkedő jelentőségű múzeum részei vagyunk. Részben ehhez a kutatáshoz kötődik az idei ESPRit konferencia megszervezése a Kassák Múzeummal közösen; a program szakmai előkészítésében a mi részünkről Őze Eszter, a Kassák Múzeum részéről Dobó Gábor és Szeredi Merse Pál vállalt döntő szerepet. Az ESPRit, azaz az Európai Periodikakutató Társaság idén először rendezte meg éves konferenciáját egy kelet-közép-európai országban, aminek nehéz túlhangsúlyozni a jelentőségét. Nagy megtiszteltetés, hogy ez a konferencia nálunk, a KEMKI-ben valósult meg olyan nemzetközi szaktekintélynek számító keynote speakerekkel, mint Aleksandar Bošković és Béatrice Joyeux-Prunel – ezek az események a nemzetközi kapcsolatépítés szempontjából is kiemelkedően fontosak: a konferencia a hely szelleméből is kiindulva a centrumok és a perifériák dinamikáját vizsgálta a periodikakutatás kontextusában.
A fenti átfogó kutatási projekteken túl számos további témával is foglalkozunk, amelyek igen gyakran a hidegháború korszakához kötődnek, ennek fontos példái közé tartozik A holokauszt művészete 1989 előtt: túl a kelet/nyugat ellentéten című, a CEU Jewish Studies Programjával együttműködésben Véri Daniel és Agata Pietrasik által szervezett júniusi konferencia, amely szintén fontos szerepet játszott nemzetközi kapcsolati hálónk bővítésében és volt egyfajta szimbolikus jelentősége is, tekintettel a nekünk otthont adó épület már említett múltjára.
AP: Épületetek folyosóin vagy a parkban járva nem nehéz észrevenni kortárs képzőművészekkel való együttműködésetek nyomait is…
FD: Igen, a szó akadémiai értelmében vett kutatási tevékenység mellett van egy ilyen területe is a munkánknak; az ilyesfajta kollaborációk során sok esetben a kutatás szinte elválaszthatatlanná válik a kurátori tevékenységtől.
Mindenképpen aktív, kezdeményező szereplői kívánunk lenni a kortárs, és általában, a művészeti diskurzusoknak, azaz nem „csak” feldolgozzuk a múltat, hanem olyan projekteket is szeretnénk létrehozni, amelyek újabb kutatási anyagokat generálnak.
Ebben az összefüggésben szimbolikus jelentőséggel is bír a Tót Endrével való együttműködésünk. Már az is szimbolikus volt, hogy a korábban az Artpool P60 előtt álló, „Örülök, hogy itt álltam” táblája a KEMKI elé került és ma már itt fogadja a látogatókat. A közelmúltban Tót Endre több értékes ajándékkal gyarapította a Szépművészeti Múzeum kollekcióját – mintegy húsz saját alkotásával, George Brechtnek és Ben Vautier-nek az ő tulajdonában lévő műveivel, valamint a már említett archívumával –, továbbá megalapította és évről évre 10 ezer euróval finanszírozza a TÓTalJOY díjat, amit mi gondozunk. A díjra kutatásalapú művészeti projektekkel lehet pályázni. A díj első nyertese Kaszás Tamás lett, aki az Artpool gyűjteményéből kiindulva egy alternatív kartotékrendszer kidolgozását vállalta, célja bizonyos periférikusnak tűnő tudások felmutatása, a gyűjtemény új megvilágításba helyezése, újraértelmezése. A végeredmény egy installáció lesz, amit a tervek szerint jövő februárban a Magyar Nemzeti Galériában fogunk bemutatni egy kamarakiállításon. Jelenleg készítjük elő a díj következő kiírását. Az épületünk folyosóin elhelyezett, szimbolikus jelentőségű, helyspecifikus műalkotások létrehozására három művészt kértünk fel: Gróf Ferencet, Gyenes Zsófiát és Albert Ádámot. Gróf Ferenc és Gyenes Zsófia a Lektorátusi Archívumban található dokumentumokon szereplő, különböző logókat társították meghatározott színkódokkal és ebből egy, a 60-as évek vizuális kultúráját megidéző szőnyegsorozatot hoztak létre. Albert Ádám olyan fémkonstrukciókkal kombinált zománcműveket alkotott, amelyek az adattárunkban lévő dokumentumok egyes motívumaira, pl. Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Moholy-Nagy László, Ország Lili és Korniss Dezső alkotásaira, vázlataira és kézirataira épülnek. A KEMKI-t körülvevő parkban, a Bókay-kertben pedig egy szoborparkot szeretnénk hosszú távon kialakítani; elsőként – 80. születésnapja alkalmából – Galántai György 1983-ban készült, hat méter magas szobrát, a Magassági lépésköteléket állítottuk fel.
Befejezésül hangsúlyozni szeretném, hogy jelenleg még egy nagyon hosszú út kezdetén vagyunk, hiszen tavaly alakultunk, programunkat 2021 végén indítottuk el, „kívülről” pedig igazán láthatóvá csak ez év tavaszától vált a tevékenységünk. Minden egyes eseményünk eredményeként újabb projektek lehetősége merül fel, az újabb lehetőségek rendszerint újabb kapcsolatokhoz, együttműködésekhez, rendezvényekhez vagy éppen akvizíciókhoz vezetnek. Az az ambíciónk, hogy a Szépművészeti Múzeum Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézete az általunk is lefedni kívánt területeken zajló kutatások nemzetközi szinten is jegyzett, fontos tényezője legyen, és bízunk abban, hogy eddigi lépéseink, az elmúlt fél évben szervezett konferenciáink jó alapul szolgálhatnak ehhez, és bizonyos kontextusokban már fel is tették a KEMKI-t a térképre.
Borítókép: Dokumentumok Tót Endre archívumából a KEMKI Archívum és Dokumentációs Központ gyűjteményében. Fotó: Benedek Gábor, KEMKI
