Még néhány napig látható Újvidéken (Novi Sad), az MSUV-ben (Muzej Savremene Umetnosti) El-Hassan Róza kiállítása, amelynek címe magyarul Mint a madarak. Első közelítésben a cím a természet utáni tanulást invokálja, a legelemibb tudásokhoz való visszatérést az ökológiai és humanitárius krízis idején. El-Hassan Róza erről a krízishelyzetről gondolkodik, és a minél egyszerűbb, minél kisebb energia- és anyagfelhasználással járó megoldásokon, alternatívákon. A madárfészek első helyen ennek metaforájaként jelenik meg a kiállításán. Helyváltoztatás, térfoglalás, a legegyszerűbb anyagokból készülő természetes hajlék – ez az asszociációs kör pedig azonnal előhívja a migrációs katasztrófa aktuális vonatkozásait, már csak azért is, mert Szerbián sok menekült vonult és vonul át. A kiállítótérben látható kunyhó erre a folyamatra, a Vajdaságban számos helyen látható nyomaira is utal, és nem mellékesen a Duna partján található anyagokból, helyi tradíciókat felelevenítve készült el. A művész a válság emberi, szociális és pszichológiai dimenzióiról beszél, és az ősi tudáshoz való visszatérés, az ökológiai építészet megoldásai javaslatként, válaszlehetőségként jelennek meg. A nádból, faágakból, fűszálakból összefűzött „hajlékot” az egymásnak feszülő erők tartják össze – a kiállítóterem falán látható grafikák mintha ugyanennek a finomszerkezetnek, érzékeny egyensúlynak a leképeződései volnának.
A kiállítás kurátora Bencsik Barnabás volt, a Kao ptice (Like the Birds / Mint a madarak) augusztus 13-ig tart nyitva az újvidéki MSUV-ban.











A nyitókép: Times of Big Change, 2016