A világ számos pontján nagy felhördülést vált ki, ha egy közgyűjtemény – bármi okból – el akar adni a birtokában lévő műtárgyakból; sok országban a jogszabályok ezt egyáltalán nem is teszik lehetővé vagy legalábbis szigorú feltételekhez kötik. A Metropolitan Múzeum minden évben több ezer műtárgyától válik meg, ezen azonban sem a szakma, sem a közvélemény nem akad fenn. Szögezzük azonban gyorsan le, hogy a Met helyzete kivételes: egyrészt azért, mert gyűjteménye szinte átláthatatlanul hatalmas, több mint kétmillió darabot számlál, másrészt – és főként – pedig azért, mert napjainkban is gyors ütemben gyarapodik, nem is elsősorban a vásárlásoknak, hanem az ajándékoknak köszönhetően, így aligha szolgálhat hivatkozási alapként más múzeumok számára, melyek hasonló lépéseken törik a fejüket.
The Metropolitan Museum of Modern Art, New York. Forrás: Wikimedia
Az értékesítésből származó bevétel jól jönne a működési költségek fedezésére is – a tavalyi évben ezek 4,4 millió dollárral haladták meg a bevételeket –, erre a célra azonban a Met szabályzata sem teszi lehetővé a műtárgyeladást, ezért a pénzt a beszerzési források bővítésére fordítják. Tavaly az európai alapok profitáltak az eladásokból. A múzeum hivatalos szóhasználata szerint az értékesítés a gyűjtemény finomítását szolgálja; azaz a kevésbé értékes, raktári vegetálásra, a közönségtől való tartós elzárásra ítélt művektől válnak így meg, amelyek egy kisebb múzeumnak vagy egy magángyűjteménynek még így is kiemelkedő jelentőségű darabjai lehetnek.
Az értékesítés azóta zajlik nyilvános aukciók keretében, a proveniencia feltüntetésével, mióta egy 1972-ben „suba alatt” lebonyolított eladás nagy vitákat váltott ki; ekkor egy van Gogh-és egy Rousseau-festményt adtak el, hogy megvásárolhassanak egy, akkoriban méregdrágának számító Velázquez-festményt 5,4 millió dollárért.
A tervezett értékesítésről az egykori ajándékozó örököseit csak abban az esetben tájékoztatják előre, ha az ajándékozás óta 25 évnél kevesebb telt el. Az örökösök a múzeum tapasztalatai szerint általában belátóak és elfogadják, hogy a szóban forgó alkotás és a nagyközönség is jobban jár, ha a tárgy olyan helyre kerül, ahol legalább látogatók egy szűkebb csoportja számára hozzáférhetővé válik.
Tavaly 3.290 tárgyat értékesítettek, pontosan annyiért, 5,4 millió dollárért, amennyibe jó 30 évvel korábban a Velázquez-festmény került. Az eladott darabok többsége, 2.800 tétel a múzeum ruhagyűjteményéből származott és azért vált feleslegessé, mert a Met egyesítette ezt a gyűjteményét a Brooklyn Múzeum hasonló kollekciójával. Az 5,4 millió dollár az utóbbi 8 esztendő legmagasabb, eladásokból származó bevétele volt. Az idei évben ez az összeg tovább nőhet, hiszen az eladások összértéke már az első negyedévben meghaladta a hárommillió dollárt. A kalapács alá került műtárgyak között ezúttal értékesebb festmények is voltak; a Christie’s január 29-i New York-i reneszánsz árverésén például egy XVI. és egy XV. századi vallási tárgyú képet a becsértéküket jóval meghaladó 941 ezer, illetve 269 ezer dollárért adtak el. Mindkét festmény George Blumenthal, a múzeum korábbi elnökének gyűjteményéből származott és a múzeum bővítéséhez is jelentős összeggel hozzájárult egykori bankár hagyatékának részeként 1941 óta volt az intézmény tulajdonában.
A cikk lejjebb folytatódik.