A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészetelmélet Tanszékének (MKE KET) alap és mester szakos diplomaprojektjei minden évben izgalmas betekintést nyújtanak a kurátor szakos hallgatókat érdeklő éppen aktuális témákba, kísérletező tendenciákba. Idén két projekt is megpróbál túllépni a hagyományos kiállítás keretein, ugyanakkor erőteljes irány figyelhető meg az intézménykritikai gondolkodásmód beemelése felé.
Fotó: Latarka Galéria
A BA szakos hallgatók Labirintus – a játék indul! című diplomaprojektje a Latarka galériában látható, és ez tekinthető a legkönnyedebb anyagnak – már csak témájából adódóan is. A kurátori koncepciót idézve a kiállítás „a táblás társasjátékok mechanizmusával, hatásával és társadalmi kontextusával foglalkozik.” Ennek megfelelően több mozzanat is megelőzte a kiállítást; az egyik a Laborban megrendezett Játékgyár volt, melyen a résztvevők ismert társasjátékokat kevertek össze és írtak hozzájuk új szabályokat (ennek dokumentációja szintén megjelenik a tárlaton), valamint az exindex legutóbbi száma, mely a kiállítás arculatáért is felelős grafikus, Balogh Boglárka illusztrációival ellátott kérdőívet tartalmazott a magyar képzőművészeti szcénáról.
A Latarka terében egy valóban impozáns, kartondobozokból felépített labirintus fogadja a látogatót és egy háromdimenziós társasjáték mezőjén találjuk magunkat. A koncepció – melynek fényében a labirintusban különböző kérdések megválaszolásával haladhatunk tovább, mígnem eljutunk a „megfejtéshez”–, ugyan izgalmasnak ígérkezik, azonban maguk a kérdések sajnos, végül ritkán lépnek túl egy jó vicc szintjén és kevéssé reflektálnak a „társasjátékok és a képzőművészet kapcsolódási lehetőségeire”.
Fotó: Latarka Galéria
A kurátorok eredeti célja leginkább a pálya egyes állomásain elhelyezett, művészek által létrehozott társasokban nyilvánul meg. Ezek közül mindenképp kiemelkedik Novotny Dóra, végzős tervezőgrafika szakos hallgatónak egy bérház lakóinak mindennapi problémáit tematizáló munkája, mely kifejezetten kreatív és szellemes játék. Valószínűleg ezen kapcsolódási lehetőségek bemutatása volt a cél a labirintusból kilépve, ahol is több művész a témához kapcsolódó, de elvontabb, a saját társas létrehozásán túlmutató munkáit láthatjuk.
Noha üdítő ismerős a Nemmivoltunk Crew fiktív játékgyára és annak termékei (Muszter), a többi alkotás kapcsán már kevésbé egyértelmű, milyen koncepció alapján kerültek bemutatásra. Noha az élő társasjáték – melynek befogadási módja innovatívabb egy átlagos kiállítási élménynél – egyértelműen a projekt nagy dobása, a kiállítás nehezen tudott túllépni azon, hogy maga is csupán izgalmas játékká váljon. Így hiányoztak azok a munkák, amelyek nem pusztán egy-egy játék dekonstrukciói, újraértelmezései, hanem valamiféle kritikai attitűdöt, újfajta perspektívát fogalmaznak meg akár a játékkal magával, akár a játszás mikéntjével kapcsolatban. Kicsit túllépve a társasjátékokon (board game), izgalmas lett volna a kiállításon a játék fogalmát tágabban értelmezve, a véletlenszerűséget, a kreativitást, az esetlegességet, a szabályszerűséget/rendszereket valamint működési mechanizmusokat is érinteni, és ezen keresztül vizsgálni a művészet és a játék kapcsolatát.
Fotó: Gadó Flóra
Ha a fenti „élő társasjátékot” performatív szinten vizsgáljuk – ami kétségkívül a kiállítás egyik erénye – , úgy a másik BA-s diploma projekt esetében már egyáltalán nem beszélhetünk kiállításról, hiszen egy színdarabról/performanszról, vagy a kurátorok szavaival élve „dokumentumszínházról, kiállításról és közösségi eseményről van szó”. És sajnos csupán egy alkalommal került bemutatásra az MKE épületében.
Fotó: Dohy Balázs
Az Elfogadásra javaslom – Tragédia 3 vagy 4 felvonásban átvezet minket az intézménykritikai irány felé, ami majd az MA diplomaprojektben válik valóban meghatározóvá. Az előadás az 1950-es és 60-as évek nem nyilvános diplomavédéseit eleveníti fel, melynek szövegkönyve a hallgatók kutatásai során feldolgozott jegyzőkönyvekre épül. Fontos, hogy a projektben egyrészt reflexió történik az intézmény múltjára, történetére és működésére, másrészt jó kiindulási pont lehetett a végzős hallgatóknak egy hasonlónak tűnő, ám mégis gyökeresen eltérő szituáció megismerése.
A kurátorok a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) hallgatóival dolgoztak – ahogy a tavalyi OFF-Biennálén is, amire még visszatérünk –, és ez az együttműködés kifejezetten izgalmasnak bizonyult. A közel egyórás előadás, mely az egyetem különböző tereiben jelenített megy egy-egy emblematikus színt/eseményt a múltból (sajtótájékoztató, megnyitó stb.) a megfelelő ritmusnak, a fiatal színészek nem túlzó játékának és az egyszerre ismerős, de mégis újat mondó témának köszönhetően beszippantotta a nézőket.
Fotó: Dohy Balázs
Az abszurd mondatok a szocialista eszme fontosságáról és érvényességéről a művészetben, az újfajta stílussal szembeni kritika, a bírálatok papíríze, magának a diplomavédésnek az eltörlése, melynek következtében tanár diplomát kaptak a képzőművészek, és végül két ismert magyar művész (Gyémánt László és Maurer Dóra) megjelenése a darabban erős és lendületes ívet adott az előadásnak. Nem volt fölösleges mondat és gesztus – sőt, akár még tovább is tarthatott volna. Egészen hátborzongató volt az MKE áporodott szagú vetítőjében a sajtótájékoztató nézőjeként kényelmetlenül érezni magunkat, majd egyszerre zavartan és nevetve végig állni Bortnyik Sándor 1952-es „megnyitóbeszédét”, és az egyik hallgató Lenin szobrának védését. Majd végül – pár évet ugorva – megérkezni egy általunk is jobban ismert referenciaponthoz, a már említett művészek, Gyémánt és Maurer diplomamunkáinak megvitatásához és átengedésük kérdéséhez.
Fontos irányt indíthatnak el az ilyen típusú projektek, melyek keretében a hallgatók saját intézményük elfeledett vagy fel nem dolgozott alapeseményeire kérdeznek rá. A darab felfogható valahol a diplomaprojektek finom kritikájaként is: a kurátorok nem kiállításban gondolkodtak, hanem egy újszerű projekttel emeltek hidat az idősíkok közé, és kezelték kritikával egy intézmény mindenkori működését. Meg kell említeni a Barcsay teremben bemutatott archív fotókat is, melyek szintén a korszakról alkotott képet árnyalták. Mélyi József, aki e projekt témavezetője volt, már a tavalyi OFF-Biennálén is az MKE múltjával foglalkozott a Nem szabad című dokuszínházi előadásban, de fel kell idéznünk az elmúlt hónapokban a Trafóban bemutatott darabot (Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk), mely Kelemen Kristóf rendezésében az SZFE egy emblematikus történetét dolgozta fel, a felsőoktatás jelenére reflektálva.
Fotó: Dohy Balázs
Az MA-s hallgatók kiállítása, a Dilemma, nyűg, kétely, nem másra vállalkozott, minthogy feltérképezze és egyben új műveket generálva bemutassa a hazai intézménykritikai művészet jelen állását. Valamint, hogy magát az intézménykritika fogalmát megvizsgálja.
A kiállítás egyik előnye sokoldalúsága és a vállalt transzparencia. A kurátorok, Don Tamás, Varga Krisztina és Szilágyi Róza Tekla – hasonlóan a tavalyi migrációs kérdéssel foglalkozó MA diplomakiállításhoz – most is fontosnak érezték, hogy valamilyen módon megmutassák azt a gondolati irányt és hátteret, amelynek mentén elkezdtek a témával foglalkozni. Ennek eredménye az asszociatív mindmap, amely a rendszerváltástól kezdve napjainkig térképezi fel az intézménykritikai szempontjából legfontosabb történéseket. A gondolattérképet ugyanakkor a látogató ki is egészítheti, ha eszébe jut olyan esemény, momentum ami elkerülte a kurátorok figyelmét.
Fotó: Zellei Boglárka
Hasonló értelmező, magyarázó szerepet tölt be Pierre Bourdieu intézményrendszerrel kapcsolatos elméletének felidézése egy ábra segítségével, amely azonban megfelelő kifejtés hiányában kissé lóg a levegőben. A tárlat másik fontos erénye a már említett transzparencia, ez például a költségvetés teljes megjelenítésében nyilvánul meg – a bejáratnál láthatjuk a projekt összköltségvetését, majd az egyes munkáknál , hogy az adott mű mennyibe került. Lényegében ezzel reflektálnak a kurátorok arra a másik dilemmára, ami az NKA által megítélt összeg elköltésére vonatkozott, valamint arra, hogy milyen módon foglalkozhatnak ők intézménykritikával, hiszen maguk is egy intézmény része. A „dilemmák, nyűgök és kételyek” végül azon az mp3-anyagon válnak egészen konkréttá, ahol a kurátorok személyes hangvételű beszélgetését hallgathatjuk a kiállítást nézve, amint a projekt során felmerülő nehézségeket, problémákat vitatják meg, illetve gondolkoznak a kiállítás lehetséges értelmén, szerepén. Noha kifejezetten szokatlan és jó ez a fajta nyíltság és átláthatóság, az mp3-anyaggal kapcsolatban már éreztem valamiféle magyarázkodást illetve túlmagyarázást, s mithogy már olvashattuk a koncepciót, nem adott hozzá sokat a kiállítás összképéhez.
Fotó: Zellei Boglárka
Bármennyi bizonytalanság és tanácstalanság kísérte ezek alapján a projekt létrejöttét, a felkért művészek új munkái kifejezetten izgalmasra sikerültek, mind megtalálták helyüket a térben. Jó stratégiának bizonyult, hogy minden kurátor 1-3 művésszel dolgozott együtt szorosan, így ugyan nem passzol minden mindenhez, viszont világosan kirajzolódnak a művészek oldaláról azok a stratégiák, módszerek, gondolatok, amelyekkel az intézményrendszerhez viszonyulnak.
Az intézménykritika ezekben az esetekben személyes és kollektív szinten is megjelenik: többnyire a művész kívülállása vagy bent maradása, részvétele vagy távolságtartása, önreflexiója mentén nyilvánul meg. Ebben egyaránt megfér a múlttal való párbeszéd hangsúlyozása, mint a Nemzeti Galéria tereiben való futás és a gyűjteménnyel való „provokatív párbeszéd” Nemes Csaba videójában, vagy ahogy a Gruppo Tökmag újraalkot egy 1970-es évekbeli gúlagyakorlatot, az „Építsétek az új kultúrát” jelmondattal.
Nemes Csaba: Fel. Videó, 2016. Videostill
Egy másik, személyesebb irányt nyit meg Seeman Adrienn egy ismert mémnek a saját helyzetére alakítása, vagy Szimán György, a kritikát a milicista attitűddel összekapcsoló ellenállási szándéka. Továbbá Brückner János projektje, aki a már ismert színezőjét az intézményrendszerből kívül rekedtekkel kapcsolta össze. Végül Borsos Lőrinc összetekert, fekete lakk zászlója, mely a mellette szerepelő enigmatikus szöveggel („Funkciójától megfosztott reprezentációs eszköz. Kifele tükröz, befele figyel, szarik az elvárásokra”) absztrakt víziót talál a fenti kérdésekre, bizonyos értelemben össze is foglalva azokat.
Lehet, hogy talán túl sok mindent szerettek volna belerakni a kurátorok egyetlen kiállításba, de ez egy ilyen téma esetében érthető is. Komplex kérdéskört jelent, hogy mi számított egykor intézménykritikai művészetnek, mit kezdünk az első hullám már intézményesült voltával és mit jelenthet mindez ma, 2016-ban. Érdemes utalni Gerald Raunig gondolatára is, (in: Art and Contemporary Critical Practice: Reinventing Institutional Critique, ed.:Raunig and Ray, MayFlyBooks 2009), aki az intézménykritika harmadik (jelenlegi) hullámát már sokkal kevésbé a művészek szerepvállalása felől nézi, hanem az intézmények saját magukkal szemben megfogalmazott önreflexiója, és az ebből fakadó kritikai attitűd és változtatni akarás mentén. Összességében egy izgalmas, aktuális és önreflexív kiállítást láthatunk a P60-ban, melynek címe magába foglalja nemcsak a diplomázó hallgatók nehézségeit, hanem a hazai közeg napról-napra visszatérő dilemmáit is.
Fotó: Zellei Boglárka
Labirintus – A játék indul!
A kiállítás megtekinthető: 2016. június 1 – 23
Helyszín: Latarka Galéria
Művészek:
Beke László, Demeter Dávid, Hordós Boldizsár, Nemmivoltunk Crew, Novotny Dóra és Tettamanti Ádám
Kurátorok: Csóka Heléna, Csordás Dorka, Kovács Kristóf Mihály, Pintér Luca, Vojnits-Purcsár Vító
Témavezető: Wessely Anna
Projekt kurátor: Tomasz Piars
Grafika/arculat: Balogh Boglárka
Elfogadásra javaslom – Tragédia 3 vagy 4 felvonásban
2016. június 10. (péntek) 18:00
Helyszín: MKE Főépület (Bp. Andrássy út 69-71.)
Rendező: Széphelyi Júlia
Dramaturg: Nagy Mihály
Színészek: Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Mészöly Anna, Sedró Áron, Szántó Balázs, Vizi Dávid
Látvány: Mucsi Balázs
Grafika: Lakosi Krisztián, Lakosi Richárd, Peltán-Brósz Roland
Kurátorok: Dohy Anna, Kollár Dalma Eszter, Magyar Milán, Szörényi Péter
Témavezető: Mélyi József
Dilemma, nyűg, kétely – kérdések és válaszok a kortárs kritikai művészettel kapcsolatban
A kiállítás megtekinthető: 2016. június 3-25.
Helyszín: P60, Budapest VI. kerület, Paulay Ede u. 60.
Kiállító művészek:
Borsos Lőrinc, Brückner János, Gruppo Tökmag, Nemes Csaba, Szimán György, Seemann Adrienn
Kurátorok: Don Tamás, Szilágyi Róza Tekla, Varga Krisztina
Témavezető: Szoboszlai János
Konzulensek: Mélyi József, Varga Tünde
Arculat: Lakosi Krisztián, Lakosi Richárd, Peltán-Brósz Roland
A cikk lejjebb folytatódik.
