Beke László egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténet-magyar szakán végezte. Egyetemi tanulmányai után 1968-ban előbb a Szépművészeti Múzeumban működő Művészettörténeti Dokumentációs Központ munkatársaként, majd 1969-től a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoport tudományos munkatársaként dolgozott. 1988–1995 között a Magyar Nemzeti Galéria főosztályvezetője, 1995 és 2000 között a Műcsarnok igazgatója.
Kimagasló kutatói munkássága mellett hasonlóan jelentékeny oktatói tevékenységet is végzett: évtizedeken át művészettörténészek, kurátorok és képzőművészek egész generációit oktatta. 1989–1996 között az Iparművészeti Főiskola (ma Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem) tudományos munkatársaként, 1987–1988 között a lyoni Lumiere Egyetem vendégprofesszoraként, 1990 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanáraként, 2004-től habilitált egyetemi oktatójaként dolgozott. Emellett 2001 és 2004 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vendégprofesszorként, 2004-től a Pécsi Tudományegyetem, Kultúratudományi Doktori Programjának, valamint 2004 és 2006 között a Budapesti Táncfőiskola megbízott oktatójaként is tevékenykedett. Tudományos életművét a bukaresti Képzőművészeti Egyetem díszdoktori címével, valamint a salzburgi Academia Scientiarum et Artium Europaea tagságával jutalmazták.

Szerzői és kutatói életpályájához a magyar művészettörténet- és művészetelmélet-írás számos meghatározó könyve, tanulmánya, monográfiája és fordítása köthető. Tudományos munkássága a középkori művészettől, a magyar és regionális neoavantgárd képzőművészeten át, a művészet- és médiaelmélet szerteágazó problémáit öleli fel. A nevéhez köthetőek egyebek mellett Caspar David Friedrichről, Kozma Lajosról, Moholy-Nagy Lászlóról, Jovánovics Györgyről, Maurer Dóráról, a fluxus művészetről, mail artról, dadaizmusról született hiánypótló művek, de épp ilyen jelentős A műalkotások elemzése című, a művészettörténeti oktatás máig meghatározó tankönyve is.
A mai nappal a honi művészettörténeti- és elméleti szakma, valamint a tágabb művészeti közélet nemzetközileg is számontartott kiválósága távozott közülünk.