Pomemmereulle festőként kezdte pályafutását. 1957-ben sorkatonaként Algériában szolgált, és az ott átélt háborús időszak nemcsak egész életére szóló nyomot hagyott benne, de művészi látásmódját is alapvetően befolyásolta. Visszatérése után még festett néhány, a pop-artot ironizáló képet, de 1962-ben már elkészítette azokat az «assemblage»-ait, amelyek a nézőt a látvány mögötti rejtett jelentések felfedezésére akarják rávezetni. Ezek a tárgyak jelentették a annak a kiállításnak a legnagyobb felfedezését, amit 1965-ben Alain Jouffroy rendezett «Objecteurs» címmel, és amelynek Pommereulle mellett többek között Jean-Pierre Raynaud, Daniel Spoerri, Kudo et Arman is résztvevői voltak. 1967-ben, a Májusi Szalonon kiállított, különösen provokáló «Megkísértő tárgyai»-val botrányt idézett elő. 1968 májusában erőszakra buzdító röplapjával hívta fel magára a figyelmet. A szobrai, assemblage-ai létrehozásához felhasznált anyagokat – üveget, acélt, fát, betont, követ, kerámiát, ólmot, márványt – szokatlan párosításban alkalmazta. Monumentális szobrokat is készített, ezek egyike, a La/Doh 1995-ben a Strasburg közeli Drusenheim-ben került felállításra. 2000 óta a párizsi Ecole des Beaux-Arts-on tanított. Filmrendezői és színészi tevékenységével is ismertté tette nevét. (Cserba Júlia, Párizs)
Elhunyt Daniel Pommereulle
Pomemmereulle festőként kezdte pályafutását. 1957-ben sorkatonaként Algériában szolgált, és az ott átélt háborús időszak nemcsak egész életére szóló nyomot hagyott benne, de...