Halálhírét a világ vezető galériáinak egyike, a Hauser & Wirth jelentette be, melynek művészköréhez élete utolsó éveiben tartozott. „Geta Brătescu igazi művész volt – hangsúlyozta közleményében Iwan Wirth galerista –, akinek rendkívüli életereje annyi irányba vitte tevékenységét a grafikától és a fotótól a videókig és a faliszőnyegekig, hogy kilencedik életévén túl is egy ifjú alkotó szellemisége és szenvedélyessége jellemezte. Sokat jelent számunkra is, hogy megérhette művészetének kitörően lelkes nemzetközi fogadtatását a 2017-es velencei biennálén és a galériánkban tavaly megrendezett első New York-i szóló show-ját”. Wirth műfajfelsorolása ráadásul korántsem teljes; Brătescu otthonosan mozgott a kollázs, a performansz, az installáció, a kísérleti film területén is; talán máig legnépszerűbbnek számító munkáját, az 1978-as Műtermet például épp ez utóbbi műfajban alkotta.
Geta Brătescu 1922-ben született középosztálybeli családban, apjának illatszerboltja volt. Tehetsége korán megmutatkozott és családja támogatta is művészi ambícióit; nem úgy a kommunista rezsim, mely származása miatt 1948-49-ben eltanácsolta az egyetemről, amit csak jóval később, 1969-71 között tudott befejezni. Addigra viszont hazájában viszonylagos ismertségre tett szert, olyannyira, hogy már 1960-ban beválogatták az akkori velencei biennálé román pavilonjában rendezett csoportos kiállításra. Az avantgárd művészet léte és erősödő pozíciói nyílt titoknak számítottak akkoriban Romániában, ahol a hivatalos kultúrpolitika a többi kelet-európai szocialista országhoz hasonlóan kizárólag a szocialista realizmus jegyében született alkotásokat támogatta – aminek romániai, népmesei elemekkel „gazdagított”, tömény giccsbe hajló változata az átlagosnál is silányabb volt. Brătescunak ezekben az évtizedekben mindvégig sikerült megőriznie művészi szabadságát, ami persze nem ment kompromisszumok nélkül; amikor a képzőművész szövetség arra kérte, hogy készítsen ő is rajzokat a dolgozó emberekről, elment egy üzembe és érdekes munkákat készített ott – idézte fel később az 50-es évek történéseit. A korszak történetét feldolgozó szerzők előszeretettel állítják be művészetét politikusnak – s annyiban valóban az is volt, hogy kitért a kultúrpolitika diktátumai elől –, ő azonban inkább apolitikusnak látta magát és alkotásait. „A műterem apolitikus hely – szokta volt mondani – ahol szabad vagyok és azt csinálok, amit akarok.” Szívesen tiltakozott másfajta besorolások vagy beskatulyázások ellen is. Nem tartotta magát például feministának, bár ilyen „színben” is sokan szerették volna látni – nem is minden ok nélkül –, és nem hagyta azt sem, hogy beszorítsák valamilyen izmus kategóriájába. „Az izmusok untatnak – nyilatkozta egyszer. Vagy inspirál egy eszme, vagy rákényszeríted az eszmét valamire. Ez ilyen egyszerű. Az eredményeket a szabadság szüli”. Technikáit tekintve Brătescu „hagyományos” művész volt, munkásságát a szabadság-eszménynek a végsőkig következetesen történt követése, érvényesítése miatt sorolják a concept arthoz. Ismét őt idézzük: „A műterem a szabadság helye. Egyetlen korlát van csak – amit csinálsz, annak jónak kell lennie. Ilyen egyszerű az egész.” „Végre egy üdítő kivétel – fűzte ehhez hozzá egyik méltatója – egy olyan világban, ahol a művészek zöme többnek szeretné láttatni munkáit, mint amilyenek azok a valóságban. Brătescunál ez pont fordítva van”.
Brătescu Romániában már hosszabb ideje az avantgárd nagyasszonyának számított, munkássága a kortárs román művészet olyan meghatározó alakjaira volt komoly befolyással mint Paul Neagu, Ana Lupas, vagy Ion Grigorescu. Dan Perjovschi úgy fogalmazott, hogy közülük, román művészek közül ő jutott a legtovább. Az igazi nemzetközi áttörést mindazonáltal csak életének utolsó évei hozták meg számára, annak a felismerésnek a szélesebb körűvé válásával, hogy a II. világháború utáni művészet kánonját nemcsak Nyugat-Európában és Amerikában írták. Nagy visszhangot kiváltó kiállításainak sora 2014-ben a Berkeley Art Museumban kezdődött 2014-ben, a Tate Liverpool-ban és a Hamburger Kunsthalléban folytatódott 2015-ben, illetve 2016-ban, hogy aztán egy évvel később a velencei képzőművészeti biennálén érje el csúcspontját, ahol a román pavilon az ő szóló show-ját mutassa be, rendkívül pozitív nemzetközi kritikai visszhang mellett. E némileg retrospektív jellegű show-nak a középpontjában egy új munka, a 2014-es minimalista performansz, a Vonal filmre rögzített változata áll. A kamera végig a művész – koráról is árulkodó – kezét követi, amint vastag filctollal fekete vonalakat húz egy papírlapra, a vonalakból végül írásjelekre, betűkre emlékeztető figurákat alkotva.
Az utóbbi években Brătescu szinte állandó résztvevője lett a legfontosabb csoportos bemutatóknak is, így 2013-ban Massimiliano Gioni kurátor beválogatta a velencei biennálé központi kiállítására és tavaly meghívást kapott a kasseli Documentára is. Ezzel párhuzamosan művei bekerültek a világ olyan vezető modern és kortárs gyűjteményeibe mint a New York-i MoMA, a londoni Tate vagy a bécsi MUMOK.
Brătescu munkáival az utóbbi években a magyar közönség is többször találkozhatott, legutóbb ez év tavaszán, az Új Budapest Galéria Kétfejű gyufa című, négy kortárs román magángyűjtemény anyagából válogatott kiállításán.
A nyitókép forrása: mskgent.be
