A Kossuth-díjas festőművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjának halálhírét a közösségi médiában osztották meg képzőművészek és ismerősei, hivatalos közlemény eddig nem jelent meg.
Hencze Tamás 1938-ban született Szekszárdon, 1960-ban végzett dekoratőr iskolát, majd egy 1961-es, párizsi utazás során szerzett benyomások, élmények indították el a művészi pályán. Hazatérte után megismerkedett progresszív pályatársaival, majd 1965-ben Korniss Dezsővel is, akit mesterének tekintett. 1968-ban az IPARTERV kiállítás résztvevője. Konzekvens festői munkásság az övé, egyedi, emblematikus stílusa felismerhető, jól azonosítható műveket eredményezett, amelyek az elismertséget és a szélesebb körű sikert is meghozták számára. Az artPortal lexikona így ír róla: a hatvanas évtized „második felére megtalálta a számára legjelentősebb képtípust, amelyben négyzetháló elrendezésben elmosódó szélű foltokat, oválisokat vitt fel a vászonra szórópisztollyal, gumihengerrel. (…) Az évtizedfordulón, a korszak szelleméhez híven megérintette a konceptuális művészet is, szitanyomatokat, land-art vázlatokat készített. Egy akció keretében vásznakat is elégetett, amit diasorozaton rögzített, majd visszatért a festészethez. Mindig vonzotta a fekete-fehér kapcsolata, a festészet határterületének málevicsi értelmezése, a festészet narratív lehetőségeinek tagadása, egy tisztán vizuális érzékelési forma megteremtése.”
„A spontaneitás és a ráció festészeti összhangját teremti meg” a nyolcvanas években készült képeivel, „úgy, hogy az ecsetlendület véletlen festékcseppeit is kimerevíti, beemeli kalligráfiai rendszerébe, és ezzel transzcendens értelmet biztosít számukra. A kalligrafikus motívumrendszer következetes használata állandósult a 90-es években, ugyanannak a festői koncepciónak végtelen számú variációját viszi vászonra.”
Hencze Tamás számtalan hazai és nemzetközi kiállításon szerepelt, műveit itthon és külföldön is több jelentős gyűjtemény őrzi.
