A hírt szombaton közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az MTI-vel. Jankovics Marcell az MMA tiszteletbeli elnöke volt.
Jankovics Marcell 1941. október 21-én született Budapesten, banktisztviselő apját 1950-ben koholt vádakkal, politikai alapon kényszermunkára ítélték, a családot kitelepítették. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, később a Pannónia Filmvállalatnál kezdett dolgozni fázisrajzolóként. Az artportal lexikona így ír róla: „a magyar animációs filmművészet meghatározó alakja. A Nepp József teremtette Gusztáv-sorozatban Nepp Józseffel, Dargay Attilával s (az akkor még) Pannónia Rajzfilmstúdió más munkatársaival dolgozott együtt. A Küzdők (1977) című rövid munkája klasszikussá vált. Az egyszerre humoros és groteszk műben az antik szobrokhoz hasonló alkatú szobrász az alaktalan márványból atlétát farag, ám a kész márványember őt öregemberré faragja.


A János vitéz című filmjében, mely az első magyar egész estés rajzfilm, több stílus is keveredik. Ez részben az alkotótársak különféle stílusának köszönhető, de már itt is megjelenik Jankovics vonzalma a népművészeti motívumok iránt, s az akkoriban világhódító útját járó Sárga tengeralattjáró sem maradt hatás nélkül a rendezőre. A néprajzhoz, a magyar népművészethez és kultúrtörténethez való visszanyúlás jellemzi későbbi munkáit (Magyar népmesék, Mondák, Fehérlófia). Rajzfilmjeinek, egymásból születő epizódjainak kialakult egy nagyon karakteres, mozgalmas, gomolygó, ám mégis tömör, stilizált stílusa. A Fehérlófia (1980) című műve is egész estés rajzfilm, mely ősi népmesei elemekből táplálkozik.”
Első egész estés rajzfilmje 1973-ban készült el, ez volt a János vitéz. Küzdők című alkotása elnyerte a cannes-i fesztivál legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálma-díját 1977-ben, 1975-ben Oscar-díjra jelölték Sisyphus (1974) című filmjét. Madách Imre drámájából közel három évtizeden át készítette monumentális animációs munkáját, Az ember tragédiáját. Toldi című utolsó művét már halála után mutatják be.
Jankovics Marcell 1981-től az Iparművészeti Főiskolán tanított animációt. 1994-ben lett az MMA tagja. 1996-ban a Pannóniafilm Kft. ügyvezető igazgatója. 1998-tól négy évig a Nemzeti Kulturális Alap elnöki tisztét töltötte be. 2003-tól a Fidesz Kulturális Tagozatának elnökségi tagja lett. Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze.
Nyitókép: Jankovics Marcell 1973-ban. Forrás: Nemzeti Filmintézet