Január 11-én, Pécsen elhunyt Kismányoky Károly képzőművész – közölte a budapesti acb Galéria. A Pécsi Műhely mostanában zajló újrafelfedezése nyomán neve és munkássága egyre többször került elő az utóbbi években. Munkáiból az acb NA rendezett kiállítást 2017-ben Szempontok címmel, és ebben az évben a pécsi Nick Galéria is válogatást mutatott be műveiből. Illetve az ő Mások szemével (1973) című munkája volt az „emblémája” a magyar neoavantgárdot bemutató tavalyi New York-i tárlatnak, az Elizabeth Dee Gallery-ben.

Kismányoky 1958 és 1962 között a pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanult, ahol mestere Lantos Ferenc volt. Pécsen végezte el a Tanárképző Főiskolát, rajz-földrajz szakon 1965 és -69 között. A Pécsi Műhely alapító tagjai közé tartozik, több médiumban is alkotott, nevéhez performanszok és land art akciók is fűződnek. 1979-től a Pannónia Filmstúdió animációs filmrendezője, 1992-től pedig a Pécsi Városi Televízió igazgató-főszerkesztője volt, később dolgozott a PTE Művészeti Karának tanszékvezetőjeként is. „Nem csak a pécsi, de az országos kulturális élet ismert és elismert alakja volt, több kapcsolódó területen, fotósként, grafikusként, képzőművészként dolgozott” – írja róla emlékezésében a Szabadpecs.hu weboldal.
Nyitókép: Kismányoky Károly: Mások szemével (1973) / acb galéria