Alok Vaid Menon egy álomvilágban, vagy inkább ideológiai légvárban lebeg, ahol két órányi önsajnáltatás és uszítás művészet lehet. Ahol férfi és nő közt csak az identitásuk a különbség, ahol alapvető emberi jogod megszabni másoknak, mit gondolhatnak rólad, ahol bárki egy Facebook accounttal hatóságnak képzelheti magát és kinyilatkoztathat arról, miként csap össze az “emberségesség” a “bigottsággal”.
Ha kisebbségként beszélnek adott emberek egy csoportjáról, az nem jelenti azt, hogy monolit tömbként határozhatók meg, hasonló véleményük, világképük, értékrendjük volna – sőt. A Pride felvonulás és a köré szervezett programsorozat a szexuális kisebbségeket kívánja képviselni, de ez a képviselet egyáltalán nem zökkenőmentes, mint ahogy belső törések, ideológiai ellentétek is vannak mind a mozgalomban, mind a Pride körüli közegben.
Idén Alok Vaid-Menon (AVM) meghívása okozott botrányt. Korábban olyan kijelentéseket tett, hogy “a nők nem sajátíthatják ki a szexuális erőszakot”, “a kislányok is lehetnek elnyomók és szexuálisan deviánsok”, “nincs tökéletes áldozat”. A tiltakozás ellenére az előadás végül mégis a program része lett, július 1-én, Femme in Public címmel a Mika Tivadar-ban. Elmentem és megnéztem.
Hogy ne lehessen torzítással vádolni, a szövegben hagyom angolul AVM mondatait, amelyeket az előadás közben gépeltem le.
AVM egy verssel kezd. Elképesztő politikai vakságról tanúbizonyságot téve, kifejezetten kislányosan van öltözve.
Where do all the sad girls go? – Nyugati parti akcentusa van. Lányként beszél magáról, sad girls: ebbe ő is beletartozik. Áriázva, énekelve mondja a verset. I read theory to make my feelings seem more legitimate.
Az elmélet, mint önsegélyezés. Nem például módszertan, amivel felül lehet emelkedni ideológia “józan észként” való érvényesülésén, vagy egy tágabb elméleti kerethez kapcsolni valamilyen gyakorlatot. Rögtön minden személyes, nincs tere intézményesnek, politikainak, közösséginek.
A közönségnek állathangokat kell utánoznia. AVM szerint nagyon elnyomottak vagyunk, mi, közönség. Ezt onnan tudja, hogy nem vonyítunk és visítunk elég hangosan. Nem tudsz te semmit. Dehogynem vonyítunk és visítunk, csak nem veled, hanem miattad és azok miatt akik idehívtak.
Trumpos viccek, Hillary. My version of revolution is crying in public. A transz-dogmákat nem elfogadókat a Ku Klux Klan-hoz hasonlítja. Szerinte az amerikai elnökválasztás kapcsán előkerülő kritika, hogy a demokraták túlságosan a kisebbségi ügyekre fókuszáltak, ahhoz vezetett, hogy ő személyesen áldozattá vált. Aki a demokraták politikáját kritizálja, bűnrészes, felelős az őt ért erőszakért. Aki azt mondja nőként (neki, a femme-nek, vagyis nőként prezentáló férfinak), hogy it’s about the system, az a white feminist. Religious texts of white feminism – Eat, Pray, Love. White men are zombies. They created minimal techno because it’s a commentary on their sex lives. Detroit technóról hallott már?
Úgy beszél hozzánk, hogy mi vagyunk a white people. Az elnyomók.
Egy indiai származású, gazdag családból jövő, a Stanfordra járt amerikai próbálja itt mozgatni a budapesti közönségben a gyarmatosító bűntudatot, groteszk és visszataszító az egész.
Újabb vers: Promise me you don’t call me a men no matter what I look like / Promise me you see the femme in my dirty hairy body.
Mint a gimiben a 16 éves, elkényeztetett budai kislány, aki azon kesergett, hogy mások gondolnak róla dolgokat, ami neki nem tetszik. Ez az ember 26 éves, és teljes komolysággal azon kesereg nyilvánosan, hogy nem tudja másoknak előírni milyennek lássák. Hogy nem ő kontrollálja idegen emberek gondolatait.
Atrocitás: megüti a vonaton egy férfi. A reakciója: I wanted to kiss that man. Wanted to say him thank you for doing what every LGBT and feminist wanted to do. Konkrétan a feministákat okolja a férfiak által elkövetett erőszakért.
Szerinte a gyarmatosítás előtt nem volt férfi és nő, csak milliónyi ember, akik mind poliamórában éltek, queerek és feministák voltak. Trans people used to be sacred, we were the leaders of our communities. Ehhez képest Rousseau nemes vadembere kutyafüle. Bizonyítékként, hogy nem én konfabulálom ezeket össze, iderakok egy screenshot-ot egy AVM-interjúból.
They used to burn Witches aka queer and trans people. Afrikában boszorkányságért a mai napig megkínoznak és megégetnek embereket. Gyerekeket, időseket, nőket leginkább. Például nyolcadik vagy tizenkettedik gyerekeket, vagy özvegyeket, akik nagy vagyont örököltek. A boszorkányüldözés, csakúgy, mint a nők elleni erőszak egy adott társadalmi hierarchiát tart fenn, valamint egy adott újraelosztási rendszert. Konkrét összefüggések vannak a gazdaságszerkezet és mind a történeti, mind a mai boszorkányüldözés között.
Miért lett ez a gyerek boszorkányüldözés áldozata, Alok Vaid Menon szerint? Mert transzként, queerként, esetleg non-binaryként identifikálja magát?
Everyone is afraid of brown people like my father. My father could have been queer, but he was colonized. A nagymamája azt gondolja, nyugaton szedte össze a sok hülyeséget. A családja legalább főz neki, habár nem érdekli őket a ‘ciszgender’ és a ‘they’ megszólítás. Biztos vagyok abban, hogy a magyarokat sem érdekli. Pár száz emberen kívül senkit. Ami fontosabb ennél, hogy itt és most, ezen a ponton nem sok ember hiszi már el kritikátlanul, hogy bárki és bármi lehetsz, határ a csillagos ég. A genderezés, a “gender-elmélet” ellenségkép lett, és okkal.
A kapitalizmust kiszolgáló liberális feminizmus ellenében hiába próbálnak emberek vérrel-verejtékkel strukturalista és materialista, rendszerkritikus feminista diskurzust csinálni, és kritizálni a választás fetisizálását, vagy az identitás dekontextualizálását, jönni fognak a liberális erényfitogtatók, hogy fóbiával, gyűlölködéssel, erőszakkal vádolják meg azokat, akik nem fogadják el a személyes tapasztalat mindenhatóságát. Ezért a jobboldal lesz az a hely, ahol be tudják csatornázni a mainstream feminizmus individualizmusával kapcsolatos elégedetlenséget.
A hangosan, látványosan előadott jóemberkedés, a progresszívnek beállított ügyek képviselete itt és most Magyarországon a polgárosodás eszköze. Az erényfitogtató retorika a gyarmatosító bűntudat szégyenére apellál, közben pedig a fajta szégyen, amihez ezek a diskurzusok itt és most kapcsolódni tudnak, csak a kelet-európai elmaradottságból fakad.
Fight for your femininity. Tiszta Kövér László. A politikai követelés: felszabadítani a nőiességet? Ha létezik valami, ami fentről oktrojált, a politikai kommunikáció része, az épp a velünk született sztereotip femininitás, a női princípium. A leépítés alatt, krízisben levő állami ellátórendszer feladatai, a demográfiai kihívások – idősgondozás, gyereknevelés, tb-reform- nőkre (egyénekre) kiszervezésének retorikája, maga a szexizmus.
Nők tömegei nem azért küzdenek, hogy “felszabadítsák a nőiességüket”, hanem hogy autonómiájuk lehessen. Ha a nőiesség (női lélek, princípium, tudat) eredendő belső lényeg, valami olyan, aminek a kifejezése politikai követeléssé van téve, akkor nem lehet sem elemezni a létrejöttét, sem megváltoztatni, marad minden ahogy eddig.
A femme-ségbe persze nem tartozik bele, hogy dolgozni kelljen mások helyett. Kevesebbet keresni, kiszolgáltatva lenni. Szülni, gyereket nevelni, időseket gondozni? Alok Vaid-Menon szerint, vajon ha a parlamentben a férfi képviselők szoknyát vesznek fel és manírosan vihognak, a “they” megszólítás használatát forszírozzák, akkor meg fog oldódni a nők arányos képviselete?
What happens when you cry outside, what happens when you cry on the bus? Ő Párizsban sírt az utcán, és szerinte ez forradalmi tett. Nézze meg talán a reakciókat arra, hogy Theresa May nem tudott érzelmeket kifejezni a Greenfeld Tower tűzeset kapcsán. Teljesen bevett taktika, hogy politikusok sírnak. Az érzelmi involválódás a szóvivőség legitimálásának bevett módja.
Inkább kampánybeszéd ez, mint stand-up vagy performance: megkreálja a saját hitelességét a hüppögéssel, az erőszak, a rasszizmus kapcsán az érintettséggel, érzéseket vált ki a közönségben a különbözőségek felfedésével, majd eltakarásával, aztán a közügyekre nézve fogalmaz meg állításokat.
Végre valahára vége. Jönnek a házigazdák. Elmondják kik ők, és Aloknak születésnapja van. Az ünnepelt visszajön, és a közönség elénekli neki a Happy birthday-t. Nagyon infantilis.
Évek agymosása kell ahhoz, hogy valaki tapsoljon ezekhez a kvázi-szektás szintű összeesküvés elméletekhez, a sírva-ríva előadott gyűlöletbeszédhez és uszításhoz. Mint ahogy a szcientológiában: a végső kurzuson kerül elő Xenu űroperája mint világmagyarázat, a végső titok.
Érdemes megnézni a Pride reakcióját a tiltakozó levélre/petícióra. Elég nyíltan mutatja meg, hol képzelik el a nők és a gyerekek helyét. Ráadásul áldozatként tetszelegnek, rögtön verbális agresszió áldozatainak tartják magukat, csak mert az esemény közelségére hivatkozva, határidővel kértek tőlük választ.
AVM nem anomália, nem a semmiből jött, van egyfajta diskurzusa, közege ennek a jelenségnek.
Az egykori “queer” kifejezés furcsa emberekre és melegekre vonatkozott – ezerszer szétszedett akadémiai elmélet – most már leginkább egy újabb sekélyes fogyasztói szubkultúra. AVM kimondta, hogy a queer neki az, hogy bárki lehessen, bármi lehessen. Ezt követelte jogként, erőszakra, rasszizmusra alapozva.
Bárki és bármi lehetsz, határ a csillagos ég – ezek alap neolib fantazmagóriák, egy Nike reklám és Oravecz Nóra szintjén. Kis utcai csapatok törik itt az utat a globális nagytőkének, az “emberarcú kapitalizmusnak”, azzal, hogy edgy-nek, cool-nak állítanak be alapvető, rendszerfenntartó hazugságokat.
Ha a személyes szubjektív tapasztalat, öndefiníció lesz minden politikai követelés alapja, ha nem lehet objektíven egy felnőtt férfi és egy kislány között különbséget tenni, akkor a kijelentéseknek, amik miatt a petíció indult, értelmük van.
Alok Vaid Menon még csak nem is szervezet vagy intézmény. Azt sem írom, hogy hipszter, mert a hipsztereknek van kulturális tőkéjük, műveltségük. Pusztán fogalmatlan ripacs. Hála istennek, végképp nem jogalkotó vagy jogalkalmazó. Annyit tud tenni, hogy nagyon idegesítő, és kártékony hülyeségeket beszél. Viszont legalább megmutatja, milyenek a valóságot átíró dogmák a gyakorlatba ültetve.
Joga van-e akárhogy is identifikálódó férfiaknak arról nyilatkozni, hogy mit jelent nőnek, kislánynak lenni? Szabad identitásválasztás? Pontosan addig tart, ameddig valakinek az érdekérvényesítő képessége. A család az, amit annak gondolunk? Így sem törődnek rokkantakkal, haldoklókkal, gyerekekkel. Így nem a progresszívek beszélnek, hanem azok, akiknek az számít, hogy a Magyarországra progresszívként érkező, vagyis a gazdasági centrumban progresszívnak ítélt ügyekhez dörgölőzzenek, és ezért hajlandók nőkön és gyerekeken taposni. Mindezt ráadásul a melegek nevében? Nem és nem.
- Ps.: További olvasmány: Exiting the Vampire Castle . A szöveg szerzője, Mark Fisher idén öngyilkos lett, és állítólag a cikkért kapott online bullying is hatott a mániás depressziójára.
