Seregnyi üres posztamens egy térben, egyetlen lámpával megvilágítva. Ez adta a kezdőlökést. Azaz, hogy ne legyünk ennyire rejtélyesek, a posztamensek árnyéka: mi lenne, ha nem volna se tárgy, se fény, csak maga az árnyék? Szabó Ádám, a szobrász, akit mindig az foglalkoztatott, ami a szobrászaton túl van, elkezdett eljátszani az árnnyal és a tárgy hiányával: ebből aztán jött az apokaliptikus város képe, a város emlékműve, aztán „csak” az emlékmű. Nagyon izgalmas gondolati és vizuális utazásra invitál bennünket az Indában most nyílt kiállítása, amelyen tényleg filozófikus kérdésekig juthatunk: „Lehet-e a jövőnek, a még meg nem történtnek emlékezete, és ha igen, az hogyan mutatható meg? Visszatekinthetünk-e a még meg nem történtre?”
Ki? Szabó Ádám
Hol? INDA Galéria, Bp. 1061, Király utca 34. II/4.
Mikor? január 24. – március 31.


Ahol van árnyék, ott félárnyék is van. De persze ennek a kiállításnak a címe – úgy sejtjük – metaforikusan értendő. Talán Dunaújváros helyzetére, a művészeti színtéren elfoglalt pozíciójára utal, kissé önironikusan, rezignáltan? Az ICA-D, azaz a város Kortárs Művészeti Intézete sosem a „napos oldalon” volt, de nem is tűnt el a sötétben, hanem valahol a kettő között áll. Pedig ami Dunaújvárosban történik – és ez az artportal olvasói előtt bizonyára nem titok –, az igenis fontos. Az ICA-D gyűjteményéből nyílt kiállítás a napokban. Ráadásul az utóbbi évek olyan szerzeményeiből, amelyek fontosak a kollekció szempontjából, de eddig kevés fény esett rájuk. Majd most?
Kik? Betuker István, Borsos Lőrinc, Braun András, Brückner János, Igor és Ivan Buharov, Csákány István, Csáky Marianne, Duliskovich Bazil, Horváth Tibor, Keserue Zsolt, Kudász Gábor Arion, Móder Rezső, Nagy Kriszta, Péli Barna, Szalay Péter, Tarr Hajnalka, Várnai Gyula
Hol? ICA-D, 2400. Dunaújváros, Vasmű út 12.
Mikor? január 19. – február 16.


Zbyněk Baladrán az egyik legfontosabb kortárs cseh művész. És kurátor, művészettörténész, archivista is. Nem sok ez egy kicsit? Ha máskor nem, hát az tavalyi OFF-Biennálén láthattuk, ezek a minőségek (és gondolkodásmódok?) miként férnek össze: Baladrán a Játékok népe című kiállítás egyik főszereplője volt, a To be framed című videóval. Most szóló kiállítással jelntkezik Budapesten, amely a „megismerhetetlen és feltárhatatlan, vagy csak töredékeiben megragadható valóság összefüggéseinek bemutatására tesz kísérletet. A tudományos-fantasztikus művek világából inspirálódott, a komplex folyamatokat alapelemekre, műveleti egységekre bontó kiállítás az emberi kapcsolatrendszerek feltérképezésével foglalkozik.” Harmadik típusú találkozás egy rendkívül izgalmas művésszel.
Ki? Zbyněk Baladrán
Hol? Trapéz, 1053 Bp. Henszlmann Imre utca 3.
Mikor? január 25. – március 9.
A nyitókép A megnyitón nem lehet kiállítást nézni című sorozat része, és a Binaura, Polar Graph című kiállítás megnyitóján készült a Jurányi Galériában. Fotó: Erdei Krisztina