- Frissítés 07.24! Új infomációk a cikk végén.
Több hírforrás is arról számolt be, hogy hétfőn Bagdadban eltűnt Hella Mewis német kurátornő. Az Artsy.net személyes beszámolókra hivatkozik, amelyek szerint kora este két járművel fegyveresek jelentek meg az iraki belvárosban annál a kortárs művészeti centrumnál, amelyben Hella Mewis irodája van, és ahonnan kerékpárjával távozni szeretett volna. Az ismeretlen fegyveresek pedig egyszerűen elrabolták.
A 45 éves német kurátornő, aki 2012 óta élt Bagdadban, viszonylag ismert alakja az iraki főváros kulturális színterének. Ő hozta létre azt a művészeti intézményt, amelyben dolgozott: a Beit Tarkib Arts Center célja a kortárs iraki képzőművészek támogatása, nemzetközi ismertségük elősegítése. Mewis ezen kívül a Goethe Intézetnek is munkatársa.

A New York Times szerint a művészeti centrum azon fiatalok számára is nyitott, akik az utóbbi idők kormányellenes tüntésein vettek részt és maga a kurátornő is aktív támogatója volt ezeknek a megmozdulásoknak. A Tarkibhoz kapcsolódó művészek pedig politikai tartalmú graffitiket festettek föl a központi Tahrir teret övező házak falaira.
Heiko Maas német külügyminiszter egy sajtótájékoztatón máris reagált az esetre: a külügyminisztérium eszerint tud az ügyről, és keresik a megoldást. Az iraki belügyminisztérium is megszólalt az ügyben, a szóvivőjük Hella Mewist az irakiak barátjának nevezte, akivel a hivatalos szerveknek is jó volt az együttműködése.
A sajtó egy része összefüggésbe hozza az esetet azzal, hogy az utóbbi időben több értelmiségit ért direkt támadás azok közül, akik nyíltan támogatták a kormányellenes demonstrációkat. A New York Times Hisham al-Hashimi példáját idézi: a történész, aki kutatóként a dzsihádista csoportokkal és támogatóikkal is foglalkozott, a tüntetések nyílt támogatója volt és ismeretlen fegyveresek gyilkolták meg július elején. A lap úgy tudja, Hella Mewis is aggódott a romló biztonsági helyzet miatt.
- Frissítés, 07. 24.
Jó hír Bagdadból: ma az iraki belügy- és a német külügyminisztérium is megerősítette, hogy Hella Mewis kiszabadult elrablói fogságából és jelenleg már a bagdadi német nagykövetségen tartózkodik. Szabadulásának körülményeiről, ahogy az ilyen esetekben szokásos, nem hoztak nyilvánosságra további információt, így nem lehet tudni azt sem, hogy fizettek-e érte váltságdíjat. Iraki munkatársai annak a reményüknek adtak hangot, hogy Mewis a történtek ellenére is folytatja munkáját Irakban.
Nyitókép: Mohanad Taha munkája egy bagdadi falon. Forrás: Tarkib – Facebook