Ezekben a hetekben minden hasonló összeállítás Johannes Vermeer egyedülálló életmű-kiállításával kezdődik, melynek június 4-ig az amszterdami Rijksmuseum ad otthont. Ilyen még nem volt (ez biztos) és nem is lesz, állítják a szervezők és ez az utóbbi állítás is valószínűleg helytállónak bizonyul, hiszen a nagy XVII. századi mester 35-37 ismert festménye közül 28-at bemutatni egyetlen kiállítás keretében valóban nehezen megismételhető bravúr. Hogy mi mégsem ezt a kiállítást ajánljuk, annak prózai oka van: a show 450 ezer belépőjegye három nap alatt elkelt, egy-egy belépőért ma már aukciós platformokon akár ezer eurót is hajlandók fizetni a hoppon maradt érdeklődők. A Rijksmuseum valamit még biztosan ki fog találni érdekükben, de ez csak kevesek számára jelent majd megoldást. Ezért, akinek még nincs jegye és Vermeert akar látni, annak a bécsi Kunsthistorisches Múzeumot ajánljuk, ők ugyanis a mű törékenységére hivatkozva nem adták kölcsön Amszterdamba Vermeer egyik leghíresebb festményét, A festészet allegóriája címen is ismert A festőművészetet.
És ha már Bécset említettünk, álljunk is itt rögtön meg két kiállítás erejéig.
Baselitz. Meztelen mesterek – Kunsthistorisches Museum, Bécs
Az elsőt – ez ritkaság – egyszerre tudjuk ajánlani a régi mesterek és a kortárs művészet kedvelőinek. Baselitz? – kérdezhetik csodálkozva azok, akik ismerik a neves bécsi múzeum profilját és tudják, hogy a kortárs művészet nem része annak. Időszaki kiállítások keretében azonban a múzeum nem először nyit a kortársak felé s ezt nem „profilidegen” módon teszi, hanem egy-egy kortárs alkotó műveit párbeszédbe állítja régi mestereknek a múzeum állandó gyűjteményében szereplő munkáival. A mostani, június 25-ig látogatható tárlaton a 85 éves német mester 75 munkája – 73 festmény és 2 szobor – folytat dialógust a múzeumi kollekció 40 művével. Hogy a dialógus ne legyen parttalan, valamennyi mű egyetlen témára, a meztelen emberi testre koncentrál. A „régiek” – köztük id. Lucas Cranach, Tizian, Rubens, Parmigianino és Coreggio, továbbá manierista mesterek – alkotásait maga Baselitz válogatta saját munkái köré, s döntéseiből nyilvánvaló, hogy nem a régi mesterek által elbeszélt mitológiai és bibliai történetek érdeklik, hanem kizárólag az emberi test ábrázolásának különböző megközelítései.
Amazing – Leopold Museum, Bécs
A Leopold Museumban április 5-én nyílik meg és szeptember 10-ig lesz látható az Amazing című, a Würth Gyűjtemény 200 mesterművét bemutató kiállítás. Aki már régóta szerette volna látni a klasszikus modern és a kortárs művészet egyik nemzetközi szinten is kiemelkedő magángyűjteményét, de nem jutott el a baden-württembergi Künzelsauba a „csavarkirályként” ismert Reinhold Würth magánmúzeumába és kihagyta a kollekció magyarországi bemutatkozását is a Ludwig Múzeumban – igaz, ez jó régen, 1995-ben volt – az most újabb esélyt kap, hogy a Leopold Múzeum két teljes szintjét elfoglaló kiállításon ismerkedjen meg a gyűjteménnyel. A bemutatón mintegy 200 mű szerepel, köztük a modernek képviseletében Edvard Munch, Pablo Picasso, Max Liebermann, Gabriele Münter, Max Beckmann, Max Pechstein és mások, míg a kortársak közül Fernando Botero, Per Kirkeby, Christo és Jeanne Claude, Gerhard Richter, Georg Baselitz és Anselm Kiefer munkái. Mivel a helyszín Bécs, a kiállításon szerepel Würth mintegy 20 ezer tételt számláló gyűjteményének jó néhány osztrák darabja, köztük Fritz Wotruba, Maria Lassnig, Arnulf Rainer és Erwin Wurm alkotásai is.
Folytassuk utunkat Berlinben, ahol a megszokott bőséges kínálat fogadja a látogatót. Mi ezúttal a Neue Nationalgalerie már megnyílt, illetve a közeljövőben nyíló tárlataira hívjuk fel a figyelmet, melyek között magyar vonatkozású is van.
Monica Bonvicini. I do You – Neue Nationalgalerie, Berlin
A berlini Neue Nationalgalerie most önmagában, az éppen ott zajló időszaki kiállításoktól szinte függetlenül is nagy közönségkedvenc, hiszen otthona a német főváros egyik ikonikus épülete, Ludwig Mies van der Rohe kései főműve a múlt század 60-as éveiből, aminek nagyszabású, több évig tartó felújítása épp a közelmúltban fejeződött be egy másik sztárépítész, az idén Pritzker-díjjal kitüntetett brit David Chipperfield tervei alapján. Az épület tehát önmagában is megér egy látogatást, de most – április 30-ig – épp a közel 40 éve Berlinben élő olasz Monica Bonvicininek van itt nagy kiállítása, aki installációival, szobraival, videó- és fotómunkáival az utóbbi évtizedek legizgalmasabb művészei közé tartozik. Mostani kiállításának központi eleme az a hatalmas teret betöltő, már az épület homlokzata előtt is megjelenő helyspecifikus installáció, ami a Mies van der Rohe által koncipiált tér feminista birtokbavételét, építészeti beavatkozásokkal történő alapvető átalakítását jelenti. Láthatók emellett a tárlaton a művész új, szkulpturális, objekt-jellegű munkái és fényinstallációi is.
Gerhard Richter: 100 mű Berlinnek – Neue Nationalgalerie, Berlin
Nem kell soká várni a múzeum következő, vélhetően még nagyobb érdeklődésre számot tartó tárlatára sem, április 1-én ugyanis megnyílik – és egészen 2026-ig látogatható lesz – a Gerhard Richter: 100 mű Berlinnek című kiállítás, melyen először szerepel együtt a művésznek az a száz alkotása, melyeket a Gerhard Richter Kunststiftung tartós letétként adott át a múzeumnak. A tárlaton a művész 2014-es, ikonikus Birkenau-ciklusa foglalja majd el a központi helyet.
Reigl Judit: Center of Dominance – Neue Nationalgalerie, Berlin
Jelen írás címében jeleztük, hogy az első félév néhány fontos kiállítását mutatjuk be, így összeállításunkba éppen belefér, hogy röviden megemlítsük a Neue Nationalgalerie június 30-án nyíló kiállítását is, melyet Centers of Dominance címmel Reigl Judit munkásságának szentelnek. A tárlatnak, melyen az 50-estől a 80-as évekig terjedő időszak központi munkái szerepelnek majd, kettős apropója van: egyrészt a művész születésének 100. évfordulója, másrészt az a három, 1959 és 1969 között született Reigl-munka, mely a Fonds de Dotation Judit Reigl ajándékaként kerül a múzeum tulajdonába. Ezek egyike, az 1959-es Center of Dominance ihlette a kiállítás címét is.
A napfény. A fény forrása a művészetben – Museum Barberini, Potsdam
Berlintől már csak egy ugrás Potsdam, ahol a német milliárdos Hasso Plattner magánmúzeuma, a 2017-ben megnyílt Museum Barberini máris komoly helyet vívott ki magának az ország legfontosabb kiállítóhelyei között. Plattner az egyik legnagyobb impresszionista kollekcióval rendelkezik; különösen gazdag Monet-anyaga, ami magában foglalja a Szénakazlak című festményt is – ez volt az első olyan impresszionista alkotás, melynek ára egy aukción túllépte a 100 millió dolláros küszöböt; Plattner 2019-ben 110,7 milliót fizetett érte. Most mégsem ez a festmény lesz a sztárja a június 1-ig látogatható A napfény. A fény forrása a művészetben című kiállításnak, hanem egy másik Monet-munka, az 1872-es Impresszió. Napfelkelte, amelynek címe az impresszionizmus névadója lett. A kép a párizsi Musée Marmottan Monet tulajdona és rendkívül ritkán adják kölcsön, most is csak április végéig lesz Potsdamban. Ám ezúttal nem egy impresszionista tárlatról van szó, hiszen a 130 kiállított műtárgy az antiktól napjainkig mutatja be, milyen szerepet játszik és milyen szimbolikus jelentőséggel bír a nap ábrázolása a különböző korok mestereinek munkájában. A tárlaton olyan neves mesterek mintegy 60 köz- és magángyűjteményből kölcsönzött munkáival találkozhatunk, mint többek között Albrecht Dürer, Caspar David Friedrich, Peter Paul Rubens, William Turner, Edvard Munch, Max Ernst, Otto Dix, Joan Miró, vagy Olafur Eliasson.
ITT ÉS MOST a Ludwig Múzeumban. Ukrán modernek 1900-1930 & Daria Koltsova – Ludwig Museum, Köln
Következő állomásunk Köln, ahol a Ludwig Museum mindig is kiemelten foglalkozott az orosz avantgárddal. Ez nem véletlen, hiszen névadója, Peter Ludwig és az ő rendkívüli gyűjteménye számára az orosz avantgárd megkülönböztetett fontossággal bírt. 2020-21-ben egy olyan kiállítást rendeztek, melyben azt vizsgálták, hogy gyűjteményükbe az orosz avantgárd mestereinek mennyi hamisított munkája került be – mint kiderült, elég sok –, június 3-án nyíló és szeptember 24-ig látogatható új tárlatuk, az ITT ÉS MOST pedig azt mutatja be, hogy annak, amit eddig orosz avantgárd alkotásokként tartottak számon, jelentős része olyan művészek munkája, akiket életük és pályájuk legalább annyira, ha nem jobban, Ukrajnához kötött. Ez a típusú „felülvizsgálata” az orosz avantgárdhoz sorolt művészek és általában az oroszként számontartott művészek nemzeti hovatartozásának az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete óta zajlik a világ számos múzeumában és ennek eredményeképp jó néhány, korábban oroszként elkönyvelt művész ma már ukránként szerepel nyilvántartásaikban. A tárlat, mely korábban a madridi Museo Nacional Thyssen-Bornemiszában volt látható, a Ludwig saját anyaga mellett számos köz- és magángyűjteményből kölcsönzött alkotással mutatja be az „átsorolt” művészeket, akik között olyan kiemelkedő mesterek is vannak, mint Volodymyr (korábban Vlagyimir) Burliuk, Alexandra Exter és – last but not least – Kazimir Malevich. A történelmi visszatekintést egy kortárs ukrán művész, Daria Koltsova munkái egészítik ki, melyek az ukrán kulturális örökség sorsával foglalkoznak a jelenleg is zajló háború körülményei között. A kiállítás egyik kurátora Konstantin Akinsha, aki ugyanilyen funkcióban közreműködött a budapesti Ludwig Múzeum nagy sikerű 2018-as ukrán kortárs kiállításának előkészítésében is.
Mielőtt Svájc irányában elhagynánk Németországot, megjegyezzük, hogy Ladik Katalinnak a müncheni Haus der Kunstban szeptember 10-ig látható Ooooooooo-pus című nagyszabású szóló show-ja csak azért nem szerepel összeállításunkban, mert néhány napja egy külön írásunkban már beszámoltunk róla.
Képzeletbeli múzeumi körútunk következő állomása Bázel, pontosabban Bázel/Riehen, ahol a Fondation Beyeler két kiállítására is felhívjuk a figyelmet, tekintve, hogy olyan kiemelkedő jelentőségű kortárs művészeket mutatnak be, akiknek munkáival a múzeumlátogatók idehaza még nem nagyon találkozhattak.
Wayne Thiebaud – Fondation Beyeler, Bázel/Riehen
A Beyeler jelenleg, május 21-ig a két éve 101 éves korában elhunyt amerikai Wayne Thiebaud első svájci egyéni kiállításának ad otthont. Thiebaud tervezőgrafikusként kezdte pályáját, egy ideig a Walt Disney Studios is munkatársai között tudhatta, de csakhamar a festészetnek szentelte életét és 1962-ben bemutatkozott azon a legendás kiállításon is a Pasadena Art Museumban, melyre ma az amerikai pop art egyik „zászlóbontó” kiállításaként emlékeznek, a résztvevők között mások mellett Roy Lichtensteinnel, Andy Warhollal és Edward Ruschával. Thiebaud soha nem kötelezte el magát a pop art mellett, sőt, nem is tartotta magát pop art művésznek; saját megfogalmazása szerint „csak egy régimódi” festő volt. Védjegyévé a süteményeket ábrázoló festményei váltak, de nagy mesterségbeli tudással, rafinált színválasztással megfestett, hétköznapi tárgyakat megörökítő munkái is éppoly kedveltek, mint táj- és városképei. Művei többnyire nosztalgikus vagy melankolikus hangulatot árasztanak, de nem idegen a művésztől az irónia és a humor sem. Miközben hazájában rendkívül népszerű, Európát eddig még kevésbé hódította meg; nem véletlen, hogy a bázeli tárlat anyaga is javarészt amerikai köz- és magángyűjteményekből érkezett a kiállításra.
Doris Salcedo – Fondation Beyeler, Bázel/Riehen
A dél-amerikai kortárs képzőművészet egyik legismertebb alkotója, a kolumbiai Doris Salcedo első svájci retrospektív kiállításán a 65 éves művésznő különböző alkotói periódusainak fontosabb munkái, objektek, szobrok, helyspecifikus installációk szerepelnek, melyek az erőszak, a felháborodás, az emlékezés és a felejtés aktusainak ismétlődő körforgását mutatják be. A tárlat május 21-szeptember 17. között lesz látogatható, de a művész munkásságára már most ráhangolódhat az, aki a Beyelernél jár, hiszen a múzeum legnagyobb, 400 négyzetméteres termében már látható Salcedo óriási méretű, bejárható installációja, a Palimpsest, mely azoknak a menekülteknek állít emléket, akik a jobb élet reményében Európa felé tartottak, de sohasem érték el vágyaik kontinensét. A terem burkolatát képező 66 kőlapon azok nevei olvashatók, akik a 2010-es menekülthullám idején vesztették életüket, majd ezeket párolgó, idővel eltűnő vízcseppekben felülírják azok nevei – innen ered a kiállítás címe, a Palimpsest, – akik az ezt követő években vesztek a tengerbe.
Mai körképünk utolsó állomása Olaszország, ahol egy-egy firenzei, illetve velencei kiállításra hívjuk fel a figyelmet; mindkettő neves, TOP 200-as műgyűjtők kollekciójához kapcsolódik. (Az artnews minden évben összeállítja a világ 200 legfontosabb műgyűjtőjének listáját, amire felkerülni minden csúcsokra törő műgyűjtő álma. Mai összeállításunk korábbi szereplői közül Reinhold Würth is tagja ennek az elit klubnak.)
Reaching for the Stars – Palazzo Strozzi, Firenze
A Maurizio Cattelantól Lynette Yiadom Boakye-ig alcímet viselő, június 18-ig látogatható tárlat egy TOP200-as olasz műgyűjtő, Sandretto Re Rebaudengo 30 éve épülő nemzetközi kortárs gyűjteményének keresztmetszetét adja. A mintegy 70 munka a Palazzo Strozzi teljes kiállítóterét betölti oly módon, hogy a három évtized alatt összegyűjtött művek, köztük Damien Hirst, Cindy Sherman, William Kentridge, Anish Kapoor vagy Maurizio Cattelan munkái a gyűjtő felkérésére kifejezetten erre az alkalomra készült alkotásokkal lépnek dialógusba. A kurátori koncepció ezzel a megoldással a kortárs művészet elmúlt évtizedekben bekövetkezett hangsúlyeltolódásaira, trendjeinek változásaira igyekszik ráirányítani a figyelmet és egyúttal demonstrálja a gyűjtemény sokszínűségét, a gyűjtő nyitottságát az új műfajok és az alkotók – többek között Avery Singer és Michael Armitage által képviselt – fiatal nemzedékei felé.
Icônes – Punta della Dogana, Velence
A világ 27. leggazdagabb embere, François Pinault többek között két reprezentatív velencei épületben mutatja be időszaki kiállítások keretében egyedülállóan gazdag gyűjteményét. Ezek egyike, a Punta della Dogana a téli szünet után április 2-án nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt. Idei, Icônes című, november 26-ig megtekinthető tematikus kiállítása az ikont nem a ma legelterjedtebb jelentésében, a keleti egyházak szentképeként értelmezi, hanem a szó eredeti „kép”, „képmás” értelmében, még inkább pedig „modellként”, „emblematikus figuraként”. A figuráció és az absztrakció között egyensúlyozó kiállítás a Pinault-kollekció emblematikus alkotásainak válogatásán, valamint a gyűjtő számára különösen fontos művészek közötti új párbeszédeken keresztül – David Hammons/Agnes Martin; Danh Vo/Rudolf Stingel; Sherrie Levine/On Kawara – idézi meg a kép, az image különböző dimenzióit. Az említett művészeken túl többek között Theaster Gates, Agnes Martin, Maurizio Cattelan, Philippe Parreno, David Hammons és Roman Opałka festményeit, videóit, installációit és performanszait láthatjuk a tárlaton.
Borítókép: Wayne Thiebaud. Két festékdoboz, 1987, olaj, papír kartonon, 34,9 x 50,5 cm, a Wayne Thiebaud Foundation gyűjteménye, © Wayne Thiebaud Foundation/2022, ProLitteris, Zürich. Fotó: Matthew Kroening
