A 2017. évi Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjasok beszámoló kiállítása
május 31-ig, Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza, Budapest
Legutóbbi, a Kozma-ösztöndíjasok csendbe fagyott kiállításán tett látogatásunk után izgatottan és szép reményekkel vártuk, mit tartogat számunkra a Moholy-ösztöndíjasok tárlata. A március óta elérhető, rövid beharangozó videók láttán mindkettőnk szíve határozottan nagyot dobbant: végre! Örülünk, hiszen jócskán itt volt már az ideje, hogy a pályázat lebonyolítója, a Magyar Formatervezési Tanács is felismerje a videós tartalmakban és a közösségi médiában rejlő potenciált – jobb későn, mint soha!
Így talán hatékonyabban jut el az ösztöndíj híre nemcsak a design iránt érdeklődő közönséghez, a jövendőbeli pályázókhoz és az együttműködésre nyitott hazai vállalkozások vezetőihez is. Merthogy e három szereplő nélkül aligha létezhetne Moholy-ösztöndíj. De létezik, már közel harminc éve – és ez önmagában is hatalmas teljesítmény.
A három évtized azt jelzi, hogy a pályázatnak immár története van, amelytől azt várjuk el (mint a történetektől általában), hogy tartson, mutasson valamerre. Na persze, nem is maga a történet, hanem azok, akik benne vannak. A kérdés az, hogy a Moholy-Nagy formatervezési ösztöndíj szereplői vajon alakítói vagy elszenvedői-e a cselekménynek?
Közös írásunkban ezúttal kérdéseket teszünk fel, mert azt gondoljuk, ez a megismerés legelső lépése. Mi pedig ismerni akarjuk azt, amiről beszélünk. S azt szeretnénk, ha ezt mások is értenék.
A Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíj talán legérdekesebb része az, amikor a nagyközönség végre a saját szemével láthatja az elkészült pályamunkákat. A kilenc ösztöndíjas beszámoló kiállításának idén – stílusosan, bár a fővárosban permanens módon detektálható kulturális színtér-hiányt kellőképp érzékeltetve – a Zipernowsky Károly feltaláló és formatervező nevét viselő Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza ad helyet május végéig. Az ösztöndíjasok számára is ez, vagyis a kiállítás megnyitásának napja a legizgalmasabb: fél év munkáját kell összefoglalniuk mindössze néhány percben összeszedetten, érthetően és világosan. Most harmadik alkalommal rendezték meg úgy a Moholy-ösztöndíj beszámoló tárlatát, hogy azt a tervezők rövid, öt-öt perces nyilvános beszámolói előzték meg Moholy EXTRA címmel. A fiatal tervezők hol határozott fellépéssel, hol lámpalázas izgalommal adnak számot a tárgy születésének körülményeiről, s egytől egyig hálásak – a szakmai mentoroknak, az együttműködő cégvezetőknek, az ösztöndíjbizottság tagjainak –, amiért terveik megvalósításában segítették őket (ez mégiscsak egy ösztöndíj, illik köszönetet mondani). A prezentációk végén a közönség is kérdezhet, de persze, ahogy az már lenni szokott, mindenki hallgat, láthatatlanságot színlelve, legfeljebb elégedetten mosolyog: minden világos, csak megszólalni ne kelljen. Nem is kell, mert Németh Edit – az ösztöndíjbizottság tagja, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetének adjunktusa, egyben az esemény moderátora – minden prezentáció végén mentőkérdést intéz a pályázóhoz, melyre akár érdemleges válasz is érkezhetne, de nem érkezik. Pedig igencsak kíváncsiak lennénk a gyártókkal való együttműködés, a közös munka buktatóira, a nehézségekre, melyekkel egészen biztosan maguk a tervezők is találkoztak, de legtöbben szelíden, diplomatikusan megkerülik a kérdést – ez mégiscsak egy ösztöndíj, ilyenekről nem illik beszélni.
Persze nem csupán a tervezők és beszámolóik, hanem maguk a megvalósult pályaművek is beszédesek. Az még a jövő zenéje és reménysége, hogy a kiállított prototípusokból termékek válhatnak-e, amik idővel mind szélesebb fogyasztói körhöz juthatnak el a design demokratizálódásának ideája mentén. Ehhez nyújt segítséget a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács támogatása: a kilenc ösztöndíjból öt esetben gyári háttérrel és témakiírással, négyben egyéni témamegjelöléssel. Az utóbbiakról megállapítható, hogy azok inkább a kézműves, kisszériás, manufakturális előállítású, exkluzív és divatérzékeny vonalat képviselik. Kohut-Görömbei Luca tehetséges üvegművész, ötvös aspiráns kifinomult és míves, optikai effektekkel játszó fénygyűjtő ékszerei, Hukaya „Hajtogató” Simon lemezhajtogatással formált, karakteres, mérnökien pontos, mégis vagány szemüvegkeretei, és Németh Ninetta „zero waste” technológiával tervezett és kivitelezett, alapdarabokat tartalmazó gardrób-kollekciója fémjelzik ezt a vonalat. A retró tendenciája Kőrös Ben kartonpapír diavetítőiben jelenik meg markánsan, ami visszahozhatja a meghitt esti mesevetítés élményének divatját, kérdés: lehet-e költséghatékonyan gyártani és forgalomba hozni egy ilyen LED fényforrással működő, USB csatlakozóval ellátott vetítőmasinát?
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. régóta támogatja a Moholy-ösztöndíjprogramot saját témakiírásokkal. Az 1826-ban alapított gyár mottója a „tradíció és innováció” most valóban sikerrel öltött testet Herter Katalin váza és dísztárgy kollekciójában, ahol a papírporcelán technológiával készült elemek mellett jól megférnek a herendi porcelánokra jellemző áttörések, és az aprólékos kézi festés is. A tervező és a gyár együttműködése ebben az esetben valódi sikertörténettel zárult – bár ehhez hozzá kell tennünk, hogy a korábbi évek ösztöndíjas munkái is rendkívül ígéretesek voltak, kiemelve itt Sass-Hegedűs Ágnes lámpacsaládját vagy Rejka Erika pendrive-tartó medáljait –, ugyanis Herter Katalin immár a Herendi Porcelánmanufaktúra tervezői gárdáját erősíti, pontosabban frissíti.
A Nyír-Demonich Zrt. számára két bútorkollekció is készült, Kele Sára és Vigyázó András darabjai egyaránt a praktikus, egymással jól kombinálható, többféle funkciót ellátó bútordarabokat kereső fiatal felhasználókat célozzák meg. A Planet-Gép Kft. kiírására, Boronkay Péter építészmérnök által tervezett konyhabútor család, szó szerint egy prototípus vagy inkább tömegvázlat szintjéig jutott el a kivitelezésben. Sok munkát igényel még a fejlesztés és a finomítás, mielőtt a piacon is bevezetnék a terméket, mindezt azonban Cselényi Krisztina, a Magyar Bútorszövetség főtitkára mondta el a tervező helyett megtartott felszólalásában – na, nem mintha magunktól ne vettük volna észre a morózus fekete bútortömeg hiányosságait!
Miklósi Ádám hordozható, vezeték nélküli EKG készüléke, amit a MAFORM Kft. számára tervezett, szépen illeszkedik az újgenerációs, felhasználóbarát, okos és multifunkcionális orvosdiagnosztikai eszközök sorába, ám itt is azt kérdezzük magunktól, hogy vajon mikor kerülhet forgalomba egy ilyen eszköz a magyar egészségügyben?
A Moholy EXTRA szerencsés címválasztás lenne, ha valóban „extra” tartalmat nyújtana. Igaz, hogy szemtől szemben lehet találkozni, és kérdezni az alkotóktól, de mint látjuk, erre még nem érett meg a magyar társadalom. Nyilvános vitára vagy akár csak egy jóízű szakmai eszmecserére mód nincsen. Úgy érezzük magunkat, mint egy iskolai ballagáson: hangzatos beszédek, jövőbe tekintő szólamok, és kiöltözött diákok, akiket megdicsér a bizottság azért, mert képesek voltak összefüggő mondatokban beszélni a pályamunkájukról. A tervezők képességeikhez mérten valóban megfelelően felkészültek erre az alkalomra, de a mai világban ez alapkövetelmény. Ez a generáció már tisztában van az „elevator pitch” fogalmával, és naponta átlagosan öt start-up pattan ki a fejéből, amiről pontosan tudja: az ötlet, az bizony kevés. Ötletekből sosem volt hiány ezen a tájon, a kérdés inkább az, hogy a piac elbírja-e ezeket a kreatív alkotókat, felismeri-e egyáltalán a szakképzett munkaerő hozzáadott értékét? Elhiszi-e, hogy több, jobb lehet a vállalkozása, ha formatervezőt alkalmaz?
Éppen ezért a Moholy akkor lenne extra, ha a közönség soraiba még több vállalkozót, cégvezetőt ültetne. Ha a korábbi évek együttműködő vállalatainak képviselői ott állnának a nyertes pályázók mellett, és cégük menedzsment oldaláról mesélnének. Arról, hogy miért jó fiatal tervezőkkel együttműködni (vagy arról, miért nem). Ha minél több olyan pályázatot mutatna be az elmúlt harminc évből, amely nemcsak a prototípusig jutott, de a piaci környezetben is megállta a helyét. Ha felvonultatná azokat a kézzelfogható pozitív példákat, amelyek motiváltabbá tennék az elkövetkezendő generáció tagjait, hogy azt érezzék, érdemes maradni, érdemes dolgozni.
A 2017-es nyertes pályázók prezentációit követően az esemény másik várva várt pillanata, mikor a következő évi ösztöndíjasok névsorát ismerteti a bizottság. A 2018-as nyertes pályázók között találjuk Kovács Ágnest, az AGNESKOVACS márka alapítóját, valamint Miklósi Ádámot, aki ismét egy orvostechnikai eszköz fejlesztésén dolgozik majd. Bálint Gábor interaktív társasjátékára és Kiss Dorottya moduláris kiállító standjára, mely italok kínálására alkalmas, már most kíváncsiak vagyunk – ha legalább olyan klassz lesz, mint a tavalyi Design Héten bemutatott installáció, egész biztosan nem fogunk csalódni. Vándor Krisztina szövött gyapjúból készült lakástextiljeit, Nagy Ádám polimer cipőkollekcióját, Szabó Dóra pedig FényFém nevű textilkollekcióját mutatja be a következő évi nyilvános prezentáció alkalmával, és Kovácsik Bence PLY névre keresztelt bútorait is tesztelhetjük majd. Szép reményekkel felvértezve várjuk ezt is!
Nyitókép: VIGYÁZÓ András: Delivered – bútorkollekció a Nyír-Demonich Zrt. részére. Fotó: Vigyázó Péter Attila
