A műpiaci elemzők régóta hangsúlyozzák, hogy a legjobb befektetésnek a csúcsművek számítanak. Nemcsak az értéknövekedésre a legjobbak az esélyeik, de értékesíteni is könnyebb őket, ha tulajdonosaik az eladás mellett döntenek.
Az idei első félév nemzetközi aukciós eredményeit böngészve is meggyőződhetünk a fenti tétel igazáról: míg az összforgalom csak szerény mértékben bővült, számos kiemelkedő művész ért el új csúcsárat, ami időnként két-háromszorosa is volt az addig érvényes rekordnak.
Ahhoz persze, hogy egy rekordár összejöjjön, az alkotás kiemelkedő kvalitása csak szükséges, de nem elégséges feltétel. A további feltételek a régi, illetve a modern és kortárs mesterek esetében részben eltérnek egymástól. Az minden kategóriában segíti a csúcseredmény elérését, ha az alkotó valamilyen okból éppen intenzíven benne van a köztudatban; ez az ok lehet egy fontos kiállítás, kerek születésnap vagy halálozási évforduló, jelentős nemzetközi elismerés, de akár egy világraszóló botrány is. A régi mestereknél nagyobb eséllyel pályáznak a kiugró árra a piacon először, vagy nagyon hosszú idő, rendszerint több évtized után megjelenő művek; itt az árak már beálltak, 2-3 év alatt a legritkább esetben lehet komoly árnövekedést elérni, míg a modern és kortárs szektorban, mint látni fogjuk, erre is bőven van példa. Az új csúcsok többségét mindig az éppen divatos irányzatokhoz tartozó művek érik el; míg például az absztrakt expresszionista művészek hosszabb ideje népszerűségük csúcsán vannak, a szürrealista munkák iránt egy csendesebb időszak után tavaly óta tapasztalható ismét nagyon élénk érdeklődés. Szerepe van a „lélektani hadviselésnek”, azaz egy-egy rekordgyanús tétel piacra kerülését felvezető kampánynak is. Munch Sikolyának aukcionálása előtt például a Sotheby’s finoman, de folyamatosan azt sugallta, hogy itt meg kell dőlnie a világcsúcsnak – és így is történt. Fontos lehet a „promi-bónusz” is: a híres gyűjteményekből származó művek jobb eséllyel ostromolják a rekordokat – gondoljunk csak Yves Saint Laurent vagy Gunther Sachs kollekcióinak átütő aukciós sikerére.Az eddigi 2012-es rekordok ismertetését természetesen Munch Sikolyával kell kezdenünk, hiszen annak 119,9 millió dolláros ára nemcsak a művész számára jelent új rekordot, hanem jelenleg a legmagasabb ár, amit egy műalkotásért aukción adtak. A Sikoly sikere nem szorul különösebb magyarázatra, hiszen az egyetemes művészettörténet egyik legismertebb, mai életérzéseket is tökéletesen kifejező alkotásáról van szó, mely ráadásul először került kalapács alá. Igaz, Munch a Sikolyt – a grafikai munkákat nem számolva – négy változatban festette meg, ám mivel a többi változat közgyűjteményekben van, azok aukcióra vitele elképzelhetetlen.
Az idei év néhány érdekesebb további csúcseredményét a művek keletkezési sorrendjében mutatjuk be. A régi mestereknél a legnagyobb sztárok eddig nem írták felül legjobb eredményeiket. Műveik zöme múzeumokban van, életművi jelentőségű darabjaik a legritkább esetben kerülnek kalapács alá. Ezért a 13-18. századi művészetet gyűjtőknek rendszerint meg kell elégedniük az – ugyancsak rendkívül kvalitásos – második vonallal, ahol a szűkös kínálat magas árakat szül. A középkori sienai festészet egyik legnagyobb alakja, a 13-14. században élt Simone Martini Szűzanyát ábrázoló festménye 4,1 millió dollárért kelt el a Sotheby’-s-nél New Yorkban. Ugyanezen az aukción az olasz reneszánsz mester, Fra Bartolommeo Szent Jeromos a vadonban című munkája 4,9 millió dollárral írta át a mester rekordját. A Christie’s júniusi árverése egy XVI. századi olasz művész számára hozott új rekordot: a bresciai iskola egyik legfontosabb mestere, Girolamo Romanino (akinek önarcképét egyébként a budapesti Szépművészeti Múzeum őrzi) Keresztvivő Krisztusa több mint egy évtizedes jogi huzavona után került kalapács alá, miután eredeti tulajdonosának örökösei sikerrel perelték azt vissza a milánói Brera Képtárból. A mű most 4,6 millió dollárért cserét gazdát.A 18. századi művészek közül a gobelintervezőként, sőt színműíróként is ismert francia festő, Charles-Antoine Coypel Roland és Angelika házassága című vászna 3,55 millió dollárral ért el új csúcsárat a Sotheby’s már említett new yorki aukcióján, míg a velencei Giambattista Tiepolo III. Henrik megérkezése a Villa Conterinibe című festménye a Christie’s ugyancsak New Yorkban tartott januári aukcióján jutott 5,9 millió dollárig. A freskó-előtanulmányként szolgáló festménynek igencsak kalandos az előélete; a náci birodalom egyik vezetője, Hermann Göring gyűjteményében épúgy megfordult mint Edmond de Rothschild báró kollekciójában.
A XIX. századi művészet továbbra is kevésbé keresett, mint a korábbi és későbbi korok alkotásai, de rekordok azért itt is születnek. A tengerek orosz festője, Ivan Ajvazovszkij a maga korában Nyugat-Európában is igen népszerű volt, számos művet rendeltek tőle, később azonban neve Oroszország határain kívül csaknem feledésbe merült. Újbóli felfedezéséért sokat tett a zürichi Koller aukciósház, ahol művei az elmúlt évtizedben egyre jobb árakat értek el. Erre figyelt fel a bécsi Bank Austria Kunstforum és tavaly megrendezte a művész hosszú évtizedek óta első nyugat-európai tárlatát. Az eredmény: Ajvazovszkij Konstantinápoly látképe és a Boszporusz című műve a Sotheby’s-nél 3,23 millió fonttal állított fel új rekordot. Július 3-án a Christie’s-nél ennél jóval magasabb, 20-25 millió font közötti árat várnak a 19. század első harmadában működött John Constable egyik utolsó, magánkézben lévő muzeális tájképéért. A mű utoljára 1990-ben szerepelt aukción, akkori 10,8 millió fontos ára nemcsak a művész számára jelentett rekordot, hanem 16 éven keresztül a legdrágább brit festmény címet is viselte. A 20. századi, modern és kortárs művészek által elért csúcsárakat cikkünk második része mutatja be.
A cikk lejjebb folytatódik.