Az 1937-ben alapított Solomon R. Guggenheim alapítvány, melynek első elnöke a névadó amerikai nagytőkés és műgyűjtő volt, kezdettől fogva igyekezett tevékenységének határozott nemzetközi dimenziót adni.
A Frank Lloyd Wright által tervezett, jellegzetes formájáról világszerte jól ismert new yorki épületben 1959-ben megnyílt Guggenheim Múzeum a modern és kortárs művészet egyik leggazdagabb nemzetközi gyűjteményét őrzi és az évtizedek során számos korszakos jelentőségű kiállításnak adott otthont. Az alapítvány vezetői az utóbbi évtizedekben napirendre tűzték egy nemzetközi hálózat kiépítését is az egyre gyarapodó gyűjtemény bemutatására, a fogadó országok művészeti színterével való kapcsolatok erősítésére. Ennek keretében a Peggy Guggenheim Gyűjtemény a kortárs művészet egyik európai fővárosának számító Velencében kapott otthont, 1997-ben pedig megnyílt a bilbaói Guggenheim Múzeum valamint a Deutsche Guggenheim is Berlinben. A bilbaói intézmény működését a tartományi kormánnyal kötött, 50 évre szóló szerződés szabályozza. A múzeumot Frank Gehry tervezte, az amerikai sztárépítész egyik főművének számító épület beruházási költségeit a tartomány fedezte. A kormány hozzájárul a működési költségekhez is, ami többszörösen megtérülő befektetés, hiszen a múzeum ma a baszkföldi nagyváros legfontosabb idegenforgalmi vonzerejének számít. Berlinben a Guggenheim privát partnerrel, az egyik legnagyobb német pénzintézetnek számító Deutsche Bankkal működött együtt, annak városi központjában szervezi kiállításait egy először öt évre kötött, majd kétszer meghosszabbított bérleti szerződés alapján. A jelenleg érvényes szerződés ez év végén lejár; a két fél szűkszavú, az okokat nem részletező közleményben jelentette be, hogy azt nem hosszabbítják meg, azaz a Deutsche Guggenheim idén decemberben befejezi működését. A pénzintézet tavaly már a velencei biennálé német pavilonjának szponzorálásából is kiszállt; döntései mögött takarékossági megfontolások mellett feltehetően egy stratégiaváltás is áll: az „elitistának” számító projektek helyett inkább a képzésre helyezik a hangsúlyt, a gazdaság és a közélet aktuális ügyeiről való párbeszéd fontos fórumaként kívánják profilírozni magukat, nem kizárva a témák közül művészeti kérdéseket sem. A 15 év alatt 60 kiállítást szervezett és közel kétmillió látogatót vonzott Deutsche Guggenheim szépen búcsúzik: utolsó három szólóshowjának szereplői Roman Ondak, Gabriel Orozco illetve Cindy Sherman. A berlini szerződésbontás nem az egyetlen csapás a Guggenheim nemzetközi ambícióira: a kontraktus ugyan él, de 2017 előtt aligha kerül sor a Guggenheim Abu Dhabi eredetileg idénre tervezett megnyitójára, aminek fő oka, hogy a 2008-09-es gazdasági válság az emirátusokat is a kulturális beruházások visszafogására kényszerítette. A projekt körül ugyanakkor sok a botrány is; elsősorban az építkezéseken foglalkoztatott vendégmunkások munkakörülményei, jogi kiszolgáltatottsága miatt, ami ellen a Guggenheimben kiállító számos művész is szót emelt.
Berlin kiesését illetve Abu Dhabi csúszását a Guggenheim Helsinkiben, egy észak-európai „támaszpont” létrehozásával kívánta kompenzálni, azonban itt is nem várt akadályokba ütközött: a jobbközép többségű városi tanács nyolc-hetes szavazataránnyal, azaz a lehető legkisebb többséggel a 140 millió euróba kerülő projekt ellen foglalt állást. A terv mellett kampányolók fő érve az volt, hogy a finn főváros az új múzeummal és kiállítóhellyel jóval közelebb kerülne ahhoz a céljához, hogy Észak-Európa kulturális fővárosa legyen, de az ellenzők, köztük számos művész éppen ebbe az érvelésbe kapaszkodtak bele, mondván, hogy a projekt igazi célja nem a kortárs finn kultúra támogatása, hanem az idegenforgalom előmozdítása. Mintegy száz művész egy lényegesen olcsóbb alternatív projektet propagált kiáltványában; a Checkpoint Helsinkiből a helyi művészek megítélésük szerint többet profitálnának. A Zöldek képviselője szerint a projekt túl drága; a pénzt inkább a kultúra exportjának és nem importjának előmozdítására kellene fordítani. Jussi Pajunen polgármester, aki támogatta a projektet, igyekezett jó képet vágni a szavazás eredményéhez, kiemelve, hogy a kultúráról folyó színvonalas és érdemi vita jót tesz a városnak. Richard Armstrong, a Guggenheim Alapítvány igazgatója ugyanakkor nem titkolta csalódottságát, de jelezte, hogy a projekt nem kerül le a napirendről: az őszi választások után újjáalakuló városi tanáccsal ismét tárgyalásokat kezdenek.
Miközben a Guggenheim nemzetközi terjeszkedése nem várt akadályokba ütközik, a kortárs művészet egyik vezető franciaországi fellegvára, a Pompidou Központ éppen most jelentette be ambiciózus terjeszkedési tervét. Az ő elképzelésük lényege, hogy múzeumokban, egyetemeken vagy akár bevásárlóközpontokban bérelnének 3-5 évre két-háromezer négyzetméternyi területet az időközben 72 ezer tételt számláló gyűjteményükből összeállított válogatások bemutatására. Összehasonlítva saját terveiket a Guggenheim stratégiájával, Alain Seban, a Pompidou Központ elnöke hangsúlyozta, hogy az ő elképzelésük jóval szerényebb: nem akarnak új, extravagáns épületeket és világra szóló időszaki tárlatokat, elsődleges céljuk saját kollekciójuk szerény ráfordításokkal történő bemutatása meglévő intézményekben. A kiszemelt országok is eltérnek a Guggenheim eddigi prioritásaitól; elsősorban az ún. BRIC-országokra, azaz Brazíliára, Oroszországra, Indiára és Kínára figyelnek, ahol a gazdaság gyors fejlődésével párhuzamosan rohamtempóban erősödik a kortárs művészeti színtér is. Az igazsághoz tartozik, hogy a Pompidou Központ is túl van már néhány sikertelen kísérleten ezen a területen. 2007-ben Sanghajban akartak múzeumot nyitni, végül azonban feladták a tervet, elsősorban azért, mert hiányzott a jogi szabályozás a külföldi non-profit intézmények helyi működéséhez. Dhahranban, a szaúd-arábiai „olajvárosban” a szaúdi állami olajtársasággal együttműködve tervezték egy múzeum megnyitását 2013-ra, a tervet azonban a helyi partner a megváltozott gazdasági körülmények miatt egyelőre jegeli.
