Mi várható idén? A globális aukciós piac kilábalt a válságból.
Az aukciós műkereskedelemben az év első hónapjai nem számítanak csúcsszezonnak, de kitűnően alkalmasak a piaci hangulat szondázására, annak felmérésére, mi várható az év során. Tavaly például rögtön február elején, a Sotheby’s londoni aukcióján megdőlt az abszolút világrekord, amikor Alberto Giacometti Sétáló ember című szobráért 103,4 millió dollárt adtak, s az egész szezon nagyjából igazolta azokat az optimista várakozásokat, amiket ez a kiugró eredmény is erősített!
Az idei szezon nem indult ilyen szenzációs eredménnyel, a számok elemzése azonban ezúttal is jó évet sejtet. Igaz, a legmagasabb leütési ár eddig alig több mint egyharmada a tavalyi rekordnak, a mezőny azonban sokkal sűrűbb lett: míg tavaly az első negyedévben 29 tétel kelt el 1,6 millió dollár fölötti áron, idén 49. A Sotheby’s és a Christie’s februári londoni és New York-i árveréseinek összesített forgalma (317 millió dollár) pedig 4,3%-al haladta meg a tavalyit. A 2009-es válságévhez képest a növekedés 134%-os. A kortársak forgalma 145,9 millió dollár volt; a növekedés ebben a válság által különösen sújtott kategóriában több mint 300% 2009-hez és közel 15% tavalyhoz képest. (A jobb összehasonlíthatóság kedvéért az írásban minden ár dollárban szerepel, függetlenül az aukció helyétől.)
Az idei listavezető egyelőre Picasso Olvasó nő című alkotása 1932-ből, ami a Sotheby’s-nél Londonban 36,2 millió dollárért kelt el. Ez a kép kisméretű párdarabja annak az Akt, zöld levelek és portrészobor című festménynek, mely 106,5 millió dolláros árával jelenleg a műtárgypiac abszolút csúcstartója.
A Picasso-mű árát megközelítette Francis Bacon három tanulmánya Lucian Freud portréjához, amikért 32,9 millió dollárt adtak. Az idei esztendő máris számos művész számára hozott új rekordot. Salvador Dali kisméretű Eluard-portréjától ezt nemigen várták; a művet a Sotheby’s 6-8 millió dollárra taksálta, ám új tulajdonosa 19,2 milliót adott érte, ami az idei év harmadik legmagasabb ára. Egyébként a „Top 10”-ben szereplő szinte valamennyi festmény jóval a becsérték feletti áron kelt el, ami még akkor is „éhes” piacról tanúskodik, ha tudjuk, hogy az aukciósházak a válság után egyelőre óvatosabban áraznak, mint annak előtte.
Az említett Top 10-ben egyetlen régi és ugyancsak egy ma élő művész szerepel. A régi mester Tiziano, akinek Szent beszélgetés (Sacra conversazione) című festménye 15 millió dolláros rekordáron kelt el. A ma élő művész pedig a német Gerhard Richter, akinek 1990-es Absztrakt kép című művéért 10,2 milliót adtak. Richternek, úgy tűnik, az idei is jó éve lesz, máris több festménye kelt el az idén egymillió dollár fölötti áron. 10,3 milliós árával rekordot döntött Pierre Bonnard Vernoni terasza is. Jól fialtatta pénzét André Derain Collioure-i kikötőjének eddigi tulajdonosa is, aki az 1995-ben 1,1 millió dollárért vett képért most 8,3 milliót kapott. Az említetteken kívül Warhol és Degas egy-egy műve, ill. Picasso egy másik, egészen korai, 1901-es alkotása szerepel még az első tíz között.
Nem lankad az érdeklődés a grafikák iránt sem. Gauguin tahiti nőt ábrázoló monotípiája például a Sotheby’s-nél 924 ezer dollárért kelt el, Dürer két fametszetéért pedig 578 ezer dollárt adtak.
Számos kisebb aukciósház is jó eredményekről adott hírt, még ha ezek nem is érték el a nemzetközi sajtó ingerküszöbét. A zürichi Koller például márciusban közel 19 millió dolláros összeredményt ért el régi és 19. századi mesterekkel és az aukciós piacokon fontos szerepet játszó orosz gyűjtők vásárlókedvének visszatértéről számolt be.