A bécsi Leopold Múzeumban október 19-én „Meztelen férfiak” címmel nyílik új kiállítás. A meztelenség témáját feldolgozó képzőművészeti tárlatok hősei szinte mindig a nők, miközben a ruhátlan férfitest festményen vagy szoborban történő megörökítésének ugyanolyan gazdag hagyományai vannak.
Ezeket a gazdag hagyományokat dolgozza fel a 2013. január 28-ig látható új tárlat, melynek súlypontjait a felvilágosodás kora, a klasszicizmus, a klasszikus modernek 1900 körüli újfajta megközelítése és a kortárs művészet 1945 utáni új pozíciói képezik.A téma több évezredes tradícióira és sokféle megközelíthetőségére a kiállítást indító öt plasztika utal: egy i.e. 2400 körül készült egyiptomi szobor, egy római szobor életnagyságú bronz másolata a reneszánsz időszakából, Roden első bronzszobrának egyik példánya, Fritz Wotruba fiatal férfi aktja, végül pedig Heimo Zobernig konceptművész munkája, ami egy kirakati próbababát dolgoz át önarcképpé. A tárlat igazi sztárparádét ígér; Dürer, Rubens és Cézanne művei éppúgy láthatóak lesznek, mint Munch, Klimt és Giacometti, vagy Warhol, Keith Haring és – a női nem képviseletében –Maria Lassnig alkotásai.
A nagyszabású bemutató már megnyitása előtt kiverte a biztosítékot a hagyományosan kissé konzervatív bécsieknél. A felháborodást a tárlat városszerte látható plakátja váltotta ki, mely az egyik kiállított munkát, a homoszexuális francia művészduó, a minden alkotásában toleranciát és nyíltságot hirdető Pierre & Gilles fotóját reprodukálja. A fotó a Vive la France címet viseli – ezzel eddig nem is volna semmi baj – és a francia lakosság leggyakoribb etnikai csoportjait szimbolizáló, különböző bőrszínű férfiakat ábrázol, amint éppen felsorakoznak egy focimeccs előtt a himnusz meghallgatásához – anyaszült meztelenül. Pontosabban a francia trikolor színeiben pompázó lábszárvédőben és sportcipőben. A cím és a beállítás egyértelmű utalás a francia foci nagy sikereire az elmúlt évtizedekben; a nemzeti válogatott a legkülönbözőbb etnikai gyökerű franciákat kovácsolta sikeres egységbe. A férfiak kidolgozott testűek, de amúgy átlagosnak mondhatók; egyetlen, a plakátok előtt elhaladó azonos neműben sem kell, hogy kisebbségi érzést keltsenek. A számos más kiállítást meztelen női aktokkal hirdető plakátokban semmi kivetni valót nem találó bécsieknek azonban ez az „ártatlan” kép is sok volt; a múzeumot és a napilapokat szinte percek alatt tiltakozó levelek százai lepték el. Többek között azt az ingyenes napilapot, a „Heute”-t is, amelyik borítóoldalán minden nap egy meztelen női akttal jelenik meg, ami szemmel láthatóan senkit sem zavar. Volt, aki pornográfiát kiáltott, mások a reklámkampány szervezőinek épeszűségét vonták kétségbe. A leggyakoribb érvük az volt, hogy a közterületen elhelyezett plakátokat kisgyerekek is látják.
Az Österreich című napilap szerint a rendőrségre is számos feljelentés érkezett, főleg a közel-keleti országokból áttelepült mohamedánok, de a katolikus vallásúak köréből is. A panasztevők között a nők voltak többségben és a lap azt is kiderítette, hogy a reklamációk nagy része az osztrák főváros munkáskerületeiből érkezett, azaz nem tipikusan olyan környékről, ahonnan a Leopold Múzeum látogatóinak többsége verbuválódik. A múzeum valószínűleg dörzsöli a markát, mert kiállítása különösebb ráfordítás nélkül is megfizethetetlen értékű reklámot kapott, ugyanakkor meg kellett hajolnia a bécsiek akarata előtt. Főleg azután, hogy a polgárok az inkriminált testrész leragasztásával maguk is önhatalmúlag a cenzúra eszközéhez nyúltak. Most a múzeum is ugyanezt teszi: mindenekelőtt az iskolák közelében található plakátokon jelenik meg egy vastag piros csík. Az illetékes múzeumi vezetők nem vesztették el a humorérzéküket sem: a plakátot több helyütt egy olyan szalaggal ragasztották le, ami maga is egy reprodukció: a múzeum gyűjteményében meghatározó szerepet játszó Egon Schiele egyik ismert női aktja. Ez a megoldás egyszerre elégíti ki a férfi pőreség ellen tiltakozókat és mutat rá érvelésük ellentmondásosságára.
A cikk lejjebb folytatódik.