A nagy svájci galerista művei kalapács alá kerülnek. Végrendelete értelmében sok milliárd forintnyi készletét elárverezik, a pénz a magánmúzeumáé lesz.
A 2010-ben, életének 89. évében elhunyt svájci Ernst Beyeler a 20. század második felének egyik legfontosabb műkereskedője és műgyűjtője volt. Bázeli galériájában hat és fél évtizeden keresztül adták egymásnak a kilincset a legnagyobb köz- és magángyűjtemények vezetői és tulajdonosai. A 65 év alatt Beyeler 300 kiállítást szervezett és 16 ezer műtárgyat, többségében festményt és szobrot adott el. Szinte alig volt a 20. századnak olyan kiemelkedő művésze, akivel ne állt volna közeli ismeretségben, gyakran barátságban. A műkereskedők azon szűk, kiváltságos köréhez tartozott, akik a legnagyobb mesterek műtermeibe is bejáratosak voltak és ott maguk választhatták ki a galériájukba szánt műveket.
Beyeler volt a magát időközben a világ legfontosabb kortárs művészeti vásárává kinövő Art Basel egyik alapítója és sorsának évtizedeken keresztül aktív alakítója is. Nemcsak kereskedőként tartozott a legismertebbek közé; feleségével együtt rendkívüli gazdagságú, az impresszionistákkal induló és a legfontosabb kortársakkal záruló magángyűjteményt is felépített, olyan súlypontokkal, mint Monet, Degas, Kandinsky, Matisse, Klee, Giacometti, Léger, Picasso, Rothko, Bacon és sokan mások.
Gyűjteményét 1982-ben átengedte egy alapítványnakés bemutatására a Bázel melletti Riehenben Renzo Piano tervei alapján múzeumot építtetett, ami 1997-es megnyitása óta Svájc leglátogatottabb képzőművészeti gyűjteménye. Sikere a rendkívüli színvonalú állandó kollekció mellett az igényes időszaki tárlatoknak is köszönhető. Beyeler talán utolsó nagy húzása az volt, hogy az operatív feladatoktól való visszavonulása előtt megnyerte múzeumának igazgatására Sam Kellert, az Art Basel akkori igazgatóját, akinek széleskörű ismertsége, nemzetközi kapcsolatrendszere és nem utolsó sorban rendkívüli népszerűsége garanciát jelent arra, hogy az alapítvány és a múzeum az alapító halála után is sikeresen működjön tovább.
Idén május elején Beyeler galériája közleményben jelentette be, hogy befejezi működését. A hír sokakat meglepett, de csak azért, mert nem ismerték a műkereskedő végrendeletét. A feleségét másfél évvel korábban elvesztett, gyermektelen Beyeler maga rendelkezett úgy, hogy halála után a galériát számolják fel. E döntését nem az érzelmek, hanem nagyon józan megfontolások motiválták. Tudta, hogy múzeumának hosszú távú működése csak stabil anyagi alapokra építve képzelhető el.
A gyűjtemény – hiába a leglátogatottabb Svájcban és szed időszaki kiállításaira ottani viszonylatban is magas belépti díjakat – ma is rá van utalva a kanton és a város támogatására, még ha ennek aránya költségvetésükben a szokásosnál jóval alacsonyabb is. Ezért úgy döntött, hogy a gyűjteményhez nem tartozó alkotásokat, azaz elsősorban a galéria „árukészletét” illetve néhány, a villájában őrzött festményt és szobrot halála után értékesíteni kell, s a teljes bevételnek az alapítvány zavartalan működését kell szolgálnia.
A művek, köztük Monet, Gauguin, Renoir, Toulouse-Lautrec, Picasso, Matisse, Jawlensky, Kokoschka, Giacometti, Calder, Klee, Léger, Arp, Dubuffet, Tobey, Stella, Lichtenstein, Baselitz és Kiefer alkotásai a Christie’s június 21–22-i londoni árverésén kerülnek kalapács alá. Calder egy kisméretű mobilszobrát Beyeler 1945-ben, a galéria nyitásának évében szerezte és azóta állt íróasztalán. Klee park-táj akvarellje fél évszázadon át a gyűjtő hálószobáját díszítette, Giacometti egyik férfiportréja pedig a nappalijában függött. Forintban számolva egyenként is milliárdos bevételt hozhat Monet Nimfákja (1916–1919), Picasso 1946-os női portréja, Gauguin 1892-es tahiti tájképe, Renoir fekvő női aktja (1902) és Léger Zászló című 1919-es olajképe. A teljes bevétel vélhetően meghaladja majd a 40 millió fontot, azaz a 12,5 milliárd forintot.
Egy galéria sikerekben gazdag története tehát hamarosan utolsó fejezetéhez érkezik, Ernst Beyeler életműve azonban fennmarad: egyedülálló gyűjteménye a múzeumlátogatók sok nemzedékének szerezhet még örömet.
