A hazai múzeumok számára ugyan nem jelent vigaszt, de tény, hogy napjainkban számos múzeum külföldön is a túlélésért küzd. Még az olyan gazdag országok sem jelentenek kivételt, mint Svájc, ahol most a mindössze hét éve átadott Paul Klee Központ sorsa kérdőjeleződött meg.
A 2005-ös esztendő egyik fénypontja Svájc kulturális életében a Paul Klee Központ megnyitása volt Bernben. A 20. század egyik legfontosabb képzőművésze, Paul Klee életművének szentelt intézmény tudatosan kapta a „múzeum” helyett a „központ” nevet, mert kezdettől azt a célt tűzte maga elé, hogy Klee pedagógiai munkásságát és más művészeti ágakkal való szoros kapcsolatát is szem előtt tartva nyitott legyen az előadóművészetek, a zene, a színház, a tánc irányába is és kiállításai mellett rendezvényeivel is számos érdeklődőt vonzzon. A központ létrehozása akkor került napirendre, amikor Klee menye 1997-ben a művész közel 700 munkáját ajánlotta fel a kantonnak illetve a városnak azzal a feltétellel, hogy legkésőbb 2006-ig megnyílik egy Klee munkásságának szentelt múzeum és a kanton a várossal karöltve vállalja annak hosszú távú üzemeltetését. Klee unokája ezt a felajánlást azzal toldotta meg, hogy kész 850 művet tartós letétbe helyezni az új múzeumban és átengedi annak a család birtokában lévő Klee-dokumentumokat is. E két felajánlás hatására a művész alkotásainak legnagyobb, egy kézben lévő csoportját, mintegy 2600 művet birtokló Paul Klee Alapítvány is késznek mutatkozott integrálódni az új intézménybe. Az ajándékozás feltételei miatt gyors döntésre kényszerült hatóságok először a berni Kunstmuseummal szemben lévő épületet szemelték ki a gyűjtemény céljaira és a múzeummal közös üzemeltetésben gondolkodtak. Egy teljesen önálló, e célra készült épületben működő központ terve azt követően merülhetett fel, hogy Maurice E. Müller neves orvosprofesszor és neje 60 millió frankot ajánlott fel az építkezés költségeinek részleges fedezésére. Ez az összeg még a kulturális mecenatúrában gazdag hagyományokkal rendelkező Svájcban is rendkívülinek számított és eldöntötte a projekt sorsát – mint ma már tudjuk, anélkül, hogy kellő mélységű elemzések készültek volna az intézmény hosszú távú finanszírozhatóságáról. A központ tervezésével az olasz sztárépítész Renzo Pianot bízták meg, aki a lankás tájba kiválóan illeszkedő, három szárnyból álló épületegyüttest álmodott, mely első ránézésre inkább egy land-art alkotás, mintsem egy nagyszabású kulturális központ benyomását kelti. „Második ránézésre” pedig az is kiderül, hogy bizony a célszerűség követelményei a belső terek kialakításában nem játszottak igazán fontos szerepet. Mindezzel együtt sem lenne igazságos a mai gondokat az építész nyakába varrni, hiszen sokan ma is legalább annyira az épület, mint a kiállítások kedvéért látogatnak el ide.
A PPP, azaz a Public-Private-Partnership iskolapéldájaként beállított intézménynek kezdettől fogva voltak anyagi nehézségei – a kantonnak már két évvel a megnyitó után közel egymillió frankos egyszeri támogatással kellett betömnie a költségvetésben keletkezett első lyukat és némi kiegészítő szubvencióra 2008 után is szükség volt –, az igazán súlyos gondok azonban tavaly jelentkeztek. A központ a korábbi 50% helyett költségeinek már csak 40%-át tudta maga kitermelni. Ennek két fő oka a látogatószám 20%-os és a szponzori bevételek ennél is jóval nagyobb arányú csökkenése. 2011-ben 156 ezren jártak a Klee Központban, ebből 138 ezren a kiállításokon és a múzeum egyéb saját rendezvényein. A szponzorok az előző évi 650 ezer helyett már csak 350 ezer frankkal támogatták a múzeumot, illetve annak egyes rendezvényeit. Míg a szponzori hozzájárulás csökkenése javarészt az érintett cégek pénzügyi helyzetének romlásával magyarázható, a látogatószám visszaesésének okai összetettek. A központ marketingje az utólagos elemzés szerint túlzottan a külföldi turistákra koncentrált, akiknek száma viszont az erős frank miatt visszaesett. A belföldi, ezen belül a helyi látogatókban nem sikerült kellőképp tudatosítani, hogy ez a központ nem „csak” Kleeről szól, hanem egy olyan hely, amit változatos kiállítási és egyéb programjai miatt érdemes rendszeresen felkeresni. A látogatószám visszaesésében szerepe volt annak is, hogy 2011-ben nem volt az egy évvel korábbi „Klee-Picasso” tárlattal összevethető blockbuster kiállítás. Egyre több ember kedvét vették el a látogatástól a magas jegyárak is. Az említett okok miatt a költségek 2011-ben 200 ezer frankkal haladták meg a bevételeket, de a teljes veszteség, a különböző leírások következtében ennél jóval magasabb, másfél millió frank volt. Hivatalosan személyes indokokra hivatkozva távozott a múzeum 2007-ben kinevezett igazgatója is. A kanton és a város kénytelen volt fogcsikorgatva újabb szubvenciók mellett dönteni, így 2012-2015 között a központ évi 5,65 millió frankos támogatást kap, de 2014-15-ben csak akkor, ha addigra megszületik a koncepció a tartósan rentábilis működésre. Ebben nem mindenki bízik, így a városban máris olyan pletykák terjednek, hogy a Paul Klee Központ helyén üzletközpont nyílik. A felelősök keresése időközben különös nézeteket is napvilágra hoz; van, aki a példátlanul nagy összeget adományozó orvosprofesszorban találja meg a vétkest, mondván, ő kényszerítette bele a kantont a hosszútávon vállalhatatlan projektbe. Az üdvözítő megoldás megtalálása nem lesz könnyű és nemcsak azért, mert a kanton nem tud folyamatosan újabb pénzeket pumpálni a központba. Az intézményt működtető alapítvány kuratóriumában ott ülnek a Klee-család, a Klee Alapítvány és az időközben elhunyt orvosprofesszor családjának képviselői is, akik érthető módon ragaszkodnak az adományozáskor vállalt feltételek teljesüléséhez. Másfelől valamennyien rá vannak kényszerülve a kompromisszumokra, ha nem akarják, hogy bezárjon a központ. A gondolkodás jelenleg a Kunstmuseummal való nagyon szoros együttműködés vagy még inkább a fúzió irányába halad. Ez sem lesz egyszerű, mert a Kunstmuseum mindmáig sértve érzi magát, amiért annak idején nem kapott szerepet a központ létrehozásában és a korábban letétként nála elhelyezett Klee-műveknek a központba való átkerülésével elvesztette egyik fő vonzerejét. A 2011 novemberében kinevezett új igazgató, Peter Fischer maga is a fúzióban látja a megoldást; megfigyelők egyébként őt tartják esélyesnek az egyesült múzeum igazgatására is. Addig azonban a Klee Központtal kell eredményeket felmutatnia, különben már 2014-től veszélybe kerül a finanszírozás és a központ nem éri meg a fúziót. Első lépésként változtatott a marketing-stratégián és a helyi közönséget igyekszik megnyerni, hangsúlyozva, hogy a Klee Központ nem egy művész „mauzóleuma”. Kiállítási és programkínálatában markánsan megerősítette a kortárs-jelleget és a fiatalok megnyerésére drasztikusan csökkentette a családi és diák belépőjegyek árát. Már az idei programba beillesztett egy blockbusternek szánt kiállítást, az advent és karácsony környékére időzített „Angyalok” című bemutatót, igazi „nagy dobásnak” azonban a későbbi „Klee-Kandinszkij” tárlatot szánja. A látványos akciók mellett ugyanakkor meg kívánja őrizni a ház szerepét a művészettörténeti kutatómunkában, s annak eredményeit a közönség számára is jobban érzékelhetően akarja beépíteni a kiállításokba. Hogy mindez elég lesz-e a Klee Központ megmentéséhez akár önálló intézményként, akár a Kunstmuseummal fúzióban, az legkésőbb 2015-re kiderül.
A cikk lejjebb folytatódik.