Tény, hogy az Art Paris nem tartozik a nemzetközi művészeti vásárok legszűkebb elit osztályába és tény az is, hogy a nemzetközi műkereskedelemben még mindig meghatározó szerepet játszó USA-ból egyetlen kiállító sem jött.
Ugyanakkor 16 ország 120 galériája itt volt, közöttük nem egy olyan, amelyik egyenesen az elithez tartozó TEFAF-ról érkezett. Utóbbiak közé tartozott Makláry Kálmán galériája is, mely a magyarok közül elsőként és egyedüliként nyert bebocsájtást a „maastrichti szentélybe”. (Amennyire indokolt volt, hogy tavaly a Vintage Galéria úttörő bázeli szereplését széleskörű sajtóvisszhang kísérte, annyira furcsa, hogy Makláry hasonló fontosságú maastrichti megjelenése alig kapott publicitást.) És tény az is, hogy Párizs, már csak az ott működött és működő számos magyar művész által generált érdeklődésnek köszönhetően is, megkülönböztetett fontosságú terep a magyar galériák számára, melyek színvonalas környezetbe csöppentek, ugyanakkor olyanba, melyben meg tudták állni a helyüket és fel tudták magukra hívni a figyelmet. Kétségkívül vannak vásárok, ahol a látogató átfogóbb képet kaphat a kortárs képzőművészetben jelentkező legfrissebb trendekről, de a színvonalra nem lehetett különösebb panasz.
Műfaji értelemben a kínálat kissé konzervatív volt, néhány figyelemre méltó installáció mellett a festmények, grafikák és fotók domináltak. Mindez, úgy tűnik, találkozott a 48 ezer vásárlátogató többségének ízlésével, több standon értek el 75%-os értékesítési arányt. Öt galériájával Magyarország holtversenyben a harmadik legnagyobb kiállító országgá lépett elő; többen csak a házigazda Franciaországot (67 kiállító) és Németországot (9 kiállító) képviselték. Ez a tény felkeltette a helyi sajtó figyelmét is, amihez a háttérből minden bizonnyal a vásárigazgató segítsége is hozzájárult.
Számos, a vásárt beharangozó vagy arról tudósító írás mutatta be a magyar galériákat és reprodukálta a standjaikon kiállított műveket. Csak néhány példa: a tekintélyes Beaux Arts cikkének tíz illusztrációja között helyet kapott Czene Mártának az Inda standján kiállított munkája. Fabricius Anna printje a Faur Zsófi Galéria standjáról az Ideat című kéthavi folyóirat mellett az angol nyelven megjelenő The good life című magazinba is bekerült. Utóbbi folyóirat egyébként Reigl Juditnak a Makláry Fine Arts standján kiállított képével indítja írását. Regős Istvánnak az Erdész Galéria standján bemutatott képe egész oldalas reprodukciójával az Art Actuel kortárs művészeti folyóiratban szerepel.
A magyar galeristák, főként az itt először-másodszor szereplők, az egyetlen biztos taktikát választották: igyekeztek gazdag, műfajilag is sokszínű keresztmetszetet kínálni az általuk képviselt művészek munkáiból, különös figyelemmel azokra, akiknek munkássága Franciaországhoz (is) kötődik. Passzolt a trendhez, hogy aki foglalkozik közülük fotóval, az elhozta fotóművészeinek alkotásait is; utóbbiak közül mindenekelőtt Magyar Ádám munkái keltettek figyelmet Faur Zsófi standján. Ő és számos más kiállító művész, köztük a már említett Regős István, Jovián György, a Párizsban élő Szemző Zsófia, Hámori Anett, Péli Barna, Karsai Dániel személyesen is kalauzolta az érdeklődőket a standokon. A szakmai preview-ra eljött Reigl Judit is. Szerepeltek magyar művészek munkái külföldi galériák kínálatában is. Vasarelyt több francia galéria mellett az olasz Eidos Immagini Contemporanee is árult, Molnár Vera munkái a párizsi Lahumière és a rennes-i Oniris Galéria standján szerepeltek; Légrády Katát a párizsi Rabouan Moussion Galéria képviselte. A magyar galériák eredményesnek ítélték részvételüket; a számtalan új kapcsolat mellett többségük már a helyszínen is realizált eladásokat. Ebből a szempontból természetesen a Franciaországban jól ismert neveket kínálók voltak előnyben, de keltek el itthon élő fiatal művészek munkái is.
A vásáron egyébként a legtöbb eladás a néhány ezer – néhány tízezer euró közötti sávban született. Ilyen áron a legnagyobb sztárok – persze sokszorosított – munkáihoz is hozzá lehetett jutni. Azokért a nagyításokért például, melyeket Rankin angol portré- és divatfotós Damien Hirst-tel együttműködve öt-öt példányban készített, 20 ezer eurót kértek a párizsi A. Galerie standján. A hatszámjegyű összegért létrejött üzletek száma viszonylag alacsony volt, közéjük tartozott a pop art nagy nemzedéke egyik utolsó élő képviselőjének, Mel Ramosnak egy új munkája, melyet 150 ezer euróért adott el a párizsi Galerie Trigano. Robert Mapplethorpe kis sorozatokban készült nagyításai a kölni Galerie Stefan Röpke standján jó kedvcsinálók voltak az amerikai művész idénre tervezett budapesti kiállításához a Ludwig Múzeumban.
Bár a kiállítók többsége európai volt, ez a vásár sem maradt kínai munkák nélkül. Ezúttal nem a kortárs kínai művészetnek az utóbbi időben rendszeresen szerepelt irányzatain volt a hangsúly; a fő figyelem itt is a fotóra irányult. Rendkívül sikeresek voltak például Yang Yongliang felhőkarcolókból komponált tájképei a Galerie Paris-Peking standján. Az európai és az ázsiai kultúra közötti híd szerepét kívánta felvállalni a brüsszeli J. Bastien Art, mely a hagyomány és a korszerűség témáját járta körül nyugat-európai és kínai művészek párbeszédbe hívott munkáival.
Az Art Paris kétségkívül erősítette a kortárs magyar művészet párizsi pozícióit, olyan alapot jelent, amire a jövőben lehet és kell is építeni.