Alig egy órányira a kölni „Mission Moderne” kiállítástól a híres esseni Folkwang Múzeum új nagyszabású tárlata is a 20. század első másfél évtizedéről szól, a főszereplők is nagyjából ugyanazok, mint Kölnben, itt azonban nem egy korábbi tárlat remake-jéről van szó, hanem egy vadonatúj összeállításról, mely Munch és a francia Vadak hatását követi nyomon a német expresszionisták munkásságában.
Nem véletlen, hogy éppen a Folkwang Múzeum vállalkozott a reprezentatív tárlat megrendezésére, hiszen saját története is szorosan összekapcsolódik azzal a korral, melyet most felelevenít, s a bemutatott képek alkotói a kezdetektől fogva gyűjtési területének súlypontjait képezik. Németország a 19. század végén évtizedes hátrányba került a képzőművészetben érvényesülő legfrissebb tendenciák meghonosításában; Párizs már régen maga mögött hagyta például az impresszionizmust, amikor Max Liebermann Berlinben még annak szalonképessé tételéért küzdött. A hátrányt csak a 20. század elején sikerült ledolgozni, a modern német festészet ekkor tudott csatlakozni a nemzetközi avantgard élvonalához. Olyan művészcsoportok jöttek létre a múlt század első éveiben, mint a Brücke és a Blaue Reiter; fénykorát élte a Worpswede művésztelep; Herwarth Walden Sturm Galériája a progresszív irányzatokhoz tartozó munkák bemutatásának és kereskedelmének egyik legfontosabb központja lett és ez idő tájt, egészen pontosan 1902-ben alapította meg Karl Ernst Osthaus, korának egyik legismertebb műgyűjtője és mecénása Hagenben a Folkwang Múzeumot, mely évtizedekkel később, Osthaus halála után lelt otthonra mai helyén Essenben. Paul J. Sachs, a MoMA egyik alapítója 1932-es látogatása során a világ legszebb múzeumának nevezte a Folkwangot. Amit Sachs akkor láthatott, az néhány évvel később, a náci hatalomátvétel után már „elfajzott művészetnek” minősült. A Folkwang megválni kényszerült gyűjteményének jelentős részétől – összesen 1400 alkotástól –, s e műveknek 1945 után csak kis részét sikerült visszaszerezniük.
Osthaus Németországban az elsők között vásárolta a Vadak alkotásait; első Matisse-képét, egy csendéletet 1907-ben 1260 márkáért vette, egy évvel később követte ezt egy folyóparti táj 2500, és a „Fürdőzők teknősbékával” 750 márkáért. Egy van Dongen-munkáért még csak 163 márkát kellett adnia, de a divat gyorsan emelte az árakat; egy hasonló van Dongen-festmény 1911-ben a kölni Wallraf-Richartz Múzeumnak már 13 ezer márkájába került. A párizsi trendek németországi terjedésében a fiatal német festők Szajna-parti látogatásai mellett kulcsszerepet játszottak a francia moderneket bemutató tárlatok. Egy, a Vadak munkáiból összeállított vándorkiállítás már 1906-ban eljutott Drezdába, a Brücke szülővárosába, 1907-ben Matisse-tárlat volt a berlini Cassirer Galériában és a hageni Folkwang Múzeumban, egy évvel később pedig a drezdai Emil Richter Galéria már együtt mutatta be a Vadak és a Brücke-csoporthoz tartozó művészek munkáit.
Ugyanezt teszi most két éve felavatott, David Chipperfield tervezte új épületében a Folkwang Múzeum is, azzal a különbséggel, hogy ezúttal nagy teret kap Edvard Munch is, aki ugyancsak rendkívüli hatással volt a német expresszionistákra, még akkor is, ha egy részük ezt nem szívesen ismerte el. Munch sok fiatal német művész számára már Párizsból is ismerős lehetett, később azonban a norvég mester gyakran látogatott Németországba, többek között Berlinbe és Drezdába is. A Brücke néhány tagjával személyesen is találkozott, szó volt közös kiállításról is, mely azonban soha nem valósult meg. Míg a Vadaknál a színek szerepe, a képben való ritmikus elhelyezése volt az, amiből az az expresszionisták a legtöbbet tanulták, addig Munch munkásságában elsősorban a képkompozíció. A kiállítás kurátorai gondosan ügyeltek arra, hogy miközben felmutatják a Vadak és Munch hatását, az expresszionizmust ne a fauvizmus egyfajta továbbfejlesztett változataként, hanem önálló irányzatként értelmezzék. Az ilyen jellegű kiállítások könnyen válhatnak didaktikussá, Essenben azonban sikerült ezt a csapdát elkerülni: a tárlat elsősorban a bemutatott áramlatok szellemi rokonságára összpontosít és csak kevés példát hoz motívumok vagy kompozíciós megoldások direkt átvételére. Ez a kevés példa pedig inkább izgalmasabbá teszi a tárlatot; érdekes megfigyelni például, mennyire közvetlenül hatott Munch Kessler grófról festett arcképe Kirchner Heckel-portréjára.
A kiállításon 26 művész mintegy 150 munkája szerepel. A „francia oldalon” a tárlat a nagy előfutárokat is felmutatja, így a Vadak mellett van Gogh, Gauguin és Cézanne munkái is láthatóak, míg a „német oldalon” Kirchner, Heckel, Pechstein, Nolde, Marc, Macke, Münter mellett az akkoriban Németországban működött Kandinszkij és Javlenszkij alkotásai is szerepelnek. Huszonöt mű a múzeum saját gyűjteményéből származik, a többit Londontól Canberráig, Moszkvától New Yorkig csaknem 60 múzeum és alapítvány kölcsönözte. S miközben a kiállító művészek mindegyike a modern festészet legismertebb képviselői közé tartozik, bemutatott festményeik és szobraik között a számos korábbi tárlatról ismert „sztártételek” mellett ritkábban látható vagy akár szinte ismeretlen alkotások is szerepelnek.
A színek mámorában. Munch, Matisse és az expresszionisták. Folkwang Múzeum, Essen, 2013. január 13-ig
A cikk lejjebb folytatódik.