Az online aukciós ipar újabb mérföldkőhöz ért. Eredmények és esélylatolgatás.
Július 20-án 1,15 millió dolláros kalapácsáron, a 15%-os jutalékot is figyelembe véve 1,32 millióért kelt el Andy Warhol 1978-as, négy képből álló virág-sorozatának egyik darabja. Ez a hír önmagában még nem lenne meglepő, hiszen Warhol árai akár dollárban, akár euróban vagy fontban sokszor lépik át az egymilliós küszöböt. A júliusi eredmény azonban az Artnet online aukcióján született, s az internetes árverések történetében új abszolút rekordnak számít. Újabb ér azoknak, akik bíznak benne, hogy az online műkereskedelem idővel nemcsak az alacsony árfekvésű művek esetében lehet a hagyományos csatornák komoly vetélytársa.
Mára lényegében a műkereskedelem szinte valamennyi formájának kialakult az internetes változata. A gyűjtők közötti közvetlen adásvétel az interneten különböző általános illetve a művészetekre szakosodott kereskedelmi portálokon zajlik. Még az eBay-nek is van külön art shopja. A „klasszikus” galériák és árverőházak mellett megjelentek a portékájukat az interneten kínáló intézmények és az év elején VIP Art Fair címmel sor került az első virtuális művészeti vásárra is. Mindazonáltal ma is sokan szkeptikusan tekintenek ezekre az új formákra, s a gyűjtők nagy része is inkább csak tájékozódásra és nem vásárlásra használja a világhálót.
Az „ellentáborhoz” tartozók legfőbb érve, hogy bár egy magas felbontású digitális reprodukció akár olyan részletekre is felhívhatja a figyelmet, amelyek az eredeti képet szemlélve fel sem tűnnek, a reprodukció sohasem képes visszaadni a kép auráját, így nem tud olyan hatást gyakorolni a potenciális vevőre, mint élőben. Ők ezért úgy gondolják, hogy a digitális értékesítési csatornáknak elsősorban a sokszorosított grafikák és a fotók esetében van jövője; az egyedi munkák közül csak az alacsony árfekvésűeknél vállalható a kockázat, hogy a mű élőben nem úgy hat, ahogyan azt a vevő a reprodukció alapján elképzelte. És valóban, a tipikus vegyes profilú adásvételi portálokon szinte kizárólag ilyen műveket kínálnak; nagyon sokszor ráadásul minden művészi értéknek híján lévőket, amik alkalmasak arra, hogy elvegyék a valódi gyűjtők kedvét e portálok böngészésétől. Pedig az erre fordított idő néha megtérülhet; a Vaterán is lehet például időnként élvonalbeli kortárs festők műveire licitálni.
Persze nyomósak az online műkereskedelem híveinek érvei is. Az online aukciós piacon vezető szerepet játszó Artnet vezérigazgatója, Hans Neuendorf a Warhol-kép sikere kapcsán elmondta, hogy a hagyományos aukciósházak az egy tételre jutó magas költségek miatt csak olyan műveket vesznek be, amelyek eladási esélyeit kifejezetten jónak ítélik meg, s ezzel indokolatlanul leszűkítik a hozzáférhető művészek körét. Pedig van piaca, ha kisebb is, azoknak is, akik ebből a körből kiszorulnak. Az alacsonyabb költségek további előnye, hogy az online aukciósházak alacsonyabb jutalékokkal tudnak dolgozni, vonzóbbá téve ezáltal úgy az eladást, mint a vételt. A költségelőny egyébként éppen a legfelső árszegmensben a legnagyobb, hiszen minél értékesebb egy mű, annál magasabbak a hagyományos aukcióknál elkerülhetetlen szállítási, őrzési és biztosítási kiadások. Egy olyan időszakban – mint a jelenlegi is –, amikor a trendek, az árak és az árfolyamok is igen gyorsan változnak, további fontos előny, hogy a műtárgy útja a beadótól a vevőig sokkal rövidebb; a hagyományos aukciósházak öt-hat hónapos átlagával szemben mindössze egy hónap.
Az Artnet ezért töretlenül bízik az online értékesítés jövőjében, ami jelenleg a cég egész üzleti tevékenységén belül mintegy 30%-ot képvisel. A Warhol-kép az első hétszámjegyű leütés; Neuendorf maga győzte meg a német tulajdonost, aki eredetileg csak értékbecslést kért, hogy a művet az ő portálján keresztül értékesítse. Hat számjegyű leütések azonban már szép számban voltak az elmúlt években is: Richard Prince egyik festménye például 295 ezer, Damien Hirsté 248 ezer dollárért kelt el, míg a nálunk kevésbé ismert 20. századi amerikai életkép-festő Thomas Hart Benton munkájáért közel kétszázezret adtak. A teljes forgalomhoz képest egyelőre ezzel együtt elenyésző a 100 ezer dollárnál magasabbra taksált művek aránya. E sorok írásakor például egy Man Ray önarckép 48 ezer dollárra becsült vintázs nagyítása a legdrágább tétel, amire licitálni lehet. Az Artnetnél rendszeresen felbukkannak magyar művek is; júliusban például egy 1500 euróról indított Vasarely-szitanyomat mellett André Kertész, Kepes György és Pécsi József fotóira lehetett licitálni.
Az online galériákkal sajnos hasonló a helyzet, mint az adásvételi portálokkal; a színvonal nagyon vegyes. A „csodálatos eredeti olajfestményeket” kínáló galériákat a komoly gyűjtőknek célszerű messze elkerülniük. Az első online vásár, a VIP Art Fair esetében minőségi kifogás aligha merülhetett fel, hiszen itt a világ vezető galériái fogtak össze a siker érdekében. Az eredmény mégis felemás lett, ami elsősorban informatikai problémákkal magyarázható; a rendszer nem bírta az érdeklődők rohamát. A vásár után annak honlapján még volt egy utalás a várható folytatásra, amit időközben töröltek, ami jelzi, hogy a rendezvény jövője egyelőre bizonytalan.
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy az internet a hagyományos galériák, aukciósházak számára is növekvő jelentőséggel bír kínálatuk bemutatásában, vevőkörük bővítésében. Számos aukciósház kínál ügyfeleinek online licitálási lehetőséget, amivel egyre többen élnek. A Christie’s első félévi üzleti beszámolója szerint például az online licitálók aránya az előző évi 17%-al szemben idén már meghaladta a 19%-ot.
A cikk lejjebb folytatódik.