Enerva – Az elveszett paradicsom – Marjai Judit fotókiállítása a 40. Magyar Filmszemle tiszteletére

Marjai Judit kiállítási anyaga szürreális látomásszerű képek sorozata; kérdések és nem válaszok, kiáltás inkább, mint kiállítás. A képeken – miközben a kiállítási anyag önálló életet él – a magyar filmművészet elmúlt évtizedeinek jelentős alkotásaira történő utalások vannak elbújtatva. A fotókon feltűnő szereplők túlnyomó része kapcsolatban van a filmművészettel. Maguk a képek erős jelenetszerűségükkel mintha egy film kulcsjeleneteinek megmerevedett kockái lennének.
Ezek a képek nem mozdulnak már soha, csak a néző fejében forognak tovább. A fotók a tisztességgel soha el nem temetett, ám halottnak tűnő plakátművészet felé tartanak. Ezek a plakátok, a fotó eszközeivel – őszinte gesztussal – azonosulnak az egykori mozgalmi plakátok agitáló, narratív, patetikus stílusával; de már csak a teremtés vágya valódi a képeken. A társadalmi rituálék, az egység, a kollektív optimizmus hiánya idézőjelbe is téteti az alkotóval e stílelemeket. Szükségszerű tehát a hiány felől közelíteni.  
A jövőbelátó optimizmus és heroizmus helyébe az lép a képeken,  ami van: mindennek a hiánya. A vágy helyébe a vágy vágya, a remény helyett a remény reménye, a társadalomformálás helyett a formátlan társadalom.
És némi humor, menteni a menthetőt…  
A sorozat kísérlet az akcionista plakát újrafogalmazására.
Mikor a népmesék tanulságai helyébe a bulváridill, a társadalmi szinten hatni képes nagy mesterek kezéből kikerülő toposzok helyébe a fél-analfabéta média-narratíva lép, Minerva átadja helyét Enervának…
Nagy szükség van a filmre – ne csak a föld forogjon tovább!