Molnár Ágnestől nem először láthattunk a fotóhoz képest sok, a mozgóképhez képest kevés pillanatot mutató, megrendezett helyzeteket, lelassítva. Doktori mestermunkája családi jeleneteket merevített lassan gördülő másodpercekké, melyek különös ideje alatt a társadalmon belüli nemi szerepek a környezet referenciapontjai nélkül, csupán az változó gesztusok által váltak vizsgálhatóvá. A nagy sebességű kamera ezúttal is az időből, a fekete háttér a térből szakítja ki a videók szereplőit, akik mintha valakinek az emlékeiben idéznének fel újra és újra már megélt helyzeteket az értelmezési vágy sajátos tempójában.
A slow motion hatása a nézőre már a bíróságok munkájában is okozott problémákat. Kutatók igazolták, hogy az esküdtek a lassított videók láttán többször feltételeztek előre megfontolt szándékot a cselekedetek mögött mint a valós időben látott jelenetek esetén. De mi történik, ha alászállva a szentendrei Vajda Lajos Stúdió pinceszintjére, képzőművészeti közegben találkozunk egy 15 monitoron bemutatott videóinstallációval, mely első ránézésre alig különböző találkozásokat ábrázol?
A többnyire profi táncosokkal felvett videók kiindulópontja az érintés, mint a kommunikáció egyik formája. Olyan példákat látunk, ahol a fizikai kontaktus a saját eszköztárával magára marad és verbális kiegészítés nélkül, csak érintések által fejez ki érzéseket, viszonyokat. A gesztusok nem egyértelműen haladnak pozitív vagy negatív irányba. A lassúság miatt elbizonytalanodva próbálja a néző öszekötni a mozdulatok elejét és végét. Valamiképp szeretnénk visszakapni az elvesztett valós időt, de az agy nehezen képes erre és elkezd inkább a részletekre koncentrálni. A kevesebb információban pedig valahogy elvesznek a következmények. Úgy érezhetjük, hogy bármikor vissza lehet fordítani egy-egy megkezdett mozgást, miközben nyilvánvaló, hogy mindez csak a technika illúziója. A mozdulatot már a lendület végigvitte és mi csak követjük az eseményeket.
A Szemelvények az érintésről című kiállításon bemutatott jelenetekben látható érintések példák a kapcsolatok sokféleségére. Láthatunk heteronormatív és homoszexuális kapcsolatra utaló történéseket is, de nem ez a legfontosabb a sok szempontból csupasz szituációkban. Inkább az, ahogyan a szabad szemmel nem észrevehető mozzanatok jelzik a csapdát, melybe az erőszak áldozatai kerülhetnek. Az egyenlő erőviszonyok egy folyamat során fordulnak át függőségi viszonyba, aminek a kezdetét sokszor nehéz pontosan meghatározni. Épp ezzel nyer értelmet Molnár Ágnes videósorozata, mely ezeket a fordulatokat elnyújtott pillanatok formájában a vizsgálat tárgyává, de érzékeink számára bizonyos értelemben megfoghatatlanná teszi. Egyértelműen látjuk, de mégis nehezen fogjuk fel. Türelmesebbnek kellene lenni, hogy megértsük az absztakt vizonyokat és képessé tenni magunkat arra, hogy a másként megélt idő és élmény ne terelje a figyelmünket a lényegről.
