A szerző előszava:
Az alábbi írás egyik témáját adó kerámia szimpózium és az ott született munkákból tavaly decemberben rendezett kiállítás – első ránézésre úgy tűnhet – már jócskán aktualitását vesztette. Szerzőjeként régen le is mondtam a megjelentetéséről. Ám a koronavírus terjedése következtében kialakult veszélyhelyzet, a biztonságunkat szolgáló kényszerű karantén, a figyelmünket lekötni kívánó kultúrapótló kezdeményezések, az egyre másra hozzáférhetővé tett online múzeumi gyűjtemények és virtuális kiállítások újra élesítették a cikk központi gondolatát: az autopszia fontosságát. A saját érzékszerveinkkel történő közvetlen műbefogadás elsőbbsége, a tárgyak, műtárgyak aura- és jelenléthatásának, teremtő erejének szerepe nem csupán a kortárs magyar kerámiakultúrában mutatható ki, hiánya – jelenleg – minden művészeti területen érezhető. A szöveget most ebből a perspektívából (is) kínálom olvasásra.
Fiatal, pályakezdő keramikusok és a Gorka Kerámiamúzeum együttműködésében rendezték meg 2019 nyarán az I. Gorka Szimpóziumot Verőcén, amelynek eredményeiből homage to Gorka címmel nyílt kerámiatárlat tavaly novemberben. A Gorka-parafrázisok tematikájú szimpóziumi alkotómunkának és a kiállításnak egyaránt a verőcei Gorka-villa adott otthont, ahol Gorka Géza és lánya, Gorka Lívia éltek és alkottak.[1] Az egykori családi házban kialakított állandó kiállítás újrarendezése, a helyiségek festése, a gyűjtemény tárgyainak tisztítása hívta életre a szimpózium ötletét, amely Dunai Adrienne, a Gorka Kerámiamúzeum szakmai vezetőjének, kitartó és elkötelezett munkája révén valósult meg. A műtárgymozgatásban és azok tisztításában segédkező, már végzett vagy még diák státuszú MOME keramikushallgatókból szerveződő, VSG Ceramics tagjai, közvetlen kapcsolatba kerülhettek a múzeum gyűjteményével, az autopszia módszerével megismert Gorka-kerámiák pedig inspirálóan hatottak alkotótevékenységükre. A tárlatot köszöntő Koós Pál, a MOME rektorhelyettese, egyetemi tanár, sem tudta kivonni magát a karakteres Gorka-kerámiák és a mellettük kiállított kortárs reflexiók aurája alól, ezért nevezte azokat beszédében „erőt sugárzó tárgyak”-nak.
A mesterek és a pályakezdők munkájának együttes jelenléte, a régiek nyomán születő új tárgyak, valóban különleges erőteret generáltak maguk körül. Az I. Gorka Szimpózium jelentősége és érdemei – a leginkább talán – a kortárs magyar kerámiakultúrában detektálható jelenségek között pozicionálva bírnak a kellő súllyal és aktualitással, amely az eltelt hónapok távlatából szemlélve sem kopott meg.
Jelenségek alatt egyrészt, az egyre-másra szerveződő, változó színvonallal és szakértelemmel működő kerámia workshop-ok eddig nem tapasztalt, burjánzó népszerűségét értem. A szakkör-, illetve tanfolyam-szintű kerámiakészítés – vagy „kerámiázás”, ahogy gyakorta említik bizonyos médiumokban – közkedveltsége egyértelműen visszavezethető és magyarázható a felgyorsult és túlhajszolt életmódban kikapcsolódást, lassulást, művészetterápiás vagy meditatív alkotótevékenységet szomjazó ember vágyával. Ehhez kapcsolható még hozzá, az az egyre inkább hiányzó kézműves tapasztalat, amit az oktatási rendszer korábban iskolai kerámiaszakkörök formájában biztosított, és amely költségei okán, egyre inkább kiszorul a pedagógiai fejlesztő módszerek köréből. A digitális és virtuális világban egyre tompuló érzékszervi tapasztalást, az új élmények folyamatos hajszolása váltja fel, amelyet helyrebillenthet, rövid időre kielégíthet „egy kis agyagozás” egy fazekas vagy egy ún. self-taught keramikus műhelyében. A jellemző kortendenciák ismeretében természetes és érthető következményként levezethető jelenség, azonban problematikus kérdést generál: mi történik akkor, ha a kezdetben az alkotás öröméért, a kézművesség feltöltődést nyújtó élményéért „kerámiázó” hobbista – fellelkesülvén valós vagy vélt mesterségbeli tudásától – maga is árulni kezdi egyedi vagy kisszériában előállított kerámiatárgyait? Új karrierjének beindításához elegendő egy ingyenesen elérhető közösségi médiafelületet választania.[2]
A másik jelenség tehát, továbbgondolva a self-taught vagy másként, az autodidakta keramikusok egyre nagyobb mértékű színre lépését, az általuk előállított kerámiatárgyak minőségének kérdésköre, ami elsősorban a közösségi médiafelületek tükrében vizsgálható. Az említett virtuális felületeken álló- vagy mozgóképek formájában közreadott, jellemzően háromdimenziós kerámiatárgyak kvalitásait – legyen az anyagminőség, készítés-technika, a választott gyakorlati-használati funkció ellátása – még egy szakmabelinek, egy szakértőnek is nehéz megítélnie, nem beszélve egy laikus felhasználóról, aki általában csupán annyit tud önmaga igényeiről, hogy egyedi, szerethető tárgyat szeretne, a türkizkék színűre festett hálószobájával harmonizáló árnyalatban. Mivel igencsak lecsökkent a tárgyakkal való fizikai, érzékszervi találkozások lehetősége, ezért a potenciális fogyasztók gyakorta a közösségi médiafelületek sajátos mércéi – az alkotó követőinek száma, az adott tárgy fotója mellett szereplő véleménynyilvánítások és megosztások száma – alapján döntenek egy-egy tárgy megvásárlásáról online shop-ok kínálatán keresztül. Nem valószínű, hogy tudatában vannak annak, hogy amit megvásároltak, az technológiai szempontból – sajnos sok esetben – nem jó minőségű, például: porcelán helyett kőedényből készült, 1300°C fok helyett csak 1100°C fokon égetett, „besült” rajta a nagykerből rendelt katalógusmáz, felforrt az aranyozása. Itt tehát, nem az aszimmetrikus formákat, a kézzel készült tárgyak esetlenségét, az irányított vagy véletlenszerűen keletkező hibákat, vagy másként, a tökéletesség illúziójának hiányát kérhetjük számon – nem felülbírálva az önmagáért való ízlésítéletet, a tetszés kinyilvánítását –, hanem a kerámiaművesség alapvető minőségi kritériumait, amit nem lehet az ál-naiv „mindent lehet”, „így sikerült”, „kísérleteztem” felkiáltásokkal és félműveltségről árulkodó elméletekkel legitimálni.
Ahogyan a gondolatmenet elején rávilágítottam e jelenségeket a közösségi média igen erősen generálja, és működéséből adódóan támogatja.[3] Még 2018-ban hunyt el az amerikai újságírást megújító Tom Wolfe, aki Festett malaszt című könyvében[4] nem kevesebbet állít, minthogy az amerikai absztrakt expresszionista festészetet a művészetteoretikusok által kreált elméletek emelték piedesztálra. Ehhez ma már teoretikusokra sincs szükség, elegendő egy jól felépített Instagram-oldal, és dőlnek a like-ok, velük együtt pedig a megrendelések is. Sőt, már magyar nyelvű kézikönyvben oktatják alkotók számára a célirányos stratégiákat a közösségi médiafelületeken való sikeres érvényesüléshez.[5]
Felmerülhet a kérdés, hogy a fentebb érintett jelenségek szövevényében, miként lehet felismerni, kiszűrni a valódi minőséget a kortárs kerámiakultúrában? Hogyan detektálható és mérhető a kvalitás, ha jelenleg nincsenek olyan intézmények,[6] olyan források és kiadványok,[7] amelyek szakmai véleményükkel segíthetnék az eligazodást, azaz megszűrnék a széles felhozatalt? Miként lehet megtalálni azt a tárgyat, ami nem csupán egy agyonfilterezett képen mutat jól, hanem a nappalinkban, a terített asztalon, a kezünkbe fogva, a szánkhoz emelve, a mosogatógépbe ki- és bepakolva is megállja a helyét? Másképp megfogalmazva a kérdést: miként válhatunk mi magunk a kerámiatárgyak avatott és kritikus szakértőivé?
A válasz a miértekre és mikéntekre, az autopszia módszere, vagyis a tárgyak közvetlen, érzékszervi megtapasztalása, megismerése. Nem csupán megtekintésük, hanem megérintésük, kézbe fogásuk, használatuk. Ha ujjaink között érezzük egy kerámiatárgy falának vastagságát, akkor következtethetünk arra, hogy milyen technikával készült: felrakással, véséssel, korongozással, öntéssel, etc. Ha megfordítjuk a tárgyat, és megnézzük annak fenékszögét, abból is következtethetünk a készítés-technikára, továbbá az alkotó kvalitásaira, ugyanis már kevesen fordítanak gondot egy tárgy fenékszögének minőségi kialakítására. Ha nyelvünkkel megérintjük egy kerámiatárgy máz nélküli felületét, akkor a tapasztaltakból megállapíthatjuk, hogy porózus vagy tömörre égő alapanyagból készült, illetve azt is megtudhatjuk, hogy milyen magas hőmérsékleten égették ki, ez pedig annak eldöntésében segít, hogy a tárgy, milyen gyakorlati-használati funkciót képes ellátni. A kerámiatárgy alapszínéből, a tárgyat borító máz fajtájából következtetni tudunk akár arra is, hogy elektromos vagy gázkemencében, adott esetben pedig, magas hőmérsékletű, fatüzelésű kemencében égették ki.[8]
Az autopszia a kulcsa jelen írás központi témájának, az I. Gorka Szimpózium eredményeit reprezentáló kiállításnak is, ami a Gorka keramikusdinasztia iskolateremtő munkássága előtti tisztelgésből született.
Gorka Géza, Kovács Margittal és Gádor Istvánnal együtt, a modern magyar kerámiaművészetet megteremtő, nagyhatású triász, akiknek munkássága sokban hozzájárult az autonóm szobrászi kerámia legitimálásához is. Gorka Badár Balázs mezőtúri fazekasmesternél tanult, aki a népi fazekasságot a polgári ízlésvilággal ötvözte. Gorka Géza szerteágazó életművében végig detektálható a népi kerámia hatása, ami kiegészült a korszakban újítónak számító modern átírású, stilizált formák, és a kelet-ázsiai ihletésű repesztett, ugrasztott, zsugormázak használatával. Gorka Géza mázak iránti érdeklődését Jakó Géza keramikus mélyítette el, hatására hagyott fel a kereskedelmi forgalomban kapható katalógusmázak használatával. Gorka nevéhez köthető a manufakturális keretek között működött Keramos Rt. alapítása, amely dísz- és használati kerámiákat gyártott 1927-ig. Később, 1946-tól Gorka terveket készített a Zsolnay gyár budapesti üzemének, ahol az államosításig a magastüzű alapanyagokkal is kísérletezhetett. 1962-től tervezett az Iparművészeti Vállalatnak, amelynek technológiai és művészeti tanácsadójaként is tevékenykedett. Munkáinak rendkívül erőteljes, már-már robosztus, rögtön felismerhető formavilága ellentétben áll lánya, Gorka Lívia finoman expresszív, autonóm kerámiaplasztikáival, melyeknek magas hőmérsékleten történő égetésével megelőzte korát.[9]
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Gorka Kerámiamúzeum és Verőce város együttműködése 2013-ban kezdődött, amikor Kádasi Éva, az egykori Szilikáttervező Tanszék vezetője, egyetemi docens, hallgatóival közösen felépítettek egy kétkamrás, magas hőmérsékletű, fatüzelésű égetőkemencét, valamint egy kisebb méretű, kísérleti kemencét a Gorka-villa kertjében. A két intézmény hosszú távú tervei között szerepelt egy kerámia alkotótelep életre hívása, amelynek ötletét Sárkány Kata keramikus, a Gorka Kerámiamúzeum akkori művészeti vezetője vetette fel.[10] Az alkotóműhely ötlete azóta is csupán tervként létezik, ugyanakkor a megépült kemencéket az egyetem hallgatói rendszeresen használják az égetési gyakorlatokon. Kemény Péter és Bokor Zsuzsa keramikus-oktatók értő vezetésével számos diplomamunka, fine dining teríték és mázkísérlet égett már ki a verőcei fatüzes kemencékben, csakúgy, mint az I. Gorka Szimpóziumon készült tárgyak.
A szimpóziumon részt vevő keramikusok egyik vállalása az volt, hogy megismerik a Gorka család művészeti örökségét, egyben saját alkotásaikkal idézik meg napjainkra vonatkoztatott és igazított szellemüket. Az homage-jellegű parafrázisok gyakori hibája, hogy nehézkesen vagy egyáltalán nem találják meg az egyensúlyt régi és új között. Az I. Gorka Szimpózium alkotói – Farkas Gabriella, Furó Bernadett, Kovács Máté, Nagy Boglárka, Nagy-György Ágnes, Sághy Eszter, Szél Róbert – nem estek ebbe a hibába, mindegyikük egy-egy jellemző vonást, egy-egy gesztust választott ki és értelmezett újjá Gorka Géza és Gorka Lívia sokrétű és szerteágazó életművéből. Így jelent meg a tárlaton egymás mellett a váza egyszerre alkalmazott és autonóm műfaja, a kisméretű, díszítő funkciót ellátó, karakteres állatplasztika, a használati edények, a szobrászati stúdiókerámia falon és térben. Anyagválasztás, technológia, formák és arányok, mázfelületek, faktúrák, stílus – ezek együttesen, de önállóan is egyértelműen felismerhetőek a Gorka család kerámiáiban, ezért hálás feladat a velük való foglalkozás, a részletekben való elmélyülés, a tanulás, majd az átemelés, és a mai korba való beemelés, aktualizálás. Utóbbi a Gorka Kerámiamúzeum kertjében felépített fatüzelésű kemencékben öltött formát, a hosszú és nagy szakértelmet kívánó égetések nyomán keletkező, egyedi és megismételhetetlen hő- és tűzlenyomatokkal, hamulerakódásokkal, deformálódásokkal, melyek révén a Gorka-ihletésű tárgyak új ízt kaphattak.
A 2019-ben Wartha Vince-díjjal diplomázó Farkas Gabriella Gorka Géza jellegzetes soknyakú vázáit és ugrasztott máztechnikáját írta át munkáiban. Tárgyainak felületén különféle – olykor elnagyolt és durva, olykor lágy, csak a máz beülései révén észlelhető – plasztikus faktúrákat alkalmazott, hogy ezekkel idézze meg a főként, az 1960-as években divatos összeugró, színes mázak játékát, amelyek jól kiemelik az organikus, aszimmetrikus váza- és a szabadon formált, lapos tálcaformákat.
A szintén 2019-ben végzett Furó Bernadett Gorka Lívia egy kevéssé karakteres, mégis expresszív, rovátkolt testű edényformájából kiindulva alkotta meg, organikus, bimbózó virágokat formázó csészéit. Tárgyainak palástját applikált lapok díszítik, melyeknek rajzolatát finoman hangsúlyozzák a fatüzes égetés nyomai.
Kovács Máté három különböző tárgyegyüttest készített a szimpózium során. Elsőként Gorka Géza kaspóként, gyakrabban dísztárgyként funkcionáló, népszerű állatfiguráit dolgozta fel. Korongozott, majd metszett tárgyainak egyszerű, letisztult, mégis az eredeti műveket megidéző formavilágát kelet-ázsiai eredetű, dekoratív mázakkal élénkítette. A stúdiókerámia műfaja felrakással készített, térben kifordított, negatív maszkokat ábrázoló plasztikáiban jelent meg, melyeket az idősebb Gorka préseléshez használt, szinte önmagukban is szobrászi értékeket hordozó gipszformái ihlettek. Kovács harmadik választott témája egyesíti az emlékmű és a kerámia falikép/fali plasztika műfaji sajátosságait: agyagtáblákra, különböző engóbokkal (agyagmázakkal) festette meg Gorka Géza – alkotás közben ábrázolt – alakját. A fiatal keramikust a nagy előd előtti tisztelgés mellett, a Gorka Kerámiamúzeumban időről időre megsárguló fotónagyítások inspirálták arra, hogy maradandóbb és Gorka életművéhez méltóbb matériából állítson emléket.
Nagy Boglárka Gorka Géza egyszerre naturalisztikus és stilizált állatplasztikáiból inspirálódva kreálta meg saját teremtményeit. Kézzel formált bestiáriumának fantázialényeit játékos, csíkos, pöttyös festéssel dekorálta, mintegy esszenciáját adva a Gorka-tárgyak aurájának.
Nagy-György Ágnes kisméretű vázasorozatán az idősebb Gorka munkáiban rendre feltűnő motívumokat, jeleket, állatalakos ornamenseket gyűjtötte össze, és díszítette velük tárgyai felületét máz alatt mélytüzű kobalt-oxiddal, könnyed ecsetvonásokkal festve. Gorka Lívia nőiesen finom, mégis robosztus erőt sugárzó, autonóm kerámiaszobrait, kifejező gesztusokat magukba záró reliefek formájában dolgozta fel.
A 2016-ban diplomázott Sághy Eszter munkáival Gorka Lívia szobrászi művei előtt tiszteleg. Tömbszerű vázaplasztikáinak elnagyolt formái magukon hordozzák azokat a finom részleteket – világos pasztellszíneket, könnyed gesztusokból építkező faktúrákat – amiktől jelenlétüket egyszerre érezzük harmonikusnak és diszharmonikusnak. Az ellentétek, a durva lágyság, a finom elnagyoltság kiélezése teszi érdekfeszítően izgalmassá tárgyait.
Szél Róbert is több sorozatot készített a szimpóziumon, ezek közül a legérettebb munkái, talán vázái lettek. A váza egyszerre alkalmazott és autonóm műfaja mind Gorka Géza, mind Gorka Lívia sokrétű életművében meghatározó. Gorka Géza hosszú nyakú, kecses és dekoratív mázakkal fedett vázái Szél megfogalmazásában archaikus torzókra emlékeztetnek. Gorka Lívia szárnyas edényeiből, pedig a kelet-ázsiai kultúrák ősi edényformáiból merítő, szögletes fülekkel ellátott, hengeres vázák, tárolók születtek.
Az I. Gorka Szimpózium szárnypróbálgatásai után, az elkezdett munkának mindenképpen érdemes volna folytatódnia, új témakiírásokkal, új célokkal, amelyekkel kapcsolódhat a kelet-európai régió párhuzamos tendenciáihoz, amik szintén egy-egy meghatározó alkotó vagy korszak kerámiaművészetét dolgozzák fel, és mentik át napjainkra. Hasonlóképpen lényeges és előremozdító volna, ha a Gorka Kerámiamúzeum, valamint Verőce városa, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a fiatal pályakezdő keramikusok között elindult támogató együttműködés elmélyülhetne és továbbélhetne a jövőben is. Többek között azért, mert mérhetetlenül jelentős a résztvevők felelőssége – az egyre inkább önszerveződő – kortárs kerámiakultúra minőségének fenntartásában, a mérték- és mintaadásban, de leginkább a valódi, teremtő erőt sugárzó és átemelhető hagyománnyal bíró értékek közvetítésében. Ennek egy nagyvonalú és gesztus-értékű eszköze lehetne, ha visszaállítanák a legkiválóbb diplomamunkának járó Gorka-díjat, melyet Gorka Géza az 1963-ban megkapott Kossuth-díjából finanszírozott, hogy ezzel is támogassa a Magyar Iparművészeti Főiskolán frissen végzett, tehetséges keramikusokat.
Utószó:
A cikk záró soraiban kiemelt felelősség, nem kizárólag a kerámiaművességet oktató közép- és felsőfokú intézményekre, a workshop-ot tartó alkotókra vagy az autodidakta keramikusokra terjed ki, hanem a fogyasztókra, felhasználókra is, akik számára – bízom benne – nem mindegy, nem lehet érdektelen, hogy milyen minőségű tárgyakkal veszik körbe magukat és környezetüket. A tanulás, a fejlődés, a minőség megítélésének megkerülhetetlen módszere: az autopszia, amely a szöveg elején talán még elcsépelt evidenciaként hatott.
A felelősség kérdése kiterjed a terület szakértőire, teoretikusaira, (szak)íróira is, akiknek hitelességük szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen alkotókról, tendenciákról közvetítenek olvasóiknak. Jelen írásban – többek között – ezért nem szerepelnek konkrét, nevesített példák a kortárs kerámiakultúrában negatívként értékelt jelenségek képviselőire. A kevés számú kerámiagyűjtő mellett, a múzeumok felelőssége hatalmas ebben a kérdésben, hiszen ezen intézmények legitimáló funkciója továbbra is működik, így tehát nem elhanyagolható, hogy mely alkotók, mely tárgyai kerülnek be egy adott gyűjteménybe, és azok milyen értékeket közvetítenek a látogatóknak.
A cikk adós maradt a nemzetközi helyzet áttekintésével – amit szerzőként lehetőségeim szerint igyekszem pótolni – annál is inkább, mert külföldön már jó ideje tévéműsorokban vetélkedve is lehet kerámiakészítést tanulni, ami egy eddig feltáratlan aspektusát világíthatja meg a kézműves tárgykultúra és a közösségi médiafelületek kapcsolódási pontjainak.
homage to Gorka – Az I. Gorka Szimpózium bemutatkozó kiállítása
Kiállítók: Farkas Gabriella, Furó Bernadett, Kovács Máté, Nagy Boglárka, Nagy-György Ágnes, Sághy Eszter, Szél Róbert
Gorka Kerámiamúzeum, 2621 Verőce, Szamos u. 22.
2019. november 16. – december 8.
Fotók: Nagy-György Ágnes, Bori Dóra
Az I. Gorka Szimpóziumról készült video: Hofecker Andor, Kezes Zsófia
[1] Gorka Géza (1894-1971), Kossuth-díjas keramikusművész, egykori verőcei (nógrádverőcei) villája és műhelye 1972-ben alakult emlékházzá, illetve múzeummá, Gorka Kerámiamúzeum néven.
[2] A jelenséget kiválóan tárja fel, és egy választott alkotón keresztül illusztrálja Szél Róbert keramikushallgató cikke:
SZÉL Róbert: Minden lájk egyet ér – Gondolatok Rácz Rebeka kerámiáiról. [Megjelent: 2019. április 30.]
Forrás: https://designisso.com/2019/04/30/minden-lajk-egyet-er-gondolatok-racz-rebeka-keramiairol/ – Hozzáférés: 2020. március 1.
[3] A közösségi média a professzionális és autodidakta alkotók között a határokat elmosó, a minőségi kérdéseket felülíró, azaz látszólag és megtévesztően demokratizáló hatásai – természetesen – nem csupán a kortárs magyar kerámiakultúrában, hanem más művészeti és alkotóterületeken is kimutathatóak. Talán a legkézenfekvőbb példaként a fotográfia és néhány előadóművészeti műfaj említhető.
[4] WOLFE, Tom: Festett malaszt. Bartos Tibor (ford.), Budapest: Európa Könyvkiadó, 1984. [The Painted Word. 1975.]
[5] BABANICS Írisz: A művész online jelenléte. In Művészlét. Kortárs kézikönyv képzőművészeknek. Bérczi Linda (szerk.), Budapest: Együtt a Művészetért Egyesület, 2019, 165-176.
[6] 2008-ban rendezték meg Pécsett, az utolsó Országos Kerámia Biennálét, amit négy évvel később Sárkány József művészettörténész előbb Magyar Kerámia 2012 címmel, majd 2017-ben quadriennálé formájában élesztett újjá. Sárkány József sajnálatos 2019-es halálával nincs méltó és rátermett folytatója e hagyománynak. A kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió Nemzetközi Szilikátművészeti Triennáléja, amely idén hatodik alkalommal lenne – azaz csak lett volna – aktuális, nem kerül megrendezésre.
[7] A 2019 végén, Slézia József szerkesztésében és bevezetőjével megjelent Kortárs magyar kerámia, üveg, textil design 2000-2019 című kiadvány inkább nevezhető képes telefonkönyvnek, mint szakmai válogatásnak és elemzésnek. Sajnálatos módon a kötet – különösen árához képest – roppant kevés segítséget nyújt az érdeklődőknek a kortárs magyar szilikát- és textilkultúrában való tájékozottságuk elmélyítéséhez: az alkotókat a képes információkon túl, csupán saját maguk által megfogalmazott tervezői hitvallásuk mutatja be.
SLÉZIA József: Kortárs magyar kerámia, üveg, textil design 2000-2019. Budapest: Magyar Design Kulturális Alapítvány, 2019.
[8] Az autopszia – eredetileg az esztétikában, a műkritikában és a művészettörténetben alkalmazott – módszere párhuzamba állítható az amerikai pragmatista filozófiát képviselő Richard Shusterman szómaesztétika fogalmával.
SHUSTERMAN, Richard: Thinking through the Body. Essays in Somaesthetics. New York: Cambridge University Press, 2012.
Shusterman a témában magyarul megjelent kötetei:
SHUSTERMAN, Richard: Szómaesztétika és az élet művészete. Válogatás Richard Shusterman írásaiból. Krémer Sándor (válogatta és fordította), Szeged: JATEPress, 2014.
SHUSTERMAN, Richard: A gondolkodó test. Szómaesztétikai esszék. Krémer Sándor (szerk.), Szeged: JATEPress, 2015.
[9] Gorka Géza és Gorka Lívia alkotásaiból reprezentatív válogatás látható az Iparművészeti Múzeum online Gyűjteményi adatbázisában.
Források:
http://gyujtemeny.imm.hu/keres?sa=1&s=Gorka%2C+G%C3%A9za – Hozzáférés: 2020. március 1.
http://gyujtemeny.imm.hu/keres?sa=1&s=Gorka%2C+L%C3%ADvia – Hozzáférés: 2020. március 1.
[10] A Gorka Kerámiamúzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem korábbi együttműködéséről bővebben lásd:
NOVÁK Piroska: Verőcén új(ra) tüzek gyúlnak. A Gorka Kerámiamúzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttműködése. In Magyar Iparművészet. 2014/5, 18-21.
Forrás: http://www.magyar-iparmuveszet.hu/wp-content/uploads/MI/Magyar_Iparmuveszet_2014_5.pdf#page=20 – Hozzáférés: 2020. március 1.
Nyitókép: Nagy-György Ágnes: Kisváza-sorozat (2019) Kőcserép, korongozott, máz alatt kobalt-oxiddal festett, fatüzes égetés. Fotó: Nagy-György Ágnes
A cikk lejjebb folytatódik.