Pedig az első, műtárgyakkal is foglalkozó aukciósházak a 17. század végén jöttek létre, azaz – elvben legalábbis – a rekordokat is ez időtől kezdve lehet nyilvántartani. Három külföldi szakember most megkísérelte 1701-től nyomon követni az aukciós rekordok alakulását és vizsgálódásaik eredményeit egy tanulmányban foglalták össze. Az árakat fontban adják meg, abból kiindulva, hogy egészen a legutóbbi évtizedekig London volt a nemzetközi műkereskedelem legfontosabb központja, a legtöbb rekord korábban itt született. A más valutában (javarészt dollárban, az utóbbi években időnként euróban) született árakat a leütéskor érvényes árfolyamon számolták át fontra. Mindenütt az eredeti, azaz a pénzromlás mértékével nem korrigált árakkal dolgoztak; ez az oka annak, hogy a korábbi századokban született árak, amik a maguk korában magasak voltak, ma nevetségesen alacsonynak tűnnek.
Az alábbiakban az említett tanulmány alapján 1701-től 1950-ig mutatjuk be az aukciós rekord fejlődését – ami később történt, az már közismert. Mint látni fogjuk, a lista rövidebb, mint az azóta eltelt 64 év csúcsárainak felsorolása – a piac korábban nem volt globális, a képzőművészeti alkotások vásárlása, mint befektetési terület jóval kisebb jelentőséggel bírt, a kínálat és a kereslet is jóval szerényebb volt annál, mint amit az utóbbi évtizedekben megszoktunk. Ezen túlmenően előfordulhat az is, hogy a lista nem teljes – ezt jelzik a tanulmány szerzői is –, hiszen az elmúlt századokban a rekordok alakulását sem kísérte a maihoz hasonló figyelem, forrásmunkák csak korlátozottan állnak rendelkezésre.
Gerard Dou: Szobabelső asszonnyal és gyermekkel, forrás: wikigallery.org
1701-től, az első dokumentálható rekord évétől 1811-ig, azaz több mint egy évszázadon keresztül mindössze három holland illetve flamand mester tudott rekordot dönteni: Gerard Dou (1613-1675), Anthony van Dyck (1599-1641) és Rembrandt (1606-1669). Az életrajzi adatokat a „rekordnaptárral” egybevetve hasonló tendenciát látunk, mint napjainkban: a gyűjtők akkor sem a kortársakért, hanem az akkori időszak „modernjeiért”, az egy-két nemzedékkel korábbi mesterek műveiért adták a legtöbbet. Hogy van Dyck és Rembrandt kétszer is szerepel az említett időszak rekorderei között – van Dyck mindkétszer ugyanazzal a művel –, abban nincs semmi meglepő, annál váratlanabb viszont Gerard Dou négyszeri rekorddöntése, ami kétszer, van Dyckhoz hasonlóan, ugyanazzal a festménnyel történt. Az igen termékeny leideni festő – akinek egy munkáját a budapesti Szépművészeti Múzeum is őrzi – ma is gyakori vendég az aukciókon, árai azonban már elmaradnak egykor megelőzött kortársaiétól; fölényes mesterségbeli tudása aligha képezheti vita tárgyát, művészi kifejezőereje azonban mai szemmel nézve elmarad a másik két mester mögött.
Anthony van Dyck: Pihenés Egyiptomba menekülés közben, 1629-30, forrás: arthermitage.org
Az 1811-es Rembrandt-rekord egyébként azzal is bevonult a műkereskedelem történetébe, hogy ezzel a képpel kezdődött a két nagy nemzetközi aukciósház, a Sotheby’s és a Christie’s máig tartó hegemóniája. A korábbi rekordok kivétel nélkül Hollandiában születtek. Az 1900 előtti rekordárak közül hármat brit gyűjtők fizettek ki; a többi vásárló nemzetisége ma már kideríthetetlen. Ugyanakkor a 20. század első felében született öt rekordár mindegyikét amerikai gyűjtők érték el. További érdekesség, hogy a rekordárnak a 18. századi viszonylag gyakori – a maival persze nem összehasonlítható – változásai után 1811 és 1910 között mindössze egyetlen alkalommal írták át a listát, a 20. század első felének rekordjai pedig mind 1926 előtt születtek; a gazdasági világválság, majd a II. világháború évei természetesen e területre sem maradtak hatás nélkül.
A 18. század csúcstartói közül később egyedül Rembrandtnak sikerült – jó száz évvel később, 1913-ban – újra elnyernie a legdrágább festő címet. A 20. század első felének rekorderei között két olyan festő nevére is bukkanhatunk, akiknek munkásága az angolszász országokon kívül ma kevésbé közismert. A kétszer is rekordot javító George Romney (1734-1802) és Thomas Lawrence (1769-1830) a maguk korának rendkívül népszerű portréfestői voltak; utóbbi a Royal Academy elnöki posztját is betöltötte.
Thomas Lawrence: A kisujj, 1794 (A kép mai neve: Sarah Barret Moulton: A kisujj); forrás: Wikipédia
Lássuk ezek után a rekorder képeket, szerzőiket és a csúcsár alakulását 1701-1950 között:
1701: Gerard Dou: Szobabelső asszonnyal és gyermekkel 320 font
1713: Van Dyck: Pihenés Egyiptomba menekülés közben 1.095 font
1733: Van Dyck: Pihenés Egyiptomba menekülés közben 1.105 font
1771: Gerard Dou: Triptichon (azonos az 1701-ben aukcionált festménnyel) 1.410 font
1798: Rembrandt: Centurió 1.522 font
1804: Gerard Dou: Remete a barlangban 1.680 font
1808: Gerard Dou: Esti iskola 1.750 font
1811: Rembrandt: A hajóács és felesége 5.250 font
1852: Murillo: Szeplőtlen fogadtatás 24.000 font
1910: Hals: Idős asszony 28.250 font
1912: Mantegna: A szent család 29.500 font
1913: Rembrandt: David és Bathsheba 44.000 font
1919: Romney: A Beckford lányok 54.600 font
1926: Romney: Mrs. Davenport 60.900 font
1926: Lawrence: A kisujj 77.700 font
