Az első idei kiállítások már meg is nyíltak és a – ma már jól látszik, korszakos jelentőségű – Iparterv-tárlatok 50., illetve a Ludwig Múzeum alapításának 30. évfordulójához kapcsolódnak.
Ötven éve, 1968-ban, illetve 69-ben került megrendezésre az Iparterv I. és az Iparterv II. kiállítás, amelyek kánonteremtő fogalommá válva, egy egész művészgeneráció névadójaként vonultak be a művészettörténetbe. Az aczéli kultúrpolitika ellenszelében, a kor nemzetközi trendjeire és a nyugati művészeti színtér eseményeire, így az 1964-es velencei biennáléra és az 1968-as kasseli dokumentára reflektáló kiállításokra az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában került sor – innen az elnevezés. A csak néhány napig látogatható tárlatokon olyan, ma már a legelismertebb mesterek közé tartozó fiatal művészek vettek részt mint Bak Imre, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Ilona, Lakner László, Nádler István vagy Tót Endre. Az IPARTERV 50+ című évfordulós kiállítás célja nem az egykori bemutatók rekonstrukciója, hanem az „Iparterv-jelenség” felidézése, ami nem csupán a két tárlatot és az egységes csoportot nem képező, egymástól nagyon különböző pozíciókat képviselő művészeket jelenti, hanem egy korszakot, egy szélesebb szellemi közeget jelöl. Néhány munka megidézi a fél évszázaddal ezelőtti tárlatokat, de a bemutatott anyag többségét Készman József és Popovics Viktória kurátorok az „iparterves” művészek legújabb – illetve már lezárt életpályájú alkotók esetén legutóbbi – munkáiból válogatták. A tárlat záró fejezetében a rendszerváltás utáni művészgenerációknak a magyar neoavantgárdra reflektáló alkotásai láthatóak. A kiállítást március 22-23-án konferencia zárja, melynek első napján az egykori résztvevők – kiállítók, szervezők, alkotók és pályatársak – pillantanak vissza a múltba; a második napon pedig művészettörténészek, elméleti szakemberek olvassák és értelmezik újra az Iparterv-kiállítások művészeti jelentőségét.
1989. március 21. fontos dátum volt a hazai kortárs művészet történetében: többéves tárgyalások után ezen a napon írta alá az aacheni műgyűjtő házaspár, Peter és Irene Ludwig, illetve magyar részről a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Magyar Nemzeti Galéria a budapesti Ludwig Múzeumot megalapító szerződést. A múzeum 1996-ban szerzett önállóságot és 2005 óta működik jelenlegi helyén. Az évfordulót február-márciusban két hónapos rendezvénysorozat köszönti, ami a múzeum tevékenységének a gyűjteményezés és az időszaki kiállítások szervezése melletti egyéb fontos területeit is igyekszik reflektorfénybe állítani – az állományvédelemtől a digitalizálásig, a múzeumpedagógiától a társművészeti programokig. E két hónap alatt a múzeum kiállítótere egymást kéthetente váltó kiállításoknak és kísérő rendezvényeknek ad otthont és modellszerűen mutatja be a múzeum tevékenységét. A kiállítótérhez ezért vetítőterem, rendezvényterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, archívum, olvasósarok és egy „pavilon” is kapcsolódik – utóbbi az elmúlt három évtized velencei biennálés szerepléseit villantja fel, ugyancsak kéthetes váltásban. A február 5-i megnyitó óta, február 17-ig az 1988-as biennálén szerepelt Pinczehelyi Sándor és Samu Géza, illetve az 1990-ben bemutatkozott Fehér László egy-egy meghatározó munkája látható itt. A többi pop up kiállítás közül a Felülírás (február 5-17.) a múzeum alapításának évtizedére tekint vissza, kiemelve abból a városi szubkultúra elemeinek megjelenését a „magas” művészetben; az Eszközök (február 19-március 3.) viszont épp a következő két évtizedre, pontosabban annak médiaművészetére fókuszál. A Megosztás (március 5-17.) a művészetközvetítés módszereit és legfrissebb eredményeit mutatja be, míg a Testreszabás (március 19-31.) az együttműködésen, illetve részvételen alapuló művészeti törekvésekre reagál. Ez utóbbi keretében a látogatók is belekóstolhatnak a kiállításrendezésbe, hiszen ők választhatják ki a múzeum gyűjteményéből a számukra legizgalmasabb műveket. Az évfordulós program a Ludwig 30 – Mindig kortárs címet viseli és ingyenesen látogatható, s ugyancsak ingyenes a programokat kísérő kétnyelvű magazin is.
Évfordulót, méghozzá a Bauhaus 100. évfordulóját köszönti a következő, április 6. és augusztus 25. között látogatható, Bauhaus 100 – Program a jövőnek című tárlat is, ami a kortárs alkotók szemével tekint vissza a Bauhaus örökségére, s tesz kísérletet ennek az egyedülálló modernista utópiának az újraolvasására, kortárs nézőpontból történő felidézésére.
A LuMu idén is folytatja térségünk országai háború utáni és kortárs szcénájának feltérképezését. E törekvés jegyében lesz látható április 19. és június 23. között a SIGNAL – konceptuális és posztkonceptuális pozíciók a szlovák képzőművészetben című, a 60-as évektől napjainkig terjedő időszak legmarkánsabb irányzatait bemutató tárlat, majd a Bosch + Bosch és a vajdasági neoavantgárd mozgalom című kiállítás szeptember 13. és november 17. között. Ez utóbbi középpontjában a szabadkai fiatal alkotók által 1969-ben alapított Bosch + Bosch Csoport működése áll – e csoport a második ilyen szerveződés volt az egykori Jugoszlávia területén, az országnak ama peremvidékén, ahol jól kimutatható volt a két világháború közötti magyar aktivizmus hatása. A kiállítás a korszak művészetének egyik legismertebb gyűjtője, Marinko Sudac kollekcióján alapul.
A hazai művészek közül a múzeum idén – július 12. és szeptember 15. között – a 2013-ban tragikus körülmények között elhunyt divattervező, Király Tamás munkásságának szentel szóló show-t – ez lesz Magyarországon a művész első nagyszabású retrospektív kiállítása. Király külföldön mindmáig jobban ismert tevékenysége ellenáll a hagyományos műfaji besorolásnak, felfogásában az öltözködés határterület, a divat, a film, a színház, a performance és a képzőművészet közös találkozási pontja.
A Pattern and Decoration, azaz Mintázat és dekoráció című kiállítás (október 5. – 2020. január 5.) egy, az Egyesült Államokban a múlt század 70-es éveiben ugyanilyen névvel indult mozgalmat mutat be a hazai nézőknek. A képzőművészet és a design határmezsgyéjén tevékenykedő alkotók radikálisan megkülönböztették magukat az akkortájt uralkodó művészeti irányzatoktól, például a minimalista vagy a konceptuális művészettől. Megkérdőjelezték a hagyományos művészeti fogalmakat, érdeklődéssel fordultak politikai, társadalmi kérdések felé is. Műveiken a képzelőerő és a szín érzékiségét, az élet feltétlen szeretetét ünneplik.
A hazai képzőművészek fiatalabb nemzedékeinek kínálnak bemutatkozási lehetőséget az itthon elnyerhető legrangosabb képzőművészeti díjak közé tartozó Leopold Bloom Képzőművészeti Díjhoz, illetve az Esterházy Művészeti Díjhoz kapcsolódó kiállítások. Az idén ötödik alkalommal átadásra kerülő Leopold Bloom Díj jelöltjeinek és díjazottjainak kiállítására június 18. és július 28. között kerül sor, míg a hatodik kiadásánál tartó Esterházy Művészeti Díj jelöltjei és nyertesei december 13. és 2020. február 2. között mutatkozhatnak be.
Az éves program részeként említendő az 58. Velencei Képzőművészeti Biennálé (május 11-november 24.) magyar pavilonjának kiállítása is. A részvétel jogát Waliczky Tamás animációs és újmédia művész és Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor projektje, a Képzelt kamerák nyerte el, amiről itt számoltunk be. A művésszel készült kétrészes nagyinterjúnk pedig itt, illetve itt olvasható.
Nyitókép: Tót Endre munkája, az Örömdemó c. esemény kellékei a 2017-es OFF-Biennále Budapestről. Fotó: VÉGEL Dániel © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum // Photo: Dániel VÉGEL © Ludwig Museum – Museum of Contemporary Art, Archives
