Andrea Seidler a kultúratudomány nemzetközi hírű professzora előadássorozatot tart az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerdán.
A jelenleg Bécsben élő irodalomtörténész és médiakutató az Universität Wien Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetén belül működő Finnugor Tanszéken műhelyt teremtett, és Bécs–Budapest összefogással az elmúlt tizenöt évben – számos interdiszciplináris kutatás vezetőjeként – nemzetközi kongresszusok és műhelykonferenciák szervezője volt.
A Kultúratudomány elmélete és gyakorlata című magyar nyelvű, nyilvános előadássorozata a kultúra fogalmának különböző definícióival foglalkozik.
Előadásai lesznek március 30-án szerdán 16 órakor (Kultúratudomány és történeti tudományok), március 31-én csütörtökön 16 órakor (Tér és idő fogalmak a kultúratudományban) az ELTE BTK Ifjúsági épület II. emelet 252-es termében.
Az előadássorozat „Az Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE kutatóegyetemi projekt részeként jöhetett létre. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.”
A kultúra általános válságáról mit gondol, mi a véleménye?
A magyar viszonyokról nem tudok sokat mondani, rengeteg ismerősöm van, sokat fordítottam, de a közvetlen eseményekről csak annyit tudok, amit olvasok a sajtóban. Ami az osztrák helyzetet illeti, valóban úgy van, ha valahol spórol az állam, akkor az nálunk is a kultúra területén van – nemcsak a kultúra, hanem a művelődés általános fogalmát bekapcsolva érdemes erről beszélni.
Az osztrák kultúratámogatás, mecenatúra mennyire más, mint a magyar?
Ausztriában az állam még feladatának tekinti a kultúra támogatását. Külső szervezetektől, gazdag személyektől pénzt szerezni és azzal fenntartani a hagyományos rendszert – ezt Ausztriában nem nagyon kedvelik még, és nem is várható a közeljövőben. Ez viszont a tudományokra, a tanításra, az oktatásra nem jellemző, mert ott igenis támogatásra szorulunk, nagyon is. De az ottani támogatók sem magánszemélyek, hanem az is olyan szervezet, amelyik állami pénzekből jött létre és azt osztja szét. De az egyetemnek teljesen mindegy, hogy honnan jön a pénz, ha valaki tud szerezni támogatást, akkor az egyetem kvázi felveszi azt az illetőt, és az egyetem keretén belül dolgozhat hat évig. Szinte az összes kutatót, de a 75%-át biztos, már csak így tudjuk fizetni. Ez nyilván majd valamikor a művészetekre is jellemző lesz. A színházak, a zenei élet fenntartása is így zajlik majd.
Ön most Budapesten egy négynapos előadókörúton van. Milyen előadásokat tart?
Én tulajdonképpen irodalomtörténész vagyok. Az, hogy a Történeti Tanszék, Krász Lilla és Poór János meghívtak, az egy régi kooperációnk az eredménye. Megpályáztam egy lehetőséget, és most a kultúrtudományokról fogok előadni. Arról, hogy a kultúrfogalom hogyan változott meg az évezredek során, a latin szó eredete az még a gazdaságot, a földművelést jelentette, és a kultúra szó ma egy átfogó, nagyon bő fogalommá vált. Jelenti azt is, hogy valaki kulturáltan felöltözik és elmegy az operába, jelenti azt is, hogy valaki kulturáltan néz ki, ápolt; biológiai jelentésben is használjuk, tehát egy nagyon bő fogalom, ami sokféle jelentésben él. Azt akarom bemutatni, hogy változott meg a fogalom, mely tudományágak foglalkoznak vele intenzíven. Oda szeretnék majd kilyukadni, hogy a bővebb értelemben vett irodalomtudományban mit jelent az interkulturalitás, az immagológia, az utolsó napon pedig szeretnék egy nagyobb összefoglalást adni a feminizmus és gender-kutatásról, hogy mit is jelent a mi kultúránkban, mennyire változtatta meg a nemek együttélését, egyáltalán a nők helyzetét világszerte.
Hogyan látja a kulturális területek szegregációját? Mennyire átjárhatóak Ausztriában a kulturális területek?
A mi karunkon, a Filológiai Kultúratudományi Karon itt inkább van átjárhatóság. Például most indítunk egy kutatási témát erre, illetve definiáltuk, aminek az a mottója, hogy „a narrativitás és törések”, természetesen vonatkoznak történelmi folyamatokra, vallásra, például a törökök milyen hatással voltak Európára, és hogy ez a narratológiában hogyan mutatkozik? Ez a nagy téma nemcsak a filológusokat érinti, hanem a zenetudomány is részt vesz benne, az orientológia, a sinológia, a japanológia is részt vesz a kutatásban. Ők inkább történészek, kultúrtörténészek.
A mi egyetemünkre jellemző, hogy nemcsak a karon belül maradunk a kutatási témáinkkal, hanem a bővebb együttműködések jellemzőek, amiket a rektor is szívesebben lát, hiszen nagyobb esélyünk van így a finanszírozásra.
Köszönöm a beszélgetést!