Gábor Eszterrel a Szépművészeti Múzeum felújítása kapcsán beszélgettem
március 20-án. Azóta az események felgyorsultak, de a beszélgetés a
Múzeum múltját illetően nem volt haszontalan. Schickedanz Albert
kutatója beszélt a múzeum eredeti koncepciójáról, a
gipszszobor-másolatok utólagos elhelyezéséről, a veszélyes
talajszerkezetről és az elhibázott beavatkozásokról.
– Eszter, Te vagy az a szakember, aki talán a legjobban ismered a Szépművészeti Múzeum épületének történetét.
– 1996-ban rendeztem a Schickedanz-kiállítást, akkor az összes fellelhető tervet, iratot, dokumentumot összegyűjtöttem a levéltárakból és a Budapesti Történeti Múzeumból, valamint a leszármazottak családi hagyatékából. Akkor, a kiállítás kapcsán én egy tanulmányban megírtam az épület építéstörténetét is, ami a katalógusban megjelent.
– Mi a véleményed az épületről? A magyar kultúra számára ez egy emblematikus épület, de ezt félretéve, mint múzeumi épület, mint kiállítási helyszín, mi a véleményed róla?
– Ezt szintén megírtam. A magyar historizmus időben utolsó jelentős alkotása. Az épülethez hozzátartozik a története is. Schickedanz kisebbnek tervezte a múzeumot, a terveket és a programot Pulszky Károllyal együtt készítette, mert Pulszky koncepciója volt maga a múzeum. Amikor a XIX. század végének egyik legmocskosabb történeteként a függetlenségi párti Polónyi Géza üldözési hadjáratot indított Pulszky Károly ellen, aki végül öngyilkos lett, Schickedanz az eredeti tervvel magára maradt. Pulszky volt, aki létrehozta először az Iparművészeti Múzeum intézményét, majd a Szépművészeti Múzeum intézményét, és magát az épületet is Schickedanz-cal együtt tervezte.
– Mondhatjuk azt, hogy ez a két múzeumunk az, ami már eleve múzeumnak épült.
– Igen, a Nemzeti Múzeum is ilyen.
– És hogyan sikerült az épület?
– Az épületnek van egy súlyos hibája, nem is az, hogy két részből áll, hátul van az ún. palotaszárny, ahol a képtárak vannak, ez a neoreneszánsz tömb, amely ma is jó; ehhez tartozik a klasszicizáló előépület a három portikuszos templommal. Ezek épültek a nagy gipszek számára. Itt van a nagy törés, mert Pulszky nem gipsz-múzeumot terveztetett. De amikor Pulszkyt kifúrták, és a helyébe került Kammerer Ernő, aki nem volt szakember, ő politikus volt, képviselő, ő is művelt ember volt, de nem azon a szinten, mint Pulszky. Kammerer nem értett a művészethez. Iszonyúan félt, mert Pulszkyt azzal vádolták, hogy nem jó képeket vett. Azt a Piombo férfiportrét, ami ma a múzeum egyik csúcsdarabja. A parlamentben a képviselők csak Raffaello nevét ismerték, vagy csak ezt ismerték el. Piombo számukra egy vicc volt, teljesen mindegy volt, hogy milyen a kép. A parlamenti napló szerint, valahányszor kimondta valaki a Piombo nevet, harsány röhögés kísérte. Ez volt a magyar parlament a szép békeidőben. Tehát Kammerer nem mert eredeti tárgyakat venni, hanem gipszmásolatokat vásárolt. Pulszky is akart venni gipszeket, mert akkor gyűjtötték ezeket demonstrációs, oktatási célból, de nem erre akarta építeni az épületet. Kammerer viszont már úgy írta ki a pályázatot, hogy a gipszeknek kellettek a nagycsarnokok. És hát megépítették, és ez a baja a mai napig.
– Mikor volt ott utoljára kiállítás?
– Én is rendeztem, 1996-ban a Schickedanz-kiállítás három csarnokban volt, a márványcsarnokban, a reneszánsz csarnokban és a barokk csarnokban. Most nem azért nem rendeznek ott kiállításokat, mert nem lehetne, hanem mert ki akarják adni mindenféle célra, és útban vannak a műtárgyak. Mert egy esküvő, koncert alkalmával például útban vannak a műtárgyak.
– Na már most az a kérdés, hogy mi a cél? A látogatószám növekedése, vagy egy előbb említett idegenforgalmi cél vetette vajon fel a múzeumbővítés gondolatát? A 3 milliárdos beruházás milyen igényeket elégít majd ki szerinted?
– Nem a múzeumi igényeket, az biztos. Megítélésem (és az illetékesek nyilatkozatai) szerint az idegenforgalom céljait szolgálja elsősorban a terv. A Városliget különböző funkcióit akarja a múzeum alá összegyűjteni. Az éttermet, a Gundelt és a vurslit. Tehát a népszórakoztatás céljait szolgálja majd. Ez nem tartozik a múzeum funkcióihoz.
– A mai, korszerű múzeum funkcióihoz azért hozzátartozik, hogy legyen egy korszerű étterem például.
– Ott van, két és fél lépésre ott van a Gundel, és az egykori kis Gundel.
– A tervek tartalmaznak egy könyvesboltot és egy korszerű kiállítóteret is.
– Na menjünk vissza: a Szépművészeti Múzeum a Ligetbe épült, a Városligeti tótól néhány tíz méterre. Ezt geológiailag érdemes lenne nagyon alaposan megvizsgálni, mert ez egy nagyon laza, tőzeges talajú terület.
– Azt gondolod, hogy ezt nem vizsgálták a tervpályázat során?
– Sehol sem hallottam, hogy ezt vizsgálták volna. Azt tudom, hogy amikor az 1970-es évek közepén a földalattit, ami eredetileg Millenniumi emlékmű mögött a felszínen ment egészen az Állatkertig, berakták a föld alá, a múzeum elindult a tó felé. Akkor rémes riadalom volt, sikerült szerencsére valami alábetonozással megállítani az épület mozgását. Ez egy intő jel, hogy ott a föld alatt futnak a felszíni vizek, és ez a tőzeg, ami itt van, amire a múzeum épült, nagyon eltér a Manhattan gránitjától. A múzeum most, a reneszánsz csarnok végén látni, hogy ketté van repedve. A padló kettéválik.
– Évtizedek óta tart egy felújítási folyamat. Erről vajon miért nem hallott senki?
– Én nem tudom, nem láttam az iratokat, ehhez én nem tudok hozzáférni, nincs mögöttem intézmény, a geológiai adatokhoz nem tudok hozzáférni. A következő van: Ezt az épületet úgy építették, hogy az alapfalak mentén, csak a képtári szárny külső falai mentén építettek ki alagsort, és a többi alapfal közét feltöltötték. Ezt nem tudjuk, miért töltötték fel. Egyrészt lehet, hogy nem volt szükség a területre, másrészt lehet, hogy úgy találták biztonságosabbnak az építők ezen a nagyon laza talajon. Én csak azt tudom, hogy nagyon más az, amikor egy épületet eredetileg megalapozunk, vagy egy laza talajon álló meglévő épület alatt kiásunk két szintet.
– A mai terv alámegy a múzeum épületének?
– Én még nem láttam egy korrekt tervet sem, csupán látványterveket lehet látni.
– Én megnéztem a kiírást, gyakorlatilag 2008 áprilisa óta zajlik a folyamat. Azt nem értem, hogy itt eltelt két év, és miért csak most robbant ki ez a felháborodási hullám? Két kiállításon is láthatóak voltak a tervek, 2008-ban a Szépművészeti Múzeum Ion csarnokában és az N & N Galériában, a Hajós utcában.
– Igen, ezekről tudok, de tudod, nálunk mindenki úgy gondolkodik az ilyen nagyléptékű tervekről, hogy úgysem lesz belőle semmi. Itt egy rámenős emberről van szó, aki el tudta intézni, hogy a magyar múzeumok majdnem teljes költségvetése az övé legyen. A Magyar Nemzeti Galéria nem tudja kifizetni a villanyszámlát, mert arra sem kap elég pénzt. Tehát erre valószínűleg senki nem számított, mindenki nyugodtan ült a babérjain, akárcsak én, mert annyi hülye terv volt már, például össze akarták kötni a föld alatt a Szépművészeti Múzeumot a Műcsarnokkal.
– Igen, erről egy bő évtizede olvastam az Élet és Irodalomban György Péter írásában.
– Igen, ez a sok hülyeség elaltatja az ember éberségét, mert nem gondolja, hogy végül valamelyik terv megvalósul.
– 2008-ban kiírták a pályázatot, hét kiváló építészt hívtak meg, akik kivétel nélkül mind, érdekes módon, hozzányúltak a lépcsősorhoz. Balázs Mihály, Bán Ferenc, Ferencz István, Janáky István, Karácsony Tamás, Mányi István, Vasáros Zsolt. Minden meghívott tervező fő problémája az volt, hogy jut le a föld alatti új térsorba, ami lényegében a meglévő múzeumtól függetlenül működik majd. Janáky István például elbontotta a teljes lépcsőzetet, keresztbe fordított egy dobozszerű előépítményt a főhomlokzat előtt, és a lépcső helyét egy átjáró építménnyel töltötte ki – funkcionális szempontból egyesítve a Karácsony Tamás-féle két külön be-, illetve lejáratot.
– A pályázatot, ha úgy írják ki, hogy ez egy védett műemlék, akkor erre nem kerülhetett volna sor. Úgy tudom, nem volt benne. Na már most, én már azt is hallottam, hogy ha EU-s pénz van, akkor ezt nem kell beleírni a kiírásba. Meg akkor nem is kell építési engedély. Persze ez a pesti szóbeszéd, nem is lehet igaz. Megítélésem szerint egyértelműen arról van szó, hogy a városligeti funkciókat akarják a múzeum alá bevinni, nem a múzeumi funkciókat akarják korszerűsíteni. Én ezt nem tartom szükségesnek, és nem tartom indokoltnak, hogy egy több mint száz éves múzeumot megbontsunk.
– Szakmai vita nem előzte meg a tervet, vajon miért?
– Én csak azt tudom mondani, hogy igazgatók jönnek mennek, a csődöt pedig otthagyják maguk után. A tervvel egyesek megörökítik nevüket, míg egy történelmi városrész, a világörökség része, megbomlik. Ott volt például Merényi, aki Garas Klára után lett igazgató, és aki a Mányi segítségével a második emeletet lebetonozta (1984 és 1990 között történt ez), és csönd van. Merényi szegény meghalt, Mányi továbbra is lengeti a zászlót, és a reneszánsz terem árkádjai fölött ott van a második emeleti kiállítótér lebetonozva. Ott volt a Balogh Jolán által rendezett régi szoborkiállítás. Láttad valaha? Fogták és a felülvilágítós teremsort lebetonozták. A kutya se törődik vele.
– Mondhatjuk, hogy a Szépművészeti Múzeum jelenlegi épületének egy jelentős része kihasználatlanul áll?
– Nem, kihasználhatatlanul! Mert le van betonozva, valamit tartanak ott, de ez egy üvegtetős, felülvilágított teremsor volt! Ott volt a múzeum egyik legszebb állandó kiállítása: a reneszánsz bronzok, barokk faszobrok, stb.
– Az hogy létezik, hogy ez soha sem került felújításra?
– Soha nem volt rá pénz. Ez egy vagyonba kerülne. Merényi elment, később meghalt, aztán nem történt semmi. Most meg vágnak egy lyukat, és az is megmarad, az igazgató? Ki tudja? Én nem bántanám az épületet. Úgy lenne ma is jó, ahogy Schickedanz végül azt megtervezte mind az épületet mind a teret.
Szerkesztőségünk továbbra is várja a szakmai hozzászólásokat a
témához az info@artportal.hu
email-címre, de rövid véleményüket komment formájában is megoszthatják a
többi olvasóval az oldal alján.
Eddigi hozzászólások:
CentrArt a múzeumbővítésről (Vélemények a Szépművészeti Múzeum átépítéséről VII.)
Barkóczi
István gondolatai Czére Andrea hozzászólásához (Vélemények a
Szépművészeti Múzeum átépítéséről VI.)
Rieder Gábor:
Dizájnerek vagy barbárok (Vélemények a Szépművészeti Múzeum átépítéséről
V.)
Dávid
Ferenc: Hozzászólás Sisa József Homlokzatból – kulissza c. írásához
(Vélemények a Szépművészeti Múzeum átépítéséről IV.)
Czére
Andrea válasza (Vélemények a Szépművészeti Múzeum átépítéséről III.)
Borsos
Roland interjúja Karácsony Tamás építésszel (Vélemények a Szépművészeti
Múzeum átépítéséről II.)
Sisa
József: Homlokzatból – kulissza (Vélemények a Szépművészeti Múzeum
átépítéséről I.)
