Amikor hétfőn a Fidesz keresztülpasszírozta az országgyűlésen az új felsőoktatási törvényt, nem történt semmi váratlan vagy döbbenetes. Mert miért is állnának le a fűnyíróval a narancssárga kabátosok, ameddig van szabad, nyíratlan területet? Miért ne tolnák tovább ezerrel, brutális következetességgel a kulturális mezőn is a céleszközt? Persze, nemcsak ott.
Hatvan, azaz 60 db szakot szüntetnek meg összesen 2016-ra. Jegyezzük meg jól ezt a számot. Köztük van jónéhány kulturális és művészeti szakma, szakterület is. Így például nem lesz kulturális antropológia alapszak, nem lesz kortárs művészetelméleti- és kurátori ismeretek mesterszak sem.
A koncepció természetesen az, hogy ne virágozzék száz virág és ne versengjen száz iskola, csak egy (pl. Nemzeti Közszolgálati Egyetem), legfeljebb kettő. Ugyanis tudva van mindenről, de mindenről, mire jó, mire nem jó, és ki is van jelentve mindennek a lényege. A művészeté is.
A művészet lényegét az MMA-ban őrzik (Magyar Művészeti Akadémia), ugyancsak pompásan nyírott frizura alatt. Ha pedig kimondatott, mi a művészet lényege, ha vannak emberek, akikben ez a lényeg manifesztálódik, akkor teljesen fölösleges mindenféle elméleti képzés. Ha irányítás van (egyetemeken is, kézi, totális), nem kell gondolkodni, csak követni az útmutatásokat. Útmutatások pedig vannak.
Ha tudjuk, kik a legnagyobb művészek, márpedig tudjuk – hisz ott van nevük mellett a három betűs rövidítés, vagy ha még nincs ott, majd ott lesz –, akkor igazából teljesen fölösleges minden művészetelméleti szakember, fölöslegesek a kurátorok (is). Sőt, nemcsak fölöslegesek, károsak, mert mintha annak jelei, igaz, egyre halványabb jelzései lennének, hogy lehetséges szabadon, szakmai szempontok alapján mérlegelni, dönteni. Ha pedig fölösleges a művészetről való gondolkodás, mert előre meg van mondva és szépen rögzítve van minden ebben az ügyben (is), akkor ne képezzünk ilyen embereket! Puszta humanizmusból, hiszen csak munka nélkül tengődnének a szép új, fazonra nyírt világban.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem az Andrássy úton.
Nézzük a részleteket, hogy milyen mesterszakokat is szüntetnek meg: kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek, vizuális kultúratudomány. Nem marad a digitális bölcsészet sem (ez logikus is, hiszen nem digitális korban élünk, illetve, oké, engedjük meg: abban, de nem sokáig, hiszen, hogy mi az internet, azt a Nemzeti Konzultáció mondja majd meg), és repül az összehasonlító irodalom-és művelődéstudomány is. Nem lesz kulturális antropológia, már alapszakon sem.
A reneszánsz tanulmányoknak is annyi (könyökünkön jön ki, túl sokat tudunk erről, a magyar nép Michelangelóval és Leonardóval kel és fekszik), és a természettudomány története és filozófiája is megszívta. A művészeti felsőoktatásban pedig nem lesz fémművesség, kerámiatervezés és üvegtervezés sem.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a fűnyírót erőteljesen fordították a bölcsészet és a művészetek felé. A kurátor alapszak ugyan marad, de ha nincs folytatása, legfeljebb hobbiból lehet majd űzni.
Szóval nem lesznek profi kurátorok. Ez mellesleg nagyszerű helyzetfelismerést és a nemzetközi kulturális folyamatok, trendek mély értését jelzi. De kit érdekel a nemzetköz. Kit érdekel, ami túl van a (szem)határunkon. Mert tudjuk és akarjuk, ami lesz. Egyetlen Nemzeti Szalon (vagy stílszerűen: Akol) Mindenek Felett és helyett.
Valamiért az az érzésünk, az MMA művészetelméleti intézete hamarosan beindít majd egy képzést, ami a kurátorit hivatott helyettesíteni. Remek lesz. Pompás művek alatt rogyadoznak majd a falak, a pompás műveket pedig főleg önmagukat kinevezett vagy saját egyetemet végzett, megfelelő tagsággal rendelkező szakférfiúk és -nők koordinálják majd a megfelelő múzeumokba és galériákba, a megfelelő utasítások szellemében.
Tökéletes és hézagnélküli rendszer. Kívül tágasabb.