Birkás Ákos Knoll Galériában rendezett tárlata szubjektív összegzése az 1968-as eseményeknek, illetve azok töredékes hatásainak és mai visszfényeinek.
Ki az az R.D?
A tárlat szűkszavú, legalábbis ha a kiállított képek mennyiségét vesszük alapul, de a művek tudatosan megszerkesztett kombinációja több kérdést is felvet a ’68-as események ismerői számára. És mit tesz az, aki nem olyan jártas a több mint 40 évvel ezelőtt Észak-Amerika és Nyugat-Európa nagy részén végigsöprő társadalmi folyamatokban? Először is támpontokat kér a galériában, majd otthon utánaolvas még néhány dolognak. Kicsit megkönnyítem az utóbbiak elég népes táborába tartozók helyzetét. (Egy felmérés szerint a magyar lakosságnak csak 4%-a gondol a diáklázadásokra 1968 kapcsán!)
Nyugat-Berlinben járunk, 1968-ban. Az R.D. monogram Ralf Dahrendorfot fedi, de ugyanakkor Rudi Dutschkét is. Dahrendorf szociológus, Dutschke pedig a Szocialista Német Diákok Szövetségének (SDS) egyik vezetője. Az 1960-as évek végén Nyugat-Németországban többek között a belpolitikai helyzet és a vietnami háború által kiváltott ellenérzések hívták életre a diákmozgalmakat. A tüntetők egyrészt a társadalom újjáalakítását, másrészt az egyetemi reformot tűzték zászlajukra. 1968-ra a nyugat-berlini Szabad Egyetem az SDS irányítása alá került. Radikalizmusukat jellemzi a diákellenes cikkeket közlő Springer-lapok központjának megtámadása vagy a kölni dómban egy mise megzavarása. A fokozódó tüntetések és ellentüntetések közepette merényletet követtek el az SDS egyik vezetője, Rudi Dutschke ellen. Ennek hírére az egyetemi nagyvárosokban szabályos utcai barikádharcok alakultak ki.
Birkás, 2010
A kiállítás egy rövid újságkivágással kezdődik, amely Ralf Dahrendorf, „a” szociológus haláláról ad hírt. A cikk szerzője Dahrendorfot a politikai liberalizmus és az irodalmi igényű szociológia közötti kapcsolat megteremtőjeként aposztrofálja, de említést tesz a Dutschkéval való, legendássá vált vitájáról, amely az FDP kongresszusa alatt zajlott Freiburgban, a tüntető diákok tömegében, egy kocsi tetején 1968 januárjában. Belépve a középső terembe, a főfalon ez a jelenet látható, Birkástól szokatlan módon rajz formájában. A fekete kabátos fiatal Dutschke és Dahrendorf zárkózott, világos tónusokkal megfogott alakja éles ellentétpárt alkot. Dutschke ekkor már az SDS egyik vezetője volt és a korabeli beszámolók szerint egy sportriporter hevességével támadta vitapartnerét.
Ha továbblépünk a baloldali helyiségbe, akkor a szociológus és a diákmozgalom vezetője közötti konfliktusok miatt ellehetetlenült Dahrendorfot ábrázoló nagyméretű olajképet látjuk, A barikád elzárja az utcát, de megnyitja az utat. Ein Deutscher in London címmel. A külföldre kényszerült szociológus emigrációja egyfajta kudarcként fogható fel, ám karrierje ezután teljesedett ki. A képpel szemben egy fotó fénymásolata látható, amely a másik R.D.-t, vagyis Dutschkét romantikus hősként, forradalmárként ábrázolja. (A diákmozgalmak hősévé is vált 1968. április 11-én, amikor súlyosan megsérült az ellene elkövetett merénylet során.)
Mi maradt ”68-ból?
De mi maradt ”68 harcos tüntetéseiből 2010-re? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Birkás Ákos többi munkája. Azt látjuk, hogy mára a ’68-as generáció tökélyre fejlesztette a fogyasztói társadalmat, abban él, ami ellen egykor lázadt. Ugyanúgy jelen van a diszkrimináció és vannak, akik a pokolba kívánják a demokráciát. És hogyan emlékezhetünk a diákmozgalmak hősére? Dutschke emblematikus, csíkos pulóverét egy kisváros múzeuma őrzi. Vitrin mögött megnézhetjük – a település más büszkeségeivel együtt, többek között egy 15. századi énekeskönyv és két üveg whisky mellett – Németország legismertebb pulcsiját.
A kiállítás külön érdekessége a művésztől megszokott nagyméretű vásznak mellett a visszafogott, tiszta ceruzarajzok szerepeltetése. Az olajképekkel egyenrangú grafikák között a furcsán ható újságkivágások és az odabiggyesztett fénymásolatok sem mellékszerepet töltenek be, hiszen ezek tájolják be a festészeti anyagot.
Knoll Galéria
2010. 11. 27. – 2011. 1. 22.
