Vajon csak a papíralapú hordozóra, hagyományos eszközökkel – ceruza, szén, toll, tus – készült alkotások tekinthetők rajznak a hazai kortárs képzőművészetben? Erre keresi a választ Bódi Kinga, a Rajz? című kiállítás kurátora a Budapest Galéria Kiállítóházában megrendezett csoportos tárlaton.
A kiállításhoz megjelent egy kis katalógus, melyben a tárlat kurátora a rajzolás aspektusai szerint csoportosítja a kiállított alkotásokat – a rendezés során is többnyire ez az elv érvényesült. Milyen irányelvek jellemzik a rajzművészetet? A nyomhagyás alapvető igénye vagy a részletek megfigyelése. (Akkor is, ha nem részletgazdag rajz készül, egy arc, táj vagy tárgy jellemző karakterének megragadásához szükség van a részletek alapos megfigyelésére.) Továbbá fontos aspektusa a műfajnak a spontaneitás, a pillanat megragadásának lehetősége, a személyes hangvétel.
Nézzük most a kiállított alkotásokat műfajuk szerint, a teljesség igénye nélkül! A kiállított tárgyak mellett hosszabb-rövidebb szöveg olvasható a művészektől: olykor ars poetica, rövid magyarázat vagy kiegészítés a műhöz, esetleg egy odaillő idézet. Szűcs Attila animációja egy történetet mesél el, a videó mellé kitett szöveg illusztrációjaként fogható fel. Az önmagukban is értelmezhető, finom tónusú rajzokat egy animációs program segítségével kötötte össze, így tűnik át egyik kép a másikba. Hasonlóan a történet-meséléshez kapcsolhatók Szabó Eszter megmozgatott akvarellfigurái.
Fischer Judit videórajza egy zacskó szotyiról készült. A padlóra helyezett kis monitor közepén jelennek meg egymás után a napraforgómagokról készített egyszerű vonalrajzok. A több száz mag lerajzolásának monotóniája megidézi a szotyizás monoton aktusát is, ugyanakkor, ha a művészhez hasonlóan a részletekre koncentrálunk, változatos képet kapunk a fekete-fehér termésekről és megállapíthatjuk: nincs két egyforma szotyi! A monoton vonalrajzok gyakorlásához kapcsolódik Háy Ágnes munkája, a Kalligráfiai gyakorlatok, amely körülbelül három hónapnyi gyakorlás anyagát mutatja be, mintegy 5–6 ezer rajzot, „másodpercenként 8 rajz sebességgel.” Háy a motívumokat egy 19. századi kalligráfiát oktató könyvből kölcsönözte – köztük igen sok Dürer Maximilian császár imakönyvébe rajzolt vonala. Sztochasztikus rendszerben (6 és 60 közötti másolatot készített egy-egy motívumról) telefonkönyvekbe rajzolta őket, majd az oldalakat videóra rögzítette.
Ha elvonatkoztatunk az írástól, mint a nyelv megjelenítési formájától, akkor az írást rajznak is tekinthetjük, ahogyan Joseph Beuys is tette. Az írást rajzként definiáló művek közé tartozik Horváth Tibor munkája. A társadalmi kérdéseket felvető alkotás részeként jelennek meg a vágyakat, gondolatokat és nyelvi formákat megfogalmazó szavak, szókapcsolatok és mondatok, amelyek aztán vetített képekké lényegülnek át. Az írás egy „rajzosabb” változatával dolgozik Fukui Yusuke. A japán kalligráfiát nem is nehéz rajzi jelekként értelmezni. A művész klasszikus japán tussal ezúttal nem papírra, hanem női testre írt. A Szei Sónagon japán udvarhölgy naplójának (Párnakönyv) nyitányából vett idézetek a test formáiból adódó szabálytalan felületen válnak rajzokká.
Csáky Marianne fotórajzokként definiálja talált fényképekből és szénrajzokból összeállított munkáit. A talált képek egy családi összejövetel bensőséges jeleneteit ábrázolják a maguk esetlegességével, sutaságával. Ebbe a környezetbe helyezi Csáky, egy újabb réteg segítségével, a fiatal koreai nőt ábrázoló szénrajzot. A művész alteregójaként megjelenő ázsiai nő ott is van, meg nincs is ebben a „kiválasztott” otthonban: gesztusai bekapcsolják őt a jelenetbe, míg a rétegek különbözősége miatt inkább elhatárolódik attól.
Koleszár Ferenc installációja hosszú időre – de legalábbis a következő kiállításig – nyomot hagy a falakon. A majdnem 2 és fél méteres, a termet megjelölő folyamatos kép a pontokat tartalmazó háromdimenziós kerámia „vonal” segítségével jön létre. Az alkotás arra a kérdésre reflektál, miként lehetséges a vonallal jelet hagyni.
Válaszolva a kiállítás kérdésére: Rajz? Igen, mert mindegyik mű visszavezethető a rajz alapelemére, a vonalra. Csak azt a vonalat már nem biztos, hogy mindenki ceruzával húzza meg, és pláne nem biztos, hogy papírra.
Budapest Galéria Kiállítóháza
2010. 10. 21. – 2010. 12. 5.