A Sao Paolo-i egyetemen eredetileg közgazdásznak tanult Salgado, csak 29 éves korában hagyott fel addigi, nemzetközi bankoknál végzett Afrika- szakértői munkájával, és váltott át a közgazdaságtudományról a fényképezésre.
Az, hogy korábbi munkája során gyakran látogatott az európaiak által egzotikusnak tartott országokba, Salgadonak nem jelentett alapvető újdonságot, hiszen maga is különleges természeti adottságokkal bíró helyen, a brazíliai Minas Gerais állambeli Aimores-ben született, 1944-ben.
A Zo’é törzs asszonyai. Para állam, Brazilia, 2009 ©Sebastiăo Salgado
Nyilvánvaló tehát, hogy a környezet pusztulását személyes tragédiaként megélő Salgado természetszeretete, a kihalásra ítélt fauna és flóra – és nem utolsó sorban az ősi körülmények között élő emberek – iránti aggódása gyerekkori élményeiből táplálkozik. Fotós pályáján mindig is összekapcsolódott a nehéz helyzetben élő, dolgozó és sokat szenvedő emberek és a természet kölcsönhatásának bemutatása. 1973 és 1979 között elsősorban az elmaradott országok szegénységét reprezentáló fotóival vált ismertté a neve, de már ekkor is feltűnt, hogy képei messze túlmutatnak a környezet egyszerű, dokumentarista megörökítésén. Salgado tehetségére felfigyeltek a nagy fotóügynökségek is, így néhány közbenső állomás után a nagyhírű Magnum munkatársa lett. Salgado nemcsak a fényképein osztotta meg a világ szegényeinek, elesettjeinek és üldözöttjeinek sorsát, hanem hosszabb ideig közöttük is élve készítette megrázó erejű sorozatait, akár a szaharai éhínség, akár a perui vagy boliviai fémbányák, akár a kuwaiti olajbányászok mindennapjairól. 1994-ben különvált a Magnumtól, és az ugyancsak braziliai származású feleségével, Leliával, önálló Amazones Images néven fotóügynökséget alapítottak. Azóta Salgado fotósorozatai bejárták a világot, és képei mindenütt osztatlan sikert arattak.
Jéghegy az Antarktisz félszigeten, 2005 ©Sebastiăo Salgado
London, Rio, Toronto, Róma után, most Párizsban, a Maison Européenne de la Photographie-ban látható Salgado Genesis című kiállítása. A világ öt különböző geográfiai régiójában készített 245 fekete-fehér kép, egészen elképesztő technikai kvalitásokról tesz tanubizonyságot. A képek láttán mégsem csupán ez az érzés kíséri a látogatót, hanem az az emberi méltóság, ami Salgado képeiről sugárzik. Emberi méltóságot említek, pedig Salgado képein gyakran csak természeti szépségek, állatok és növények szerepelnek, de a fotóművész kivételes tehetsége pont abban nyilvánul meg, hogy még a természetfotóknak nevezhető képein is az ember és környezetének eltéphetetlen kötelékét, egymásrautaltságát, szimbiózisát láttatja. A brazíliai őserdő, az égbetörő madagaszkári fák, az antarktiszi tisztaság, a krokodilok, iguánák, albatroszok és pingvinek fenségessége, az eszkimó kunyhók zárt világa, és a többi helyszín is olyan konstans méltóságot mutat be, amelyben az ember és környezete egyenrangú, egymást tisztelő, a Teremtésben is kölcsönös egymásrautaltságú résztvevő. Számomra legszebbek talán mégis azok a felvételek, amelyek a különböző földrészen élő emberek hétköznapjait mutatják be. Salgado tíz évet fordított ezeknek a képeknek az elkészítésére, közel 100 országot utazott be, és sokszor hónapokat töltött egy-egy közösségben, hogy képein az igazi emberi méltóság pillanatait örökíthesse meg.
Műveit nézve felvetődhet az a kérdés, hogy vajon „beállított” fotók-e ezek, merthogy a képek kompozíciója feltűnően harmonikus elrendezést mutat. Az egyértelmű válasz erre a kérdésre az, hogy Salgado látásmódja az, ami meglátja egy jéghegy formájában, a homoksivatag dűnéinek hajlásában vagy a bálna mozgásában a szépséget. Néhány, főként a brazilai őserdők indián törzsei között készült fényképén, az emberi testek – legyen az sámánoké, agg törzsfőnöké, vagy fiatal lányoké – titokzatos szépsége a reneszánsz művészek kompozícióival vetekszik, amit a bársonyos fekete valamennyi árnyalatával és az ezüstben játszó fehér színek hihetetlenül sokszínű kontrasztjával csak még jobban kiemel.
Salgado most bemutatott, Teremtés című anyaga úgy illeszkedik korábbi munkáinak sorába – Az ember keze, A Szahara, A Föld, Exodus – hogy kiteljesíti a fotóművész etikai és esztétikai hitvallását: megadni az Embernek a létezéséből fakadó méltóságot és tiszteletet, biztosítani a Természetnek a zavartalan létezés szépségét és harmóniáját.
Sebastião Salgado: Genesis, Maison Européenne de la Photographie, 2014 január 5-ig.
