A kezdeményezés a mi szempontunkból mindenképpen örvendetes, ám az eredmények, amelyekről az artportal is minden évben beszámol (legutóbb, tavaly itt), már nem mindig azok. Az okok nyilván sokrétűek; vélhető, hogy a tételek viszonylag alacsony árfekvése miatt az árverőház sem fordít rá kiemelt figyelmet. A válogatások gyakran esetlegesek, hiányzik mögülük egy koncepció, egy vezérfonal, ami pedig épp az elmúlt években egyre inkább elvárássá vált a nagy árverőházakkal szemben. Tavaly aztán némileg le is fokozták az árverést azzal, hogy – akkor még kényszerítő külső körülmények nélkül – a virtuális térben rendezték meg. Így volt ez idén is, bár ezúttal ez ráfogható a járványhelyzetre. Úgy tűnik, itthon sem történtek komolyabb erőfeszítések annak érdekében, hogy kihasználjuk azt a lehetőséget, ami mégiscsak rejlik abban, hogy egyszerre nagyobb számban szerepelnek magyar és magyar származású művészek munkái a világ két legnagyobb aukciósháza egyikének programjában. Mindezzel együtt is született néhány olyan ár az elmúlt évek során, ami segített a korábbinál nagyobb nemzetközi érdeklődést irányítani egy-egy kortárs magyar művészre.
Az idei, november 11-én zárult online aukción a 48 tétel közel 30%-a, összesen 14 munka szerzője volt magyar vagy magyar származású alkotó, közülük csak Kádár Béla és Victor Vasarely pályája zárult már le, a többiek valamennyien aktívak ma is; többen a fiatalabb vagy a középgenerációhoz tartoznak.
A legjobban ezúttal Vasarely és Mengyán András teljesítettek; mindkettejüktől két munka – Vasarelytől két szita, míg Mengyántól két akrilkép – szerepelt a kínálatban és kelt el többnyire a becsérték felső határa felett. Méghozzá nem is kevéssel: Mengyán 1998-as munkájáért a várt 6-8 ezres összeg helyett jutalékkal együtt csaknem 14 ezer fontot, míg a Sárkány című Vasarely-szitáért a 2-3 ezres taksával szemben majdnem 7 ezret fizettek. (A Vasarely-munkák a katalógusban szereplő adatok szerint magyarországi gyűjteményekből kerültek az árverésre; a többi alkotás provenienciájáról csak kevés esetben közöltek adatokat.)
A fennmaradó tíz magyar tétel közül viszont csak kettő talált gazdára: egy fotómunka és egy plasztika. Előbbi szerzője a jelenleg Kölnben élő Dobos Tamás, akinek 2014-es giclée printjéért a becsérték sávjába eső összeget, 2520 fontot fizettek, utóbbié pedig NAGÁMI; az ő acélból, gránitból és fából készült plasztikája szintén a várt összegért, valamivel 5 ezer font felett cserélt gazdát.
Nem kelt el Maurer Dórának az utóbbi időkben hazai árveréseken is felbukkanó 1968-as Metamorfózis című rézkarca és Bak Imre Nap-Madár-Arc című, itthoni árverésen már ugyancsak szerepelt szitanyomata (becsértékek 3-7 ezer font között), Haraszty István 2007-es mobil szobra (3-5 ezer font) és Magyar Ádám 7-10 ezer fontra tartott 2009-es inkjet printje (7-10 ezer font).
Kádár Béla Hazatérés című akvarellje a Kieselbach Galéria tavaly tavaszi árverésén 2,6-3,8 millió forintos becsérték mellett 1,9 millió forintért cserélt gazdát; Londonban az 5-7 ezer fontos taksa mellett nem volt rá licit. Az említett Mengyán Andrást leszámítva nem volt érdeklődés a festmények iránt sem: Szűcs Attila (8-12 ezer font), Jovián György (6-8 ezer font) és Romvári Márton (4-6 ezer font) 2002 és 2016 között született olaj-, illetve akrilképei nem keltek el.
