Petrányi Zsolt, a Velencei Képzőművészeti Biennálé Nemzeti biztosa az alábbiakban tájékoztatást ad a jövő évi biennálé fejleményeiről, hogy milyen arculatot várhatunk ettől a nagy jelentőségű rendezvénytől a hivatalos hazai pályázat előtt. Még a határidők kiírása előtt szeretné nyilvánvalóvá tenni, hogy a jövő évi koncepció talán az eddigi legnyitottabb elképzelés a kortárs művészet bemutatásáról.
A „központi” címet Robert Storr főkurátor még nem tette közzé, de a mellékelt sajtószöveg nyilvánvalóvá teszi, hogy bármilyen irányban tervezhetnek a különböző pavilonok kurátorai. A hivatalos kurátori pályázat kiírására idén is várhatóan az év vége felé kerül sor, ugyanis csak akkor látható, hogy a minisztérium milyen összeget tud biztosítani.
Mindezek ellenére a nemzeti biztos a mellékelt anyaggal mindenkit arra biztat, hogy ha kedvet érez a pályázáshoz, már most kezdje el koncepciója kidolgozását és a művészekkel való kapcsolatfelvételt, mert a költségvetési keretek meghatározzák ugyan a projekt gazdasági hátterét, de a kiadások jellegét már ebben a fázisban is tervezni lehet.
Végül fontos megemlíteni, hogy a Magyar Pavilonnal kapcsolatos pályázatok elbírálásának szempontjai között szerepel a Velencei Biennálé kontextusának ismerete, a projekt belátható megvalósíthatósága, üzenetének kommunikációja és a projekt viszonya a magyar kortárs művészet hazai és nemzetközi tendenciáihoz.
Az alábbiakban olvasható az angol nyelvű sajtószöveg:
http://href.hu/x/1vbq
Felhívás a jövő évi Velencei Képzőművészeti Biennálé pályázatához
Petrányi Zsolt, a Velencei Képzőművészeti Biennálé Nemzeti biztosa az alábbiakban tájékoztatást ad a jövő évi biennálé fejleményeiről, hogy milyen arculatot várhatunk ettől a...