A
PRESENT művészeket keres Megfizethetetlen
művészet című soron következő kiállításához, amely karácsonyi művészeti
vásár is egyben. Ez alkalommal azonban nem a megszokott Práter utcai galéria ad
otthont a tárlatnak. Helyszínül az Astoria
tőszomszédságában, a Síp utcában egy egykor nagypolgári szalont találták,
amelyen az idők szele átfújt, de reményeik szerint, ha külsőségeiben már nem
is, de hangulatában képes lesz felidézni a régi művészeti szalonok pezsgő
szellemi életét.
A
meghívás így szól: „A kiállítást több céllal szervezzük. Egyrészt folytatni
kívánjuk a Present Galéria azon hagyományát, hogy bemutatkozási lehetőséget
biztosítunk kortárs magyar és külföldi művészek számára. Másrészt egy olyan
találkozóhelyet szeretnénk létrehozni, ahol a művészek mellett nemcsak a
kiállítások rendszeres látogatói, hanem a karácsonyi vásárlóközönség, illetve
bárki otthon érezheti magát, aki érdeklődik a kortárs művészet és kultúra
iránt.
Szándékunkban
áll bebizonyítani, hogy a kortárs képzőművészet hiába megfizethetetlen, mert
értéke nem hozható közös nevezőre a többi fogyasztási cikkel, emellett mégsem
elérhetetlen, sem szellemiségében, sem áraiban. Ezért egy huszonötezer forintos
plafont határoztunk meg az egyes művekre – hogy az átlag magyar keresetek
tükrében egy-egy ajándékra költött összeget közelítsük meg. A PRESENT példát
mutatva felajánlja az alkotóknak a műalkotásaik eladásából befolyó összegek
háromnegyed részét, azaz 75%-át!
Reményeink
szerint ezzel a maximált árral sikerül ösztönöznünk a közönséget és a
művészeket, hogy szélesebb körben kapjanak kedvet a részvételhez; potenciális
új vásárlókat vonzva be a hazai kortárs művészeti piacra, tovább népszerűsítve
a kortárs képzőművészetet, amely ezáltal hangsúlyosabb szerepet tölthet be
otthonainkban és a mindennapi életünkben. Ne feledjük, hogy sokan nem ismerik
sem napjaink művészeit, sem alkotásaik árait, és az ismeretek hiánya riaszt el
számos vásárlót, leendő gyűjtőt.
Hívunk
minden olyan
művészt, aki kedvet kapott ahhoz, hogy kivegye mindebből a részét, jelentkezzen
nálunk azokkal a grafikai alkotásokkal, amelyeket szívesen kiállítana és
eladna.
A
kiállítás és vásár az ünnepek alatt is folyamatosan várja az érdeklődőket egész
december hónapban.
Jelentkezés módja:
– A kiállításra
elektronikus úton lehet jelentkezni kizárólag a következő címen: presentexhibit@gmail.com
– Minden alkotótól alkotásonként egy értékelhető minőségű fotót vár a
Zsűri.
– A Zsűri tagjai: David Geshem,
Katja Melzer, Paksi Endre Lehel, Sárvári
Zita.
– A képet tartalmazó levélben fel kell tüntetnie
a műalkotás adatait: alkotó neve, mű címe, év, méret, anyag, technika,
sorozatonkénti darabszám és ár (max 25 000 Ft).
– Egy alkotó akár több művel is jelentkezhet.
– A kiállított alkotások tekintetében nem húzunk
meg sem formai, sem tematikai határokat. Ennek a koncepciónak a részét képezi a
tetszőleges, egyedi keretezés is.
Épp ezért mindenkit arra kérünk, hogy a kiállításra kiválasztott alkotásokat
önmaga keretezze be, és ily formán bocsássa rendelkezésünkre.
A további részletek a kiállító művészekkel kerülnek egyeztetésre.
A jelentkezéseket, egy rövid önéletrajz kíséretében november 21-ig (meghosszabbítva!) a presentexhibit@gmail.com e-mail címre várjuk. Ugyanerre az e-mail címre várjuk az
esetlegesen felmerülő kérdéseket.